NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csoda Törökországban: 248 órával a földrengés után találtak egy túlélő lányt

Kutatás túlélők után Kahramanmaras városában, ahol a lányt is megtalálták
Kutatás túlélők után Kahramanmaras városában, ahol a lányt is megtalálták Szerzői jogok AP Photo/Hussein Malla
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A mentők szerint a 17 éves Aleyna Ölmez jól van, kinyitotta és becsukta a szemét.

HIRDETÉS

248 órával a török-szíriai határvidéken történt pusztító földrengés után a török mentők még ki tudtak menteni egy 17 éves lányt a romok alól. Aleyna Ölmezt csütörtökön hozták ki élve a súlyosan megrongálódott déli Kahramanmaraş városából - közölték a mentők.

"Úgy tűnt, hogy jól van. Kinyitotta és becsukta a szemét. Már egy hete itt dolgozunk ebben az épületben" - mondta a mentőakcióban résztvevő egyik munkás az AFP hírügynökségnek.

A lány nagybátyja egyenként megölelte a mentőket, és könnyek között azt mondta: "Soha nem felejtünk el titeket". Nem sokkal a lány megmentése után a török katonák elküldték az újságírókat és a helyi lakosokat a helyszínről, mivel holttesteket is kiemeltek a romok alól.

A múlt hét hétfői, 7,8 erősségű törökországi és szíriai földrengésnek már több mint 42 ezer áldozata van. A mentőmunkálatok azonban még folynak, kedden például, nyolc nappal a katasztrófa után még mindig kilenc embert sikerült élve kihozni a romok alól. Az ilyen hírek persze egyre ritkábbak.

Három nap elteltével a túlélési arány már drasztikusan csökken, mivel a törmelékhegyek alatt eltemetettek kiszáradás, fulladás vagy a rengések miatti sérülések következtében meghalnak. Aleyna Ölmez azonban csodával határos módon kibírt tíz teljes napot, több tonna beton és fém alá temetve.

Az ENSZ szerint a mentési munkálatok hamarosan lezárulnak a térségben, a fókus pedig fokozatosan áttevődik a túlélők megfelelő ellátására. A világszervezet létrehozott egy 400 millió dolláros alapot, amiből életmentő segélyt fog nyújtani nagyjából 5 millió szíriai embernek, három hónapon át.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Törökország: a halál romjain újraindul az élet

Víz alá kerültek Antalya belső kerületei

A török parlament megszavazta Svédország NATO-csatlakozását