Scott Ritter, az ENSZ korábbi fegyverellenőre az orosz városokat járva hangoztatja, hogy Ukrajna el fogja veszíteni az Oroszország ellen vívott háborút. Nem ő az első amerikai, aki Moszkva ölelésében védelmezi Vlagyimir Putyin invázióját és kritizálja a Nyugatot.
HIRDETÉSOroszország 2014-ben annektálta a Krímet. Az orosz médiagépezet már akkor előszeretettel idézgetett olyan amerikaiakat, akik kiálltak Oroszország mellett, de tavaly február 24-e, tehát az ukrajnai orosz invázió kezdete óta még magasabb fokozatra kapcsolt a propagandagépezet.
A jelenség nem újkeletű, már a hidegháború idején előfordult, hogy nyugati értelmiségiek meghajoltak az akkori szovjet vezetés előtt, és úgy beszéltek a nyilvánosság előtt, hogy elhalványítsák a Szovjetunió bűneit.
Scott Ritter az 1990-es években az ENSZ fegyverellenőreként dolgozott, egy évtizeddel korábban pedig az amerikai tengerészgyalogság elemzőjeként tartózkodott Afganisztánban a szovjet invázió idején.
Rittert az orosz propaganda körbeudvarolja: nemrégiben kezdte meg új könyve, a „Disarmament in the time of the Perestroika” (Leszerelés a Peresztrojka idején) című könyvének oroszországi bemutatóturnéját, eddig Kazanyban, Irkutszkban és Jekatyerinburgban járt. A könyv – Ritter állítása szerint – az amerikai közvéleményt hivatott figyelmeztetni, hogy még véletlenül se keveredjenek olyan helyzetbe, hogy Oroszország bevesse a nukleáris fegyvereit.
A pénz és a hatalom mámora
Az orosz média politikai fősodrának témáit ismerők és kedvelők számára Ritter „zenéje" kedves, az oroszok szívesen hallgatják a szavait, pedig mondanivalója valós félelmeken (például a nukleáris eszkaláció témáján) alapul. Az ukrán-amerikai Natalia Antonova Moszkvában élő, az orosz dezinformációs technikákat velejéig ismerő riporter szerint a Ritter-féle emberek azért állnak bele az orosz kormány rideg ölelésébe, mert opportunisták. „Pénzügyi és karrierlehetőséget látnak abban, hogy az oroszoknak és az oroszokkal dolgoznak – mondja. – Oroszok alatt azokat az orosz fasiszta bürokratákat értem, akik népirtást követnek el Ukrajnában.”
Elhallgatott szexuális bűncselekmény
Antonova szerint Ritter tipikus példája a kegyvesztett és kétségbeesett amerikainak, akik az Egyesült Államokban már lejáratták magukat, és most Oroszországban akarnak érvényesülni. „Új életet akarnak kezdeni, és az oroszok bármit elnéznek nekik, míg hasznosnak találják őket" – magyarázza.
Ritterről tudni kell, hogy
elítélt szexuális bűnelkövető, aki 2001 és 2009 között követett el ilyen jellegű búntetteket,
és akit többször is rajtakaptak, amikor kiskorúaknak mutogatta magát az interneten.
2011-ben ítélték el, tettei miatt másfél évet ült börtönben, de ezt az orosz média rendre elhallgatja, Ritter pedig folyton azt szajkózza, hogy azért került az amerikai kormányzat célkeresztjébe, mert ellenezte az iraki háborút.
Ritter-félék vs. szankcionált amerikaiak és a lecsukott újságíró
Miközben Ritter új esélyt kap Oroszországban, Moszkva közzétett egy szankciós listát, melyen 500 amerikai szerepel, köztük Barack Obama volt amerikai elnök, valamint Stephen Colbert és Jimmy Kimmel televíziós műsorvezetők. Olyan emberek szerepelnek a listán, akik nem félnek kimondani az igazságot Oroszország ukrajnai háborújáról.
Az orosz hatóságok március végén Jekatyerinburgban vették őrizetbe a Wall Street Journal riporterét, Evan Gershkovichot, pár nappal később pedig megvádolták kémkedéssel. Az orosz tisztviselők megtagadják az amerikai nagykövetség diplomatáitól, hogy beszéljenek Gershkovich-csal.
„Tankie”
A „tankie" kifejezés már a múlt század közepén ismert volt az angol nyelvű sajtóban és a közbeszédben: lekicsinylően használták a Szovjetunió holdudvarába tartozó országokra, többek közt Magyarországra is, illetve azokra a politikusokra és pártokra, akik bőszen egyetértettek azzal, hogy a szovjet haderő tankokkal verte le például az 1956-os magyarországi forradalmat vagy az 1968-as prágai tavaszt. A kifejezés ma is él, szimpla internetes szlenggé változott, és a Putyin-rezsim vélt vagy valós támogatóira, védelmezőire használják. Vannak köztük névtelen Twitter-trollok, de neves újságírók is, például Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró, aki egy cikkében azt írta, hogy az Északi Áramlat gázvezetéket tavaly egy titkos akció keretében az amerikaiak robbantották fel, az akciót pedig maga Joe Biden amerikai elnök hagyta jóvá.
Oliver Stone filmrendező egy másik ismert tankie, aki filmjeiben előszeretettel kritizálta az amerikai kormányzatot. 2014-ben, tehát egy évvel a Majdan téri tüntetéseket követően producerként vett részt az „Ukrajna lángokban" című film elkészítésében. A filmet 2016-ban mutatták be, a Vlagyimir Putyinnal és a volt korrupt ukrán elnökkel, Viktor Janukoviccsal készült interjúkat maga Stone készítette. A film pejoratív hangnemben tárgyalja a Majdan téri történéséket, és az USA által dirigált államcsínyként jellemzi. Emlékeztetőül: a tüntetéseket követően üldözték el Ukrajnából a Putyin bábjaként emlegetett Janukovicsot.
Antonova szerint ezek az emberek „elvesztették az objektivitásuk egy részét és a kritikus gondolkodásra való képességüket", és odáig mentek, hogy „külföldi diktátorokat kezdenek el felkarolni."
Az oroszok az amerikaiak szeretetére vágynak?
A hidegháború idején a Szovjetunió időt és energiát nem kímélve dolgozott azon, hogy elhitesse polgáraival: ők valójában jobb életet élnek nyugati társaiknál.
Fentebbi állítással párosult, hogy
- a Szovjetunió mindig a történelem jó oldalán áll,
- és hogy döntő szerepet játszott a nácizmus legyőzésében Európában,
- illetve hogy ez az első ország, mely – szocialista szellemben – minden állampolgárának egyenlő esélyeket biztosít.
Antonova szerint az átlagos orosz állampolgár ma is azt szeretné, ha a Nyugat egyenrangú félként kezelné őket. „Az oroszok nagyon szeretnék, ha az amerikaiak kedvelnék őket. Egyrészről lehet, hogy gyűlölik az amerikaiakat, de közben azt akarják, hogy az amerikaiak szeressék őket." Az újságíró szerint éppen ez az oka, hogy Oroszországban tárt karokkal fogadják a világ Scott Rittereit, Steven Seagaljait és Oliver Stone-jait, és még szélesebbre tárják a karjukat, ha ezek elmondják, hogy az USA miben rosszabb náluk.
Putyin rengeteg időt szán arra, hogy aláássa a nyugati társadalmak működését, és megpróbálja leküzdeni az oroszok kisebbrendűségi komplexusát. Antonova pont ezért állítja, hogy Oroszországban súlya van, amikor egy amerikai a Kreml narratíváját ismételgeti, így nem véletlen, hogy Moszkva előszeretettel karolja fel nyugati rajongóit.