NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megnyílt az új Pierre Cardin Múzeum Párizsban

Megnyílt az új Pierre Cardin Múzeum Párizsban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

92 esztendős, és most nyílt meg az új múzeuma, amelyben leghíresebb alkotásai kaptak helyet. Ő Pierre Cardin, a divatvilág élő legendája. 14 éves korában, egy ruhakereskedő segédjeként kezdte a pályát, akkor sajátította el a divattervezés és a szabászat alapjait. 1945-ben Párizsba költözött, ahol építészetet tanult, és elkezdett dolgozni a Paquin divatháznak. Öt év múlva létrehozta saját márkáját. A tárlaton nem csak az életművet, magát az embert is megismerhetjük.

- Itt látható mindaz, amit 70 év alatt alkottam. Ez az én munkásságom, ez vagyok én. Én senkit sem utánoztam, mert a másolás ízlés kérdése. A másolás nem alkotás, egészen másról szól. Az alkotás nem lehet vita tárgya, azt csak szeretni, vagy pedig gyűlölni lehet, de azt mutatja meg, ami bennem van, a lelkemben. Úgy dolgozom a formákkal, anyagokkal és színekkel, ahogy legbelül érzem, és ezt meg akarom mutatni az embereknek – mondja Cardin.

Pierre Cardin avantgárd ruhaterveiről vált híressé az 1960-as években. Minimalista, geometrikus stílusát a 70-es években tovább csiszolta. A 90-es évek elejétől kezdve azonban megcsappant iránta a kritikusok érdeklődése.

Carden szerint a divatnak folyamatos fejlődésben kell lennie.

- A fejlődés a lényeg – magyarázza a tervező. – Azt gondolom, hogy a divat nem állhat meg. Van olyan stílus, ami vagy tetszik az embereknek, vagy nem, de kell a változás. Múlt, jelen és jövő. A jövő ugyan még nem jött el, de egyszer múlttá válik.

Az új párizsi Pierre Cardin Múzeum a korábbi helyén épült fel. Az ezer négyzetméteres kiállítótér a mester 200 legfontosabb munkáját mutatja be 1951-től 2009-ig.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai