NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nyolcvan éves lett a Glyndebourne Fesztivál

Együttműködésben a
Nyolcvan éves lett a Glyndebourne Fesztivál
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kor egyáltalán nem látszik rajta. A zene mellett az egyedülállóan gyönyörű tájról is híres Glyndebourne Fesztivál nem csak a múltján mereng, de nagyon lelkesen néz a jövőbe is. Az angol vidék és a brit humor egy helyen a világ második legnagyobb operafesztiválján.

Hogy mi kellett Glyndebourne sikeréhez? Egy Tudor-kori kastély a sussexi lankákon. Operaimádat. Egy az 1930-as években kezdődött hagyomány. Az előadások szünetében pedig pazar piknik. És a legnagyobb sztárok. De, tulajdonképpen csak ennyi.

Idén ünneplik a fesztivál megalapításának nyolcvanadik évfordulóját.

És most debütál az új zenei igazgató is, Robin Ticciati az olasz származású, tehetséges és lelkes, fiatal angol karmester.

- Az opera számomra egy ajándék. Egy olyan, a zene által létrehozott folyamat, amely aztán felfedezi az emberi hangot. Az emberi hanggal dolgozni, a zenekarral, a világosítókkal, az ügyelőkkel, a rendezővel, ez annyira emberi. Ezért is izgat ennyire az opera, mert mindenki számít, ez emberek közötti kapcsolat, érezzük az énekesek szívdobbanásait is. A legjobb dolgokat tanuljuk meg arról, amilyen az ember lehet. Az, hogy együtt dolgozhatunk valamin, sokkal nagyobbá tesz bennünket, mint amilyenek igazából vagyunk – mondta Robin Ticciati.

Rendezőket, látványtervezőket, fiatal és tehetséges énekeseket szerződtetnek minden nyáron, hat teljes hétre. Ezt tette már a fesztivál alapítója, John Christie, a fia, George, és unokája, Gus, a mostani főszervező is. Ráadásul a fesztivál sosem vesztette el pénzügyi függetlenségét.

- Olyan különleges élményt akarunk teremteni, amilyet csak képesek vagyunk. Elképzelhető, hogy a környezet, a parkok, a színpadkép, az éttermek, az ételek vagy a bár nem olyan jó, mint amilyenné tehetnénk, de a legjobb, amilyenné tehetjük – ez volt már a nagyapám mottója is – mesélte Gus Christie főszervező.

Glyndebourne nem csak a középkorú, különc angolok kiváltsága.

Az operát minden generáció szereti, ezért vannak kedvezményes jegyek, és ezért közvetítik az interneten és mozikban is az előadásokat.

- Ott van az egésznek a művészi oldala, ezért is szerződtetünk izgalmas rendezőket és látványtervezőket, akik szerintünk találóan és kortárs felfogásban képesek színpadra állítani az operákat. A daraboknak találónak kell lenniük, kortársnak kell lenniük, és meg kell szólítani a nézőket. Mi is próbáljuk minél többféle módon szárba szökkenteni az operát. Ez egy olyan művészeti forma, amellyel érdemes foglalkozni – nyilatkozta Gus Christie.

- Ez a hely egy családról szól. Nem pedig aktatologatókról vagy a bürokráciáról, aminek semmi köze hozzá. Az egész az alapítókról, Johnról és Audrey-ról, fiukról, George-ról és feleségéről, Mary-ről szól, meg az ő szenvedélyükről – mondta a zenei igazgató.

Robin Ticciati szerint csodálatos, ahogy az odalátogató emberek kiöltöznek, ünnepelnek, piknikelnek, esznek, élvezik a parkokat, és mindenféle élménnyel lesznek gazdagabbak. Ezt egy gyönyörű dolog nak tartja, olyannak, amit ünnepelni kell, amire büszkének kell lenni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Verdi sötét drámája: a Simon Boccanegra

Új generáció a Párizsi Operaház nézőterén

Barcelonában a Rigoletto