NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kevés a pénz az ebola elleni harcra

Kevés a pénz az ebola elleni harcra
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Pénzhiányra panaszkodnak az ebola elleni küzdelemben részt vevő segélyszervezetek.

A Vöröskereszt afrikai igazgatója szerint a szükséges összeg fele érkezett meg hozzájuk eddig.

Az Európai Bizottság hétfőn 29 millió euróval növelte a támogatását.

- Az Európai Unió felajánlása nagyon jó, de gyorsabban kellene haladniuk. Fokozni kell a munkát és figyelnünk kell az érzékeny kérdésekre is. Például változtatni kell a temetések módján, amíg meg nem szabadulunk az ebolától – mondta a Vöröskereszt afrikai igazgatója, Alasan Senghore.

Nemrég Maliban egy vallási vezető temetése miatt kezdett terjedni a vírus.

A Vöröskereszt szerint a járvány már gazdasági összeomlással fenyeget.

- Néhány nyugat-afrikai országot máris élelmiszerhiány fenyeget. Az emberek ugyanis nem jutnak el a földjeikre. A járvány emiatt az emberek megélhetését is veszélyezteti – mondta a segélyszervezet vezetője.

A Vöröskereszt afrikai szervezete felvilágosító kampányt indít az érintett országokban a vírus megfékezése érdekében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá