NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mindig megnevetteti közönségét a Trocks

Mindig megnevetteti közönségét a Trocks
Szerzői jogok 
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kétszer is fellép Budapesten 2016 februárjában a társulat.

HIRDETÉS

Mindig megnevetteti közönségét a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo társulata. A klasszikus balett műfaját szarkasztikusan parodizáló előadásaikban tökéletes technikai tudásukkal kápráztatnak el a táncosok. Ötleteik kimeríthetetlennek tűnő sokasága révén könnyen teremtenek kapcsolatot a nézővel. Egy-egy klasszikus poénjuk már-már a társulat névjegyévé vált, de minden vendégszereplésük alkalmával képesek a megújulásra. Talán ez a titka annak, hogy aki egyszer látta őket, az kíváncsi a következő előadásukra is.

Nagy érdeklődés övezi már most budapesti fellépésüket. 2016 februárjában kétszer, 24-én és 25-én táncolnak a Müpában, a Fesztivál Színházban. Sokkal többen jegyet válthatnának egy másik helyszínen a produkcióra, de itt a táncszerető közönség rendre összekacsint: mindegy hova szól a jegy, a Fesztivál Színházban nincsenek rossz helyek. A Trocks két budapesti fellépését a Nemzeti Táncszínház szervezi a Budapest Táncfesztivál keretében.

A Les Ballets Trockadero de Monte Carlo profi férfi táncosok társulata. Műsoruk átfogja a balett és a modern táncok teljes repertoárját, klasszikus és eredeti művekkel egyaránt. A komikumot a gyenge pontok hangsúlyozása adja, a balesetek vagy a komoly tánc oda nem illő elemeinek kiemelése.

Minden szerepet férfiak táncolnak ‒ a nehéz testek finoman egyensúlyoznak lábujjhegyen mint hattyúk, kecses lányok, vízi manók, romantikus hercegnők, félelemtől szorongó, viktoriánus hölgyek ‒, ám ez nem gúnyolja, hanem inkább erősíti a tánc művészi mivoltát, és természetesen szórakoztatja a közönséget.

A repertoárját a jövőben is bővíteni tervező együttes változatlanul hű kíván maradni a Trocks eredeti céljához: a tánc örömét minél több emberrel szeretnék megosztani. Ahogyan tették ezt eddig is, immár negyven éve.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

World Press Photo 2024: politikai cinizmus és a civilek szenvedése, erről szólnak a díjnyertes képek

Orosz terület felett fogott el ukrán drónokat az orosz hadsereg

Meghalt az a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump-pert tárgyaló bíróság épülete előtt New Yorkban