NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A kanadai mozi dicsérete Marrakech-ben

A kanadai mozi dicsérete Marrakech-ben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Marrakech-be érkezett kanadai delegáció Atom Egoyannal az élen vonult fel a vörös szőnyegen. Az idei filmfesztiválon Kanada kapott

HIRDETÉS

A Marrakech-be érkezett kanadai delegáció Atom Egoyannal az élen vonult fel a vörös szőnyegen. Az idei filmfesztiválon Kanada kapott megkülönböztetett figyelmet. Eljött Carole Laure színész-énekesnő és az apja nyomdokaiban járó Brandon Cronenberg is.

Az Euronews többek közt arról kérdezte a híres kanadai filmrendezőt, Atom Egoyant, hogy miként tudja megőrizni egyéni karakterét és az amerikai hatástól való függetlenségét a kanadai mozi.

- Úgy gondolom, hogy amikor a kanadai filmekről beszélünk, el kell különíteni egymástól az úgynevezett québec-i mozit, amely egy külön világ, mert megvan a maga saját nyelve, és angol-kanadai mozit. A kérdés ez utóbbi esetében releváns, hiszen mi ugyanazt a nyelvet beszéljük, mint az egyesült államokbeliek, és az angol-kanadai kultúra különbségei árnyalatokban jelentkeznek. Azt mondják, hogy nálunk olyan típusú filmet is lehet készíteni, amilyet az USA-ban nem. Itt van például egy új film, a Remember, amely bár amerikai forgatókönyv alapján készült, nem lehetett volna megcsinálni Amerikában, mert ott nem tartanák piacképesnek – magyarázta Atom Egoyan.

A versenyprogramban szerepel Stephen Dunn első nagyjátékfilmje, a Closet Monster. Az önéletrajzi ihletésű felnőtté válási sztori Torontóban elnyerte a Legjobb kanadai film díját.

A rendező szerint nagyon jó dolguk van Kanadában a fiatal filmeseknek.

- Különösen mostanában. Nagyon izgalmas a légkör, tele van energiával a sok fiatal filmesnek köszönhetően. Itt van például Andrew Cividino barátom, aki el is jött a fesztiválra, meg Xavier Dolan… Az az érzésem, hogy most születik meg egy új hang. Most nagyon izgalmas a filmesek élete Kanadában – mesélte Stephen Dunn.

A marrakech-i fesztiválon Fatih Akin is tartott mesterkurzust.

A neves német-török rendezőtől azt kérdeztük, hogy mi lehet a marrakech-ihez hasonló fesztiválok szerepe a mai világban.

- Úgy gondolom, nagyon fontos ez a fesztivál, már csak azért is, mert arab hátterű. Nagyon jó, hogy megmutathatjuk, az arab világ, az iszlám kultúra nem egyenlő azzal, ami a hírekből záporozik ránk. Manapság az arab és az iszlám szavak hallatán a terror jut az emberek eszébe. De nem szabad elfelejteni, hogy ennek a világnak gazdag a művészete, és jóval több, mint amit a szörnyű hírekben hallunk. Ezért tartom fontosnak, hogy támogassam ezt a fesztivált – nyilatkozta Fatih Akin.

A cannes-i nagydíjas Oldboy rendezője, a dél-koreai Chan-wook Park is örömmel tartott mesterkurzust Marrakech-ben.

Amikor a filmjeiben újra és újra visszatérő erőszakos motívumokról faggattuk, elmondta, hogy ezek a jelenetek a saját agyszüleményei.

- Ez egyfajta mentális gyakorlat vagy terápia. A fejedben lévő képek és gondolatok nem ártanak senkinek. Ha mindenki képes lenne erre, ha mindenki élne ezzel a terápiás lehetőséggel, ha minél aprólékosabban és valósághűbben el tudná képzelni azt, hogy mit tenne azokkal, akik megsértették, megalázták, akkor alighanem jobb lenne az egész világ. Valószínűleg kevésebb erőszakos cselekményt követnének el ténylegesen az emberek – mondta a dél-koreai rendező.

Az idei Marrakech-i Filmfesztiválon 15 alkotás verseng az Arany Csillagért. Tartsanak velünk hétfőn, amikor mi is ott leszünk a vörös szőnyeg mellett, hogy frissiben bemutassuk Önöknek a győzteseket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai