A kormányfő újságíróknak azt mondta, az együttműködés alapjának az élő és erős lengyel-magyar kapcsolatnak kell lennie.
A visegrádi együttműködés felélesztéséről, erősebbé tételéről beszélt Magyar Péter első külföldi miniszterelnöki útján a lengyelországi Krakkóban kedden délután.
A kormányfő megkoszorúzta II. János Pál pápa és több magyar történelmi személyiség emlékművét, majd találkozott a város érsekével. A Wawel Székesegyházban tett látogatása után elmondta: itt az ideje, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerüljenek megérdemelt helyükre.
"Én jól emlékszem arra, amikor a magyar-lengyel együttműködés, a Visegrádi Négyek még a 2010-es évek elején a csúcson voltak. Ide fogunk visszatérni. Sőt a mi célunk az, hogy a V4-ek kibővüljenek akár más országokkal is, Ausztriával és más országokkal. Szerintem sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt és ez egy régi barátság feléledésének a kezdete. És a legszebb idők még most köszöntenek a magyar-lengyel kapcsolatokra" - fogalmazott.
A politikus elmondta, delegációja, amelynek több miniszter is tagja, ismerkedő látogatásra érkezett, de konkrét ügyekben is szeretnék lefektetni az együttműködés alapjait. Példaként az infrastruktúrát, a kultúrát és az agráriumot említette. Hozzátette, hogy a két ország honvédelmi miniszterei is egyeztetni fognak.
Vitézy Dávid azt nyilatkozta az Euronewsnak, hogy alig várja, hogy a Budapest-Varsó vasútvonal megépítéséről tárgyalhasson.
"Lengyelország rengeteget költött vasúti fejlesztésre az utóbbi időszakban és mi is szeretnénk ehhez a nagysebességű kelet-közép-európai hálózathoz csatlakozni. Ezért is vagyunk itt miniszterelnök úrral, hogy erről tárgyaljunk" - mondta.
Magyar Péterék Krakkóból vonattal utaznak Varsóba, ahol további három miniszter csatlakozik majd hozzájuk, hogy szerdán együtt tárgyaljanak vezető lengyel politikusokkal.
Hogy a lengyel kormányfő a Magyar-kormányban látja az utóbbi két évben elmérgesedő lengyel-magyar viszony újradefiniálását, nem kérdés.
A Tisza Párt győzelmét követően pár héttel Tusk Robert Fico szlovák, illetve Andrej Babis cseh kormányfővel közös képet posztolt az X-en, azzal a felütéssel, hogy a három muskétás várja a negyediket – utalva ezzel az Orbán Viktor Putyin-barát politikája miatt tetszhalotti állapotba került Visegrádi Négyek (V4) felélesztésére.