Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Megosztotta a brüsszeli törököket Erdogan népszavazása

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
Megosztotta a brüsszeli törököket Erdogan népszavazása

Kézzel fogható a feszültség a belgiumi törökök körében a hétvégi népszavazás kapmánya miatt.

Az egyik Brüsszelben élő ellenzéki a boltját is kénytelen volt bezárni a sorozatos fenyegetések miatt.

- Néhányan célba vettek bennünket és féltünk, hiszen több épületet már megtámadtak a vandálok. A vásárlóink is bojkottáltak bennünket, ezért úgy döntöttünk, bezárunk – mondta a férfi, aki inkognitóban nyilatkozott.

Az Erdogan elnök elleni tavalyi sikerteleln puccskísérlet óta a belga rendőrség összesen 80 panaszt vett fel hasonló fenyegetések és vandalizmus miatt.

Ha az igenek győznek a referendumon, akkor jelentősen nő majd Recep Tayyip Erdogan elnök hatalma.

- Ma azt látjuk, hogy Törökországban hatalmas nyomás van a nem kampány résztvevőin. Ugyanez a nyomás megvan az Európa szívében élő törökök körében is – mondta az egyik ellenzéki párt brüsszeli képviselője, Kader Sevinç.

A kormányzó párt szerint az ország a népszavazás után is megfelel majd az európai feltételeknek.

- Törökország az európai értékeknek megfelelő úton jár. A legutóbbi reformjavaslatokkal szeretnénk elkerülni azt a káoszt, amelyhez a kétfejű hatalom vezethet – mondta a kormánypárti Ruhi Açıkgöz.

Belgiumban már lezárult a szavazás.

Az itt élő 200 ezer török állampolgár közül 120 ezren vehettek részt rajta.

A kurdok képviselete is aggódik a belgiumi törökök körében lévő feszültség miatt.

- Egyre nő a szakadék az emberek között, ez pedig nagy problémát okozhat a jövőben – mondta Mustafa Kumral, az egyik kurd párt tagja.

A feszültséget jól jelzi, hogy márciusban Erdogan hívei és ellenfelei összecsaptak Brüsszelben.