NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olaszország: a közigazgatás csendes hatalomátvétele

Olaszország: a közigazgatás csendes hatalomátvétele
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olaszországban reformokra van szükség. Két év alatt a harmadik kormány kerül hatalomra, és azt ígéri, megteszi, amit kell. De milyen érdekekbe ütközik a változás? És miért ruházott az országgyűlés politikai felelősséget a hivatalnok-elitre?

Róma az a város, ahol a hatalom jelenlegi és valaha volt összes szimbólumát meg lehet találni Olaszországban. Ebben a városban már kétezerhétszázhatvanhét esztendeje gyakorolják a hatalmat.

A komplikáció nagymesterei

Ma a kormányrúd Matteo Renzi és miniszterei kezében van. Ez a kormány a harmadik két év leforgása alatt. Rivális politikai erők kényszerű szövetségén alapul, ahogy az előző kettő is: a kompromisszum célja az lenne, hogy végrehajtsák az olasz gazdaság talpra állításához szükséges reformokat. Az átalakításokról sok szó esett eddig is, de ezekből szinte semmi nem valósult meg. Mintha a politika képtelen lenne a döntéseit keresztülvinni.

- Az elmúlt néhány évben a bürokraták irányították a törvényhozási folyamatokat – mondta ennek okairól Sergio Rizzo újságíró. – Ők hozzák a törvényeket a minisztériumokban, azután a jogszabály a Parlamentbe kerül, ahol szépen megszavazzák. De mielőtt elkezdik alkalmazni, további szabályozás szükséges: és ezt a munkát ugyanazok végzik, akik a törvényt írták. Vagyis a Parlament egyetlen feladata, hogy szentesítse, amit a minisztériumi bürokraták írnak. Ez hatalmas érdekütközésekhez vezet.

Az elmúlt öt évben négyszáznyolcvan adóügyi törvényt szavazott meg az olasz parlament. Ebből hatvan tette egyszerűbbé a rendszert, a többi csak tovább bonyolította. Ahhoz, hogy a törvény életbe lépjen, további szabályokra, úgynevezett végrehajtási rendeletekre van szükség, amelyeket a minisztériumok hivatalnokai készítenek. Antonio Catricala pár hónappal ezelőttig ennek a szűk elitnek a tagja volt.

- Sok esetben a további szabályozásra jogtechnikai okokból van szükség. Más esetben azért, mert a törvény bevezetése politikai alkuk eredménye – magyarázta Antonio Catricalà. – Ha vannak ellentmondások, a parlamenti képviselők úgy döntenek, hogy azok feloldása majd a végrehajtási rendelet feladata lesz. Csakhogy ez valójában nem mindig történik meg.

Sérül a hatalom megosztásának elve

Egy döntésképtelen országgyűlés politikai felelősséget ruház a közszféra vezető hivatalnokaira. Ez valódi hatalomátvétel, ha figyelembe vesszük, hogy a köztisztviselőket senki nem választja meg, és nem kell feltétlenül távozniuk akkor sem, ha a kormány lemond.

Az Alkotmány szerint a közszféra vezető hivatalnokait nyílt pályáztatással kell kiválasztani a hatóságok fő felügyeleti szervének, az Államtanácsnak, a közigazgatási bíróságoknak és néhány további szűk csoportnak a tagjai közül. Könnyen lehet, hogy valaki egyig nap még bíró, másik nap csúcshivatalnok, és ez bizony felvet kérdéseket.

- Gyakran az Államtanács tagjából lesz az a bíró, akinek alkalmaznia kell a törvényt – tudtuk meg Stefano Rodotà jogászprofesszortól. – És vannak törvények, amelyeket tulajdonképpen ő írt, vagy amelyek írásában részt vett a miniszter mellett. És aztán, ha visszamegy bírónak, a tárgyalóteremben olyan jogszabályok alapján hoz döntéseket, amelyeket ő fogalmazott. Ez komoly szerepütközés: a törvényhozói és a jogalkalmazói hatalmat el kell egymástól választani.

Az Államtanács székhelye már ezernyolcszáznyolcvankilenc óta a Palazzo Spada, Róma barokk-kori építészetének egyik lenyűgöző épülete. Az udvarban található Francesco Borromini szándékoltan érzékcsalódást okozó árkádsora, amely azt az illúziót kelti, hogy a végén található szobor életnagyságú, holott csak hatvan centi magas. Renzi kormánya hasonlóan igyekszik kicsinyíteni a bürokrácia hatalmát.

- Az új miniszter leválthatja a saját hivatala, az úgynevezett igazgatóságok vezetőit, erre három hónapja van – mondta Stefano Rodotà. – Ezért nem egészen korrekt azt mondani, hogy az elődjétől örökölt helyzet megbénítja a tevékenységét. Másrészt a kabinetfőnöke kiválasztásában teljesen szabad keze van.

Politika a magánérdekek hálójában

A túlszabályozás és a bürokrácia akadályozzák a reformokat. De a helyzet Olaszországban ennél is rosszabb: éppen azok a szabályok hiányoznak, amelyek határozottan elválasztanák a politikai tevékenységet a magánérdekektől.

- Ha egy képviselőt nem választanak újra, lehet belőle lobbista – mondta Pier Luigi Petrillo, aki tagja volt annak a szakértői csoportnak, amelyet Letta új átláthatósági szabályok kidolgozásával bízott meg. – Vagyis lobbizhat a korábbi kollégáinál. Ez gyakori Olaszországban, például azért, mert a korábbi képviselő szabadon bejárhat a parlamentbe. Persze, senki nem tiltja ezt, de ez a mi politikai rendszerünk anomáliája.

Ellentétben azzal, ami Európa és a világ fejlettebb országaiban zajlik, Olaszországban nincs olyan nyilvántartás, ahova a lobbistáknak regisztrálniuk kellene. Ettől a rendszer még kevésbé átlátható, és még nagyobb a korrupció veszélye.

- A lobbizásra vonatkozó szabályok hiánya Olaszországban politikai döntés eredménye szögezte le Franco Spicciariello lobbista. – Ötvennél is több ilyen törvényjavaslat került a képviselőház és a szenátus elé az elmúlt negyven évben, ezek közül egyetlen egy sem jutott el a vitáig. Volt néhány kormányzati próbálkozás is, először Prodi, majd Letta alatt – egyik sem járt sikerrel.

- Egy miniszternek vagy képviselőnek dokumentálnia kellett volna azoknak a megbeszéléseknek a részleteit, amit bármilyen magánérdeket képviselő féllel folytatott – próbált rávilágítani Pier Luigi Petrillo arra, min is bukott el a törvényjavaslatuk. – Nem csak a gazdasági lobbival való tárgyalások estek volna a törvény hatálya alá, hanem az összes többi egyeztetés is, például a szakmai egyesületekkel, civil vagy vallásos szervezetekkel – egészen a nagy multicégekig. És ezt a kötelezettséget túlzónak minősítették.

Utolsó jelentésében az Európai Bizottság azt írja, hogy Olaszországban a korrupció épp annyira elterjedt a közszférában, mint a magánszektorban. A jelenség már az ország megbénításával fenyeget. A világban megvannak a bejáratott eszközök a probléma kezelésére – úgy tűnik, Olaszországban csak az akarat hiányzik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül

Cserbenhagyottnak érzik magukat a párizsi terrortámadások áldozatainak rokonai

Új szelek fújnak Németországban