Cindy McCain szerint az egymással szemben álló feleknek megállapodásra kell jutniuk Szudánban.
Már több mint ötvenen meghaltak és mintegy hatszázan megsebesültek – egészségügyi források szerint – Szudánban a helyi hadsereg és félkatonai fegyveresek összecsapásaiban.
Az AFP vasárnapi felvételén az látszik, hogy vadászgépek húznak el a főváros, Kartúm felett. Az ENSZ Világélelmezési Programja, (WFP) felfüggesztette tevékenységét Szudánban, mert az összecsapások következtében a szervezet három alkalmazottja életét veszítette.
A világélelmezési program főigazgatója, Cindy McCain azt tette közzé a Twitteren, hogy a segélyszervezetek soha nem lehetnek célpontok. Szudánban a feleknek olyan megállapodásra kell jutniuk, amely biztosítja a humanitárius személyzet biztonságát, hogy eljuttathassák az életmentő humanitárius segítséget, amelyre Szudán népének égető szüksége van.
A szudáni hadsereg egyik egységét az állami televízió védelmére rendelték Kartúmban. A hadsereget és a vele szemben álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erőket (RSF) az ENSZ, az Európai Unió, afrikai szervezetek és a világ vezető nagyhatalmai is a vérontás megfékezésére, a konfliktus tárgyalásos rendezésére szólították fel.