NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újabb tanú bukkant fel Donald Trump egykori amerikai elnök ügyében

Donald Trump
Donald Trump Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Robert Costellót zárt ajtók mögött hallgatják meg New Yorkban Trump védőinek kérésére.

Megváltoztathatja a Donald Trump egykori amerikai elnök ügyében zajló pert egy ügyvéd vallomása.

HIRDETÉS

Robert Costellót hétfőn zárt ajtók mögött hallgatják meg New Yorkban Trump védőinek kérésére, akik szerint olyan információkkal rendelkezhet, amelyek megkérdőjelezik a Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje által leírt eseményeket. Az egyik vádpont szerint Cohen Trump megbízásából fizetett 130 ezer dollárt Stormy Daniels pornószínésznőnek azért, hogy ne beszéljen a viszonyukról.

Trump a hétvégén arról írt saját felületén, a Truth Socialön, hogy kedden várhatóan letartóztatják, emellett kijelentette, hogy harcolni kell azt igazságért, ezért tiltakozásra szólított fel. Mint jelezte, az ügyészség által illegálisan kiszivárogtatott információk arra utalnak, hogy kedden letartóztatják, de erről semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, szóvivője pedig azt mondta, Trumpot nem értesítették a letartóztatásról. A manhattani kerületi ügyész hivatala felkérte Cohent, hogy szükség esetén hétfőn álljon rendelkezésre. Az ügyvéd a múlt héten kétszer tanúskodott a bíróság előtt.

Az exelnök tiltakozási felhívásával kapcsolatban Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője azt mondta: "Nem hiszem, hogy az embereknek ez ellen tiltakozniuk kellene, nyugalmat akarunk."

Mike Pence, Trump alelnöke a poszt kapcsán arról beszélt, hogy az exelnök esetleges letartóztatásamögött politikai motiváció húzódik meg, a lépés pedig mindent elárul arról, amit tudni kell a radikális baloldalról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elon Musk: akár még javíthat is Trump választási esélyein a vádemelés és a börtönbüntetés

Donald Trump azt állítja, hogy egy nap alatt le tudná zárni az ukrajnai háborút

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt