NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kik Putyin megmaradt barátai az Európai Unióban?

2019: Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő az orosz elnökkel Rómában
2019: Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő az orosz elnökkel Rómában Szerzői jogok AP/Alexei Druzhinin, Sputnik
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Welt összeállításából kiderül, hogy bár sok korábbi támogatója elfordult tőle, azért még mindig vannak kivételek.

HIRDETÉS

Nem is olyan régen még számos európai párt és politikus tartott fenn szoros kapcsolatokat a Kremllel. Az Ukrajnai elleni invázió miatt aztán sokan elhatárolódtak Moszkvától - legalábbis hivatalosan.

A Welt c. német lap országokra lebontva tett közzé egy hozzávetőleges listát arról, kik számítanak még ma is, több mint egy évvel az Ukrajna elleni agressziós háború után is Moszkva barátainak az európai politikai színtéren.

A lap ide sorolja az Orbán-kormányt is: mint írják, a magyar kormány évek óta folytatja a "keleti nyitás" politikáját, Oroszország és Kína közelségét keresve. "A háború ezen nem változtatott. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2022 júliusában ismét Moszkvába utazott, hogy új gázvásárlási megállapodásokról tárgyaljon" - emlékeztet a Welt.

A cikk megállapítja, hogy bár Budapest nagyrészt támogatja az Oroszország elleni szankciókat, a magyar kormány tagjai hasonló hangokat ütnek meg, mint a lengyelországi szélsőjobboldali, oroszpárti Konfederacja, amely azt követeli, hogy Varsó fejezze be Ukrajna támogatását.

Az EU-n belül talán Olaszországnak vannak a legszorosabb kapcsolatai Oroszországgal. Putyin személyes barátja és Olaszország volt miniszterelnöke, Silvio Berlusconi még 2022 októberében is azt mondta, hogy a háborúért csak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hibás, azóta hallgat az ügyben.

Ez valószínűleg főként azért van így, írja a német lap, mert most tagja a Giorgia Meloni vezette jobboldali koalíciónak, aki egyértelműen Ukrajna oldalára állította az országot. Meloni másik koalíciós partnerét, a jobboldali-populista Matteo Salvinit (Lega) is erre az irányvonalra kötelezte, aki egykor Putyin csodálója volt. Salvini és Berlusconi azonban úgy tűnik, inkább a koalíciós fegyelem, mint a meggyőződés miatt fogják vissza  magukat.

Ugyanakkor Putyin támogatójának tekinthető a baloldali-populista Öt Csillag Párt, amely pacifista érvekkel követeli az Ukrajnába irányuló olasz fegyverszállítások leállítását.

A francia jobboldali populisták mintha radikális irányváltást hajtottak volna végre. Marine Le Pen, aki 2014-ben 9 millió eurós hitelt kapott egy orosz banktól, és aki a 2022-es elnökválasztási kampány brosúráiban még büszkén mutogatta magát Vlagyimir Putyinnal, gyorsan bezúzatta azokat, miután az orosz csapatok megszállták Ukrajnát. Le Pen azonnal el is ítélte az orosz agressziós háborút.

Putyin legkitartóbb európai barátja az Orbánnal is szoros kapcsolatokat ápoló Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl. Az FPÖ, amely a felmérések szerint jelenleg Ausztria legerősebb pártja, korábban még baráti megállapodást is kötött Putyin Egyesült Oroszország pártjával, és az együttműködés a háború ellenére is folytatódott.

Kickl továbbra is hűséges Putyinhoz - írja a Welt, amely azonban arra is emlékeztet, hogy bár a néppárti Karl Nehammer vezette konzervatív-zöld koalíció támogatja ugyan a szankciókat, de az EU többi kormányánál gyakrabban követeli a Putyinnal való tárgyalások iránti elkötelezettséget.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Beérett a kormánykommunikáció: a kilépett briteknek jobb a véleményük az EU-ról, mint a magyaroknak

Silvio Berlusconi, a dollármilliárdos politikus, aki nem fér a bőrébe és nem bír a vérével

Zsugorodik a világ Putyin körül – az elfogatóparancs soha nem veszti hatályát