NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Fox műsorvezetői úgy hirdették Trump hazugságait, hogy nem hittek bennük

A Fox három legismertebb műsorvezetője: Tucker Carlson, Laura Ingraham és Sean Hannity
A Fox három legismertebb műsorvezetője: Tucker Carlson, Laura Ingraham és Sean Hannity Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy bírósági ügy aktáiból kiderül, hogy a háta mögött gúnyolták és lenézték Trumpot és konspirációs elméleteit.

HIRDETÉS

Mielőtt tavaly augusztusban szakított volna vele, Amerika első számú konzervatív hírcsatornája a 2020-as kampány során és részben azután is Donald Trump narratíváját és konspirációs elméleteit hirdette. Most kiderült: a Fox News neves műsorvezetői - valamint maga a tulajdonos, Rupert Murdoch - nem hittek Trumpnak, és kigúnyolták a bukott elnököt.

A Fox News legismertebb műsorvezetői - valamint maga a tulajdonos - a 2020-as választásokat követő hetekben a színfalak mögött gyötrődve figyelték, hogy Donald Trump szövetségesei a saját adásaikban hamis összeesküvés-elméleteket hirdetnek az állítólag ellopott választásokról, ezeket ugyanis maguk sem hitték el - derül ki azokból a belső e-mailekből, sms-ekből és tanúvallomásokból, amelyek új bírósági per kapcsán váltak nyivánossá - írja a The Washington Post.

"Sidney Powell hazudik" - írta például Tucker Carlson egy producerének Trump ügyvédjéről, aki egyszer egy műsorban azt állította, hogy a szavazástechnológiai cégek Trump szavazatait "átfordították" Bidenre. Az egyik ilyen hírbe hozott cég, a kanadai Dominion Voting System beperelte a Foxot, így kerültek elő az ominózus dokumentumok.

Műsoraiban a Fox News több választási szoftvercéget azzal vádolt meg, hogy összejátszanak a milliárdos Soros Györggyel, és megpróbálják megbuktatni Trumpot.

"Szörnyű dolgok, amelyek mindenkinek ártanak" - írta Rupert Murdoch cégalapító Powell és Trump tanácsadójának, Rudy Giulianinak annak "vad állításairól". A címzett, a Fox News vezérigazgatója, Suzanne Scott egyetértett vele.

Egy másik üzenetben Murdoch "teljesen őrült dolgoknak" nevezte az állításokat, és azt mondta, "nagyon nehéz mindenhol hitelesen csalásokról beszélni". "Úgy viselkedik, mint egy őrült" - írta Giulianiról a szintén prominens műsorvezető, Sean Hannity, kolléganője, Laura Ingraham pedig egyetértett vele: "Micsoda idióta".

A dokumentumok ritka betekintést nyújtanak a hírcsatorna belső működésébe, és megmutatják, hogy a nyilvánosság előtt Trump-barát személyiségek magánemberként mennyire idegenkedtek az elnök választások utáni intézkedéseitől, Carlson az iratok szerint egyenesen "démoni erőnek" nevezte Trumpot - olvasható a The Washington Postban.

A Delaware-i Legfelsőbb Bíróságon benyújtott beadvány célja, hogy alátámassza a Dominion érvelését, miszerint a Fox vezetése tisztában volt azzal, hogy Trumpék választási csalásról szóló állításai valótlanok,  ennek ellenére "terjesztették és támogatták" azokat, állítja a cég.

Nyilatkozatában a Fox News igyekezett bagatellizálni a levelezésből idézett kijelentéseket, mondván, azok önkényesen kiválogatott, összefüggéseikből kiragadott idézetek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Fox együttműködik az EU-val

Barbra Streisand miatt vontak meg egy díjat Elon Musktól

A bulvárpápa Rupert Murdoch: 92 éves nőfaló, királycsináló médiamogul és könyörtelen üzletember