NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Keresztény képviselők harcolnak az alkoholtilalom ellen Irakban

Alkoholt árusító bár Bagdadban
Alkoholt árusító bár Bagdadban Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az öt parlamenti képviselőből álló Babylon-csoport szerint a törvény korlátozza a szabadságjogokat és alkotmányellenes.

HIRDETÉS

Iraki keresztény politikusok azon dolgoznak, hogy hatályon kívül helyezzék az alkohol importját és árusítását tiltó törvényt, a hatóságok azonban szombaton utasítást kaptak a múlt hónapban hatályba lépett rendelet érvényesítésére.

Irak (egy 2017-es népszámlálás végeredményét tekintve) 38 milliós lakosságának a 98 százaléka az iszlám vallást követi. Az országban tilos a nyilvános alkoholfogyasztás, de egyes italboltokban és külön, erre engedéllyel rendelkező bárokban lehet alkoholt vásárolni. 

A parlament 2016-ban fogadott el egy törvényt, mely szerint akár 25 millió iraki dinárra, azaz közel 6 millió forintra bírságolható az, aki alkoholt értékesít, importál vagy előállít, de a törvény csak hét évvel később, 2023 februárjában lépett hatályba, miután megjelent az iraki közlönyben.

Az iraki parlament öt mandátummal rendelkező keresztény képviselőcsoportja, a Babylon szerint a jogszabály alkotmányellenes, mivel korlátozza a kisebbségek jogait és a szabadságjogokat, ezért benyújtottak egy kérvényt a legfelsőbb bírósághoz, hogy helyezzék hatályon kívül a törvényt. 

A BBC megjegyzi: képlékeny még, hogy a törvény végrehajtását mennyire veszik szigorúan, és azt sem tudni, hogy a legfelsőbb bíróság mit lép a Babylon csoport kezdeményezésére. A Babylon szerint a törvény ellentmond egy egy héttel korábbi kormányrendeletnek is, melyben meghatározták, hogy a következő négy évben 200 százalékos vámot vetnek ki minden importált alkoholos italra.

Szarmad Abbász bagdadi ingatlanügynök az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy szerinte a tilalom megágyaz a feketepiacnak. Hozzátette, hogy tudja, hogy a muszlim tanítások tiltják az alkoholfogyasztást, de úgy véli, hogy a fogyasztás tiltása a személyes szabadságjogok figyelmen kívül hagyása. 

Az eredeti, 2016-os törvényjavaslatot eredetileg egy bíró és törvényhozó, név szerint Mahmúd al-Hasszán terjesztette elő arra hivatkozva, hogy Irak 2005-ös alkotmányának 2. cikkelye tilt minden olyan jogszabályt, mely ellentétes az iszlámmal.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hódít az alkoholmentes sör Németországban

A kocsmázó futballszurkolóknak köszönhetően elmaradt a brit recesszió

Hidzsáb: kínai arcfelismerő rendszerrel buktatja le Teherán a fejkendőt „helytelenül” viselő nőket