NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Távol Aleppótól - fiatalkorú menekültek Németországban

Távol Aleppótól - fiatalkorú menekültek Németországban
Írta: Hans von der Brelie
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A fiatalkorú migránsok befogadására létrehozott német ellátórendszer elképesztően túlterhelt. Mi lesz a gyerekekkel?

Idén több mint harmincezer kísérő nélküli fiatal érkezik Németországba. Mihez kezdenek velük?

Csilenge még gyerekként, a szülei nélkül hagyta el Kongót. Négy éve él Németországban, ma már felnőtt. Idén több mint harmincezer kísérő nélküli kiskorú érkezett Németországba, ami súlyos kérdéseket vet fel: vajon sikerül-e beilleszkedni ezeknek a fiataloknak? Van-e elég tanár, megfelelő képzési terv?

A menekültek foglalkoztatási esélyei haloványak: érkezésük után tíz évvel csak 60%-uknak van munkája. Csilenge szerencsésnek mondhatja magát, mert befért egy szakképzési programba. De a kezdet nem volt könnyű sem az országban, sem a cégnél, ahol péknek tanul. A főnöke azonban szilárdan támogatja.

- Minden a nyelvről szól – mondja Csilenge. – A nyelv a kulcs, amellyel átléphetek egy új életbe. Eleinte nem tudtam… azt mondtam, istenem, hová kerültem? Majdnem sírtam… persze igazából nem sírtam, de valahol mélyen belül mégis könnyeztem. Azt kérdeztem magamtól: ember, miféle döntést hoztál? A kezdet nagyon nehéz volt. Még mindig sokat gondolkozom azon, hogyan tovább. Nagyon jó lenne később megnyitni a saját pékségemet. De nagyon nehéz lesz ezt a célt elérni. Először is le kell tenni az összes vizsgát, hogy megkapjam a pékmester képesítést. Ez elég nehéznek ígérkezik.

Túl sokan jöttek

A bonni gyermekjóléti szolgálatnál teszünk látogatást. Udo Stein igazgató szerint a menekültügyi jogszabályok egy része pozitív irányba változott novembertől. A kísérő nélküli kiskorúakat egyenlően osztják szét, ezzel csökkentik a nagyvárosok ellátórendszereire nehezedő nyomást.

- El kell ismerni, hogy túl sokan jöttek, hogy meglepetésként ért minket a kísérő nélküli kiskorúak óriási száma – mondja az igazgató. Nehezen találunk szállást, és az ellátórendszer létszáma sem elegendő, hogy megfelelően gondoskodjunk az összes fiatalról.

A tizenéves menekülteket széleskörű védelemben részesíti a német törvény, az Euronews stábja csak több hónap után kapott filmezési engedélyt – és arcokat így sem mutathatunk. Az igazi neveket sem adhatjuk ki. A fiúk a fordító-lányokkal fociznak, és közben németül tanulnak. Habibullah például úgy jött el Afganisztánból, hogy a szülei otthon maradtak.

- Egy ilyen hosszú és kockázatos úton könnyebb egyedül átvergődni, mint a szülőkkel együtt – mondja a tizenhét éves fiú. – Én fiatal vagyok, ez előny. De a fő ok az volt, hogy nem volt pénzünk. A szüleim vidéken élnek, egyszerűen nem volt annyi pénzünk, hogy mindannyian útra keljünk, ezért a szüleim engem küldtek.

A Törökországból származó Yasemin együtt él a fiatalkorú fiúkkal, a nap huszonnégy órájában velük van. A szociális munkásoknak számos adminisztratív problémát kell leküzdeniük, elsősorban az egészségügyi ellátás kapcsán.

- Ebben a házban tizennégy és tizennyolc éves közti fiúk laknak, és a legtöbb dolgot, ami egyébként a szülő dolga lenne, azt mi csináljuk – mondja Yasemin. – Még egy orvoslátogatás is elég körülményes velük, mert nincs betegbiztosításuk. Nincs betegbiztosítási kártyájuk. Hogyan menjenek akkor orvoshoz? Hiszen még személyi igazolványuk sincs.

Meg tudjuk csinálni

Egy olyan épületben járunk a bonni pályaudvar közelében, ahol régebben idős alkoholisták és kábítószerfüggők húzták meg magukat. A protestáns egyház átalakította fiatalkorú menekültek számára. Murad és Taim mutatja meg nekünk a helyet – például az üdvözlőcsomagot, amelyben egy német-arab szótár is található. Murad szülei Szíriából Jordániába menekültek, tizenhat éves egy szem fiukat pedig elküldték Németországba.

- Nagyon rossz érzés, hogy elszakadtam a családomtól, másrészt optimista vagyok, mert tudom, hogy lehet belőlem valami – mondja Murad. – Ez segít, hogy kitartsak, és erős maradjak. Az a tervem, hogy itt maradok, és egyetemre megyek. A családomat is elhozom Németországba. Ez minden vágyam.

A központ igazgatója és a pszichológus is egyetért abban, hogy a szülők nélkül egy idegen országba érkezett kamaszok intenzív figyelmet igényelnek. De ahogy egyre többen érkeznek, egyre nehezebb velük.

- Túl sok a munka, és kétségtelen, hogy egyre nagyobb rajtunk a nyomás – mondja Klaus-Jürgen Graf igazgató. – Sok kollégánk az ereje határán van – de még nem túlterheltek. Mi – és ha már itt tartunk, az egész társadalom – nem vagyunk állandó jelleggel, véglegesen túlterheltek. Meg tudjuk csinálni.

Hasszan származására nézve kurd, most végzett pszichológusként. Ez az első munkahelye. Ő leszögezi: nem minden tinédzser jön háborús területről. De aki igen, az súlyosan traumatizált.

- Félnek. Megfigyeltünk olyat, hogy időnként elvonulnak a szobájukba, és sírnak. Van köztük, aki felkapcsolt villanynál tud csak aludni – mondja az intézet pszichológusa. – Nagyon gyakori, hogy a család szétszakadt, az anya Törökországban van a menekülttáborban, az apa valahol máshol, harcol, vagy meghalt… a kamasz menekült meg itt van Németországban. A világ, amiben éltek valaha, egyszerűen megszűnt.

Távol Aleppótól

Németország biztosítja a családegyesítés lehetőségét. A családok egy része éppen ezért küldi előre a tinédzser fiút. Taim Aleppóból származik. Az apja halott. Az anyja él. Taim szeretné kimenteni őt Szíriából, amilyen hamar csak lehet.

- Amikor megérkeztem Németországba, nagyon boldog voltam. Láttam, hogy itt biztonságban vagyok – mondja a tizenhét éves Taim. – Távol kerültem a bombáktól, Aleppótól, a harcoktól. Ott nem volt víz, nem volt áram. Sok rokonom meghalt. Most tudok kezdeni valamit az életemmel.

Egyre nagyobb gondot jelent nyelvtanárt és nevelőszülőt találni a menekült kamaszok mellé. A Város Határok Nélkül egy próbaprojekt, amelyben okostelefon-alkalmazást fejlesztenek a menekült fiataloknak. Ebben szó van arról, hol találnak szállást, hogyan részesülhetnek egészségügyi ellátásban, hogyan kapnak tartózkodási engedélyt, hogyan működik a a német gyámrendszer. Taim, Murad, Habibullah és Ahmad is részt vesz a projektben. Az afgán Ahmad – aki több társát látta vízbe fúlni a tengeri átkelés során – a dari nyelvű útmutatót veszi fel éppen.

- A személyes álmom az, hogy építészmérnök legyek – mondja Ahmad. – Ha ez sikerül, talán segíthetek újraépíteni az országot. Egyszer, ki tudja…

Németország nem a paradicsom

Faiszal szintén Afganisztánból jött. Tizenöt évesen az apja rábízta egy emberre, hogy hozza el Európába. Faiszal-nak fogalma sem volt, mi a cél. Ma már felnőtt, és az a feladata, hogy elmagyarázza az újonnan érkezetteknek, hogyan kell használni a tömegközlekedést. Faiszal jól tudja, hogy Németország nem a Paradicsom

- Majdnem három éve vagyok itt – mondja a fiatalember. – Az első menedékkérelmemet visszautasították, de még mindig próbálkozom. Szeretnék bekerülni egy tanoncprogramba. Többször megpróbáltam, de csak visszautasításban volt részem, mert nincs állandó lakhatási engedélyem. A legtöbb cég olyan embert akar, akinek állandó tartózkodási engedélye van, vagyis nem engem.

Egy bonni civil szervezet azzal támogatja a papírok nélküli menekülteket, hogy összehozza őket helyi kisvállalkozókkal. Faiszal így egy autószerelő műhelyben gyűjthet munkatapasztalatot. A menekültek többségének sorsa azonban még mindig bizonytalan.

Reporter - underage refugees in Germany

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül

Cserbenhagyottnak érzik magukat a párizsi terrortámadások áldozatainak rokonai

Új szelek fújnak Németországban