NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Emigrációban a független orosz sajtó

Euronews
Euronews Szerzői jogok Jolanta Liepina / Euronews
Írta: Janis Laizans
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Büntetőjogi felelősségre vonással számolhat, aki az ukrajnai háborút háborúnak meri nevezni,

HIRDETÉS

Már jóval Ukrajna lerohanása előtt sem állt túl jól a szabad sajtó szénája Oroszországban, de tavaly február óta a helyzet még rosszabbra fordult. Az orosz hatóságok tovább keményítettek, aki az ukrajnai háborút háborúnak meri nevezni, az büntetőjogi felelősségre vonásra számíthat.

“Már tavaly március elején, a katonai cenzúra bevezetése után megjelent nálunk a fegyveres rendőrség, és megfenyegették a bent lévő gyakornokokat, hogy másnap elviszik őket a frontra. Minden munkaeszközünket elkobozták" - mondta el a Pszkovszkaja Gubernija orosz ellenzéki lap főszerkesztője, Denis Kamaliagin.

Ő ezután Lettországba menekült. Egy olyan rigai médiaközpontból folytatja korábbi munkáját, amely a háború kezdete óta már több mint 500 ukrán, belarusz és orosz újságírónak nyújtott segítséget. 

A lett külügyminiszter már a háború első hónapjaiban felajánlotta az Oroszországban dolgozó médiumoknak, hogy tegyék át székhelyüket Rigába. A Washington Post, a Deutsche Welle, a BBC és a Szabad Európa Rádió is átköltöztette orosz szerkesztőségét, vagy irodát nyitott Lettországban, akárcsak az orosz ellenzéki sajtóorgánumok.

“Rigát stratégiai helyszínnek tekintjük, ahonnan meghallgathatjuk, mit gondolnak az oroszok, beleértve azokat is, akik száműzetésben vannak. Még mindig fel tudjuk venni a kapcsolatot azokkal a kollégákkal, akik jelentős veszélyek közepette továbbra is Oroszországban dolgoznak, és az orosz nyelvű hallgatóságot is el tudjuk innen érni" - mondta el Elmārs Sveķis, a Szabad Európa Rádió rigai irodavezetője.

Az orosz propagandából áradó állítások ellenőrzése és az oknyomozó újságírás vált a meghatározó munkamódszerré. A kapcsolatot anonim hálózatokon és eszközökön tartják az oroszországi kollégákkal és informátorokkal.

“Az oroszországi hangokat is meghalljuk és hallattatjuk. Mi vagyunk azoknak az Oroszországban maradt embereknek a hangja, akik nem értenek egyet azzal, amik ott történnek"- közölte egy emigrációban élő orosz újságíró, Tyimofej Rozsanszkij.

Bár Oroszország korlátozza a hozzáférést a független médiához és megtorlással fenyegeti az ellenzéki sajtót fogyasztókat, az újságírók biztosak bennek, hogy az általuk készített tartalom több millió emberhez jut el Oroszország-szerte.

“Tudjuk, hogy a háború kezdete és a szeptemberi mozgósítás között rekordszámú közönséget értek el a független médiumok. Az emberek nagyon szerették volna megérteni, mi is történik valójában" - összegezte a tapasztalatokat Kirill Martinov, a Novaya Gazeta Europe főszerkesztője.

Sok újságíró csak átmeneti megoldásnak gondolta a Rigába költözést, mára azonban már valószínűnek tartják, hogy az akár nagyon hosszú időre is szólhat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Külföldi ügynökök": 28 független újságíró van bebörtönözve Oroszországban

Bocsánatot kért egy közszolgálati rádió, amiért "Kreml-párti szemetet" sugárzott

Gránátot dobtak egy rigai bárba, ahol független orosz újságírók ünnepeltek