NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Visszafogottságot várnak Macrontól Le Pen politikai hátországában

Visszafogottságot várnak Macrontól Le Pen politikai hátországában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Vegyes érzésekkel fogadták a francia elnökválasztás eredményét a Nemzeti Front egyik fellegvárában.

HIRDETÉS

Vegyes érzésekkel fogadták a francia elnökválasztás eredményét a Nemzeti Front egyik fellegvárában.

Henin-Beaumont-ban a szavazók 60 százaléka Marine Le Pen-t támogatta és mindössze 40 százalék ért egyet Emmanuel Macron Európa-barát nézeteivel.

- Ezzel a beszéddel és ezzel a filozófiával egyenesen a falnak rohanunk majd. A franciák azt várják, hogy a köztársaság elnöke elsősorban a franciák vezetője legyen. Ne pedig egy a sok uniós vezető közül – mondta a város polgármestere, Steeve Briois a Második Világháború lezárásának emléknapján.

Azoban itt is voltak jócskán olyanok, akik örültek Macron győzelémének.

- Leginkább az Európához való hozzáállása zavart a Nemzeti Frontban. Emiatt örülük az eredménynek – mondta egy szavazó, Annette Blondel.

Ez a kocsmáros kiegyensúlyozott politikát vár az új elnöktől és az Európai Uniótól is.

- Mi továbbra is az Európai Unióban maradunk és követnünk kell a brüsszeli politikát. De kiegyensúlyozott döntéseket akarunk, nem olyat, ami a mi bőrünkre megy. És igaz az is, hogy Macron végül a szívére tett énekelte a Marseillaise-t – mondta egy másik férfi.

A kommunisták helyi aktivistája is Macronra szavazatott, de csak azért, hogy megállítsák Marine Le Pen-t.

- Mi Marine Le Pen ellen szavaztunk, de tulajdonképpen nem támogatjuk Macront. Az Európai Unióval szemben inkább Jean-Luc Melanchon-t szeretnénk, de a határok lezárását nem akarjuk – mondta egy helyi kommunista aktivista, Noël Charles.

Emmanuel Macron azt ígérte, elnökként megpróbálja majd egyesíteni a megosztott országot.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Marine Le Pen megújítja a Nemzeti Frontot

Megnyugvással fogadták Macron győzelmét a tőzsdék

Hivatalos a francia kétharmad