NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egységesen a nyilatkozat mögé állt Európa

Egységesen a nyilatkozat mögé állt Európa
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Minden tagállam vezetője aláírt az új közös nyilatkozatot Rómában.

HIRDETÉS

Miután heteken át fenyegetőzött a vétóval, Beata Szydlo lengyel miniszterelnök végül aláírta a római nyilatkozatot. A politikus korábban minden, többsebességes Európára vonatkozó ötletet ellenzett.

A nyilatkozat kijelenti, hogy az EU együtt marad, és nincs benne szó többsebességes Unióról, ami korábban feszültséget keltett a keleti és a nyugati tagállamok között.

- Ez olyan valami, amire nagyon odafigyelünk, mert az EU országainak közösen kell folytatni. Nem tudok elképzelni olyan megoldást, amelyben az Európai Unió alapelveként szerepel, hogy néhány ország gyorsabban haladhat – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Donald Tusk, akinek az Európa Tanács elnöki újraválasztását saját országa, Lengyelország ellenezte, kifejtette, hogy számára mit jelent a kétsebességes Európa.

- Életem több mint a felét a vasfüggöny mögött éltem le. Ott még álmodni is tilos volt a most közösen elfogadott európai értékekről. Igen, akkor még Európa ténylegesen kétsebességes volt – mondta Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke.

Az európai országok között most is vannak különbségek, például nem minden tagállam része a schengeni övezetnek, de ugyanúgy az eurózónának sem.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A római szerződés 60. évfordulója: az ünneplést beárnyékolják a nehézségek

Mi lesz veled, Európa?

Tényleg egy drága vízfejet tartunk el Brüsszelben?