Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Lisszabonban a színházművészet színe-java: Alkantara Fesztivál

Lisszabonban a színházművészet színe-java: Alkantara Fesztivál
Írta: Wolfgang Spindler

<p>A lisszaboni <a href="http://www.alkantarafestival.pt/en/">Alkantara Fesztiválon</a> fellépő előadóművészek többsége azt a kérdést feszegeti, hogy a miként fejlődhetne az emberi társadalom. </p> <p>Míg a televízió, az internet és a közösségi platformok miatt egyre virtuálisabbá válik a bennünket körülölelő valóság, a 2500 éves színházművészet a közösségi élmény, a valódi megosztás ünnepe. </p> <p>2009 óta a belga Thomas Walgrave a fesztivál művészeti igazgatója.</p> <p>- Azokat a művészeket részesítjük előnyben, akik az élő előadásból megpróbálják kihozni a maximumot. Persze ott van az ismeretlen tényező, a közönség, amely minden este más. Minden alkalommal másként hatnak a szavak, a gesztusok. Ez egyfajta párbeszéd, ezért mindegyik előadás másmilyen, ez benne a különlegesség – magyarázta Thomas Walgrave.</p> <p>Christopher Brett Bailey darabjának címe: <em>This Is How We Die</em> (Így halunk meg). A kanadai születésű, Londonban élő író, előadóművész rövid történetei a szerelemről, a szexről és a halálról szólnak.</p> <p>- Írtam ezt-azt, amivel meg voltam elégedve, de totál ismeretlen szerzőként nem tudtam volna megjelentetni, így aztán költői meg színházi esteken adtam elő ezeket a műveket, amelyekre elég jól reagált a közönség. Úgy döntöttünk, hogy készítünk belőle egy önálló produkciót, és mivel az amerikai avantgárd és a korai punk irodalom hatására keletkezett, természetesnek tűnt, hogy tegyünk bele egy bandát – mesélte Christopher Brett Bailey.</p> <p>Cláudia Dias az Alkantara Fesztiválon mutatta be új darabját. A portugál táncművész két 1974-es eseményt kötött össze: azt a bokszmeccset, amikor Muhammad Ali kiütötte George Foremant, és a portugál szegfűs forradalmat, amely elsöpörte a diktatúrát. Az előadás kedvéért Cláudia Dias bokszleckéket vett.</p> <iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/EAXTvi2W6JA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe> <p>- Úgy gondolom, hogy ez a társadalom küzdelmének gyönyörű metaforája. Erre a fajta harcra lenne szükségünk most Európában, és az egész világon. Ez a „mi” a demokratákat, a humanistákat jelenti. Hiszek abban, hogy ez a fajta nyelvezet képes arra, hogy kifejezze a küzdelem eszméjét – magyarázta Cláudia Dias.</p> <p>Ez pedig már a Cseresznyéskert. Csehov darabját ezúttal a belga <a href="http://www.stan.be/en/productie/de-kersentuin">Tg <span class="caps">STAN</span></a> vitte színre. Az 1989-ben alakult társulatnak nincs rendezője, az előadások kollektív módon születnek meg. Az 1904-ben bemutatott darab mit sem veszített frissességéből.</p> <p>- Ezek klasszikus szövegek, tehát univerzálisak. Így aztán mindegy, mikor állítjuk színpadra, mindig a jelenről fognak beszélni. Ezt a pillanatot, a jelent keressük Csehov szövegében, tehát nem valamiféle 19. századit, hanem valami nagyon is mait akarunk bemutatni egy 19. századi szövegen keresztül – mondta Frank Vercruyssen, a Tg <span class="caps">STAN</span> társulat egyik tagja.</p> <p>Az előadás hatalmas sikert aratott a lisszaboni nemzeti színházban (Teatro Nacional D. Maria II).</p> <p>A nézők ezúttal nem lájkkal, hanem tapssal fejezték ki tetszésüket. Az Alkantara Fesztiválon ismét megtapasztalhattuk, hogy a színház az ókori görögök óta mit sem veszített varázserejéből.</p>