NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nyolcra emelkedett a hamburgi lövöldözés halálos áldozatainak száma

Virágok a helyszínen
Virágok a helyszínen Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews/ÁG - TWITTER, MTI, AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A sebesültek közül négyen életveszélyben vannak.

HIRDETÉS

Nyolc halálos áldozata és nyolc sebesültje van a Jehova Tanúi hamburgi imaházában csütörtök este történt ámokfutásnak, amelynek elkövetője a vallási közösség egy korábbi tagja. A sebesültek - hat nő és két férfi - közül négyen életveszélyben vannak.

Az elkövető egy 35 éves helyi férfi, Philipp F., aki másfél éve szakított a közösséggel. Áldozatai között négy férfi és két nő mellett egy 28 hetes magzat is van. 

"A támadó a központ szokásos csütörtök esti összejövetelén rántott fegyvert. Tette ámokfutás, és a város közelmúltjának legsúlyosabb bűncselekménye" - mondta Andy Grote belügyi szenátor a városvezetés, a rendőrség és az ügyészség közös tájékoztatóján.

A hivatalos közlés szerint csak a rendőrség "nagyon-nagyon gyors és határozott fellépésének" tulajdonítható, hogy nincs még több áldozat és sebesült. 

A támadó a háromemeletes közösségi ház egyik felső szintjére menekült, amikor megérkeztek a rendőrök, és végzett magával.

Az első riasztás 21:04-kor futott be a rendőrséghez, az első járőr pedig már 21:08-kor a helyszínen volt. Egy perccel később a rendkívüli helyzetek kezelését támogató bevetési egység is megérkezett. Az épületből nagyjából húsz embert menekítettek ki.

A támadó először a közösség ház előtt leadott tíz lövést egy járműre, majd egy betört ablakon át behatolt az épületbe, amelyben mintegy ötvenen tartózkodtak. 

Szinte folyamatosan lőtt, miközben az emberek menekültek előle, kilenc, egyenként 15 darab lőszert tartalmazó tárat ürített ki - ismertette Matthias Tresp, a hamburgi készenléti rendőrség vezetője.

Philipp F. Bajorországban született, 2015 óta volt bejelentett lakhelye Hamburgban. Legálisan tartott fegyvert. Nem voltak róla szélsőséges nézetekre utaló adatok, neve csak a fegyvertartási kérelme miatt szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egy 14 éves diák lelőtte nyolc társát és egy biztonsági őrt egy belgrádi iskolában

Lelőtt három embert, majd öngyilkos lett egy fegyveres Portugáliában

Több mint 18 óra után ért véget a hamburgi túszdráma