NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szigorúbb szabályokat kérnek a civilek az EP-képviselőknek

Szigorúbb szabályokat kérnek a civilek az EP-képviselőknek
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szigorítani kellene az Európai Parlament képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályait a Transparency International szerint.

HIRDETÉS

Szigorítani kellene az Európai Parlament képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályait a Transparency International szerint.

A civil szervezet kiderítette, hogy több tucatnyi volt EP-képviselő dolgozik most lobbistaként.

A mostani jogszabályok ezt a parlamenti képviselők esetében megengedik.

- Az Európai Parlament esetében az is problémának számít, hogy a mostani képviselők gyakran tanácsadóként, ügyvédként, szabadúszóként dolgoznak máshol és nem tudjuk, hogy van-e összeférhetetlenség a tevékenységük és a törvényhozói feladatuk között – mondta az egyik jogvédő, Daniel Freund.

Az Európai Bizottság nemrég szigorította saját összeférhetlenségi szabályait, miután kiderült, hogy a szervezet korábbi vezetője egy amerikai nagybanknál helyezkedett el.

Sok egykori biztos vállalt hozzá hasonló munkát.

Neelie Kroes korábbi biztos pedig egyenesen a hivatali ideje alatt folytatott tiltott tevékenységet.

- Kroes asszony megrovásban részesült, amiért elmulasztotta jelezni az átmeneti időszakban kapott juttatásait. Ezt az összeget teljes mértékben visszafizette – mondta az Európai Bizottság szóvivője.

A Transparency International azt javasolja, hogy állítsanak fel egy az összes uniós szerv esetében illetékes etikai bizottságot.

A mostani vizsgálóbizottság ajánlásai nem kötelező érvényűek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet