NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Online magánéletünk védelme

Online magánéletünk védelme
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

- Gondolja, hogy magánéletünk, illetve az uniós polgárok alapjogai veszélyben vannak az amerikai és más kormányok tömeges megfigyelései miatt?”

Tom kérdésére Jérémie Zimmermann, a Quadrature du Net nonprofit emberjogi szervezet szóvivője és társalapítója válaszol:

- Meg kell próbálnunk megvédeni a magánéletünket, és ehhez törvényi szabályozásra is szükség van.
De ez nem minden. Azt a kérdést is föl kell tennünk, hogy milyen a kapcsolatunk ma a technológiával. Ki tud hozzáférni adatainkhoz és magánbeszélgetéseinkhez?
Ez alapvető kérdés, mert ebből a szabadságból, a magánszféra védelmének alapvető jogából következik a többi szabadságjog. Például, ha tudod, hogy állandóan megfigyelnek, akkor másképp fejezed ki magad, nem mondhatod el, amit tudsz a főnöködről vagy a kormányodról, cenzúrázod magad – hangsúlyozta Jérémie Zimmermann.

- Az ügy kirobbanásával azt láttuk, hogy a Google, a Facebook, az Apple, a Microsoft mind egyforma: egyaránt az amerikai hírszerzés terepei ahhoz, hogy hozzáférjen személyes adatainkhoz és beszégetéseink tartalmához. Ez fontos kérdéseket kell, hogy felvessen számunkra, kommunikációs infrastruktúránk felépítésével kapcsolatban. Kiben bízunk, és miért? És főként mi történik ezekkel az adatokkal 5, 10 vagy 20 év múlva. Mit tehetnek ön ellen, ha hozzájutnak ezekhez az adatokhoz? – vetette fel a kérdést Quadrature du Net nonprofit emberjogi szervezet szóvivője és társalapítója.

- Ezeket a kérdéseket megvitatják az Európai Parlamentben, ahol új törvényt készítenek elő a személyes adatok védelméről. Ez egyedülálló lehetőség a képviselőknek arra, hogy a polgárok kezébe új eszközöket adjanak, amelyek képessé őket arra, hogy visszanyerjék az ellenőrzést az adataik fölött, és szembeszálljanak az amerikai webóriásokkal – mondta Jérémie Zimmermann.

Kérdése van? Utalk! Kattintson az alábbi gombra, és tegye fel kérdését!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Új biztonsági előírások a Germanwings-katasztrófa óta

Milyen jogszabályok védik a kiküldetésben lévő munkavállalókat?

Az MOOC, a COOC és az SPOC online-kurzusok