Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kitty, Daisy & Lewis harmadik albuma: The Third

Kitty, Daisy & Lewis harmadik albuma: The Third
Írta: Euronews

Három évvel Smoking in Heaven című második nagylemezük után új albummal jelentkezik a Kitty, Daisy & Lewis trió. A Durham testvérek folytatják az eddigi vonalat, egyedi módon ötvözve a blues, a disco, a swing és a rock and roll stílusjegyeit. Az új nagylemez címe: Kitty, Daisy & Lewis The Third.

- A dalokat mi írtuk, és rólunk szólnak. Valódi élményekről mesélünk, a hangvétel is érzelmesebb, de azt hiszem, alapvetően szórakoztató ez a nagylemez – mondja Kitty Durham.

- Azt gondolom, hogy ez egy igazi stúdióalbum, részben azért is, mert ez már Mick Jones produceri közreműködésével született – hangsúlyozza Lewis Durham. – Míg az előző két lemez inkább egyfajta, „gyerünk, játsszuk el, aztán tegyük vissza a mikrofonokat” alapon készült, ez a felvétel már sokkal korszerűbb, profibb módon történt. Ez már tényleg egészen más tészta.

Az új album megszületésében a Durham szülők mellett az egykori Clash-gitáros, Mick Jones segített. Jones az album producereként hónapokok keresztül gyakorolt otthon a trióval.

- Mick Jones briliáns figura, nyugodt és pozitív személyiség. Nem akart beleszólni a zenébe, csak arra törekedett, hogy a varázslatot megőrizze, bennünket pedig megnyugtasson, és biztosítson arról, hogy csak csináljuk azt, amit eddig is. Igen, jó érzés volt, hogy mellettünk állt. A végén szinte családtaggá vált – meséli Daisy Durham.

A 2000-ben alakult londoni bandáért Amy Winehouse is rajongott. Az együttes nagy sikerrel lépett fel többek közt a Coldplay, a Razorlight és Richard Hawley előzenekaraként is.

A Kitty, Daisy & Lewis The Third című album 2015. január 26-án jelent meg. Hozzánk legközelebb Bécsben, március elsején ad koncertet az angol trió.