NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bocsánatot kért Várhelyi Olivér, elmondása szerint nem az EP-képviselőket nevezte hülyének

A magyar biztos az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban
A magyar biztos az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban Szerzői jogok MTI/EPA/Julien Warnand
Szerzői jogok MTI/EPA/Julien Warnand
Írta: Jorge LiboreiroZsiros Sándor, Efi Koutsokosta
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Sokan azonnal a biztos lemondását követelték, vagy ennek hiányában azt, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök menessze posztjáról

HIRDETÉS

Várhelyi Olivér európai biztost azon kapták, hogy magyarul azt mondta, "hány hülye van még?". A magyar biztos elnézést kért, azt mondta, kiragadták mondandóját a szövegkörnyezetéből.

Az Európai Parlament képviselői felháborodásukat fejezték ki és lemondásra szólítottak fel, miután Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikával és bővítéssel foglalkozó biztosa a keddi plenáris ülésen bekapcsolva maradt mikrofonján keresztül "hülyéknek" nevezte őket.

Várhelyi szerda délelőtt azt mondta, sajnálja, "félreértés" történt, és hozzátette, megjegyzéseit "kiragadták a szövegkörnyezetből".

Az incidens akkor történt, amikor a magyar biztos kérdezz-felelek ülést tartott a törvényhozókkal, amelynek középpontjában a nyugat-balkáni bővítési politika megerősítése állt, ahol a legtöbb ország az EU hivatalos tagjelöltje.

Az ülés kedden délután csaknem másfél óráig tartott, és az EP-képviselők sorra intézték a kérdéseiket közvetlenül Várhelyihez a biztosi tárcával kapcsolatos ügyekben.

A vége felé Tomislav Sokol horvát EP-képviselő vette át a szót, és azzal vádolta Szerbiát, hogy hegemón hatalomként viselkedik a régióban, és „beavatkozik” Montenegró belügyeibe.

Várhelyi szerint Szerbiára „ugyanazok a feltételek” vonatkoznak, mint bármely más EU-tagjelöltre, és Montenegró „problémái” „mélyebben gyökereznek”.

"Montenegró népének feladata, hogy gyakorolják akaratukat az ország jövője érdekében" - mondta a biztos.

Sokol ezután elítélte Szerbiát, amiért nem követte az EU Oroszország elleni szankcióit az ukrajnai háborúra válaszul. Ez a kérdés az elmúlt hónapokban nagy figyelmet kapott, és az Európai Bizottság októberben közzétett jelentésében is tükröződik.

Szerbia igazodása a blokk külpolitikájához a 2021-es 64 százalékról 2022 augusztusára 45 százalékra esett vissza – áll a jelentésben, rámutatva Szerbia „számos intézkedésére és kijelentésére”, amelyek ellentétesek az EU saját álláspontjával.

"Készen áll az EU felfüggeszteni a csatlakozási tárgyalásokat mindaddig, amíg Szerbia nem teljesíti az összes feltételt?" – kérdezte Sokol.

Várhelyi ezután azt mondta, hogy a külpolitikához való igazodás hiánya nem tartozik azon kritériumok közé, "amelyek alapján fel lehet függeszteni a csatlakozási tárgyalásokat".

„Mint Önök is tudják, a csatlakozási tárgyalások felfüggesztése csak a végső megoldás” – mondta Sokolnak.

"Továbbra is remélem, hogy Szerbia megérti annak fontosságát, hogy segítsenek nekünk a háború hatásai elleni küzdelemben" - folytatta. "Bízunk benne, hogy végül Szerbia is igazodik."

Várhelyi ekkor leült, és az volt hallható magyarul, hogy

Hány hülye van még?

Várhelyi szerda délelőtti rövid közleményében azt írta: "Őszintén sajnálom a megjegyzésem körüli félreértést."

Elmondta, hogy megjegyzése "egy teljesen más témában zajló magánjellegű, magyar nyelvű beszélgetéshez kapcsolódik köztem és a kabinetvezetőm között, amelyet kiragadtak a szövegkörnyezetből".

"Teljes mértékben tisztelem az összes uniós intézményt, beleértve az Európai Parlamentet és a tisztelt képviselőket" - folytatta.

HIRDETÉS

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének szóvivője elmondta, hogy felkérte szolgálatait, hogy vizsgálják ki az esetet.

Lemondásra szólítanak fel

A nem mindennapi megjegyzést az Európai Parlament szolgálatai nem fordították le, és eleinte észrevétlen maradt, mígnem a szociáldemokrata frakcióhoz tartozó Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közzé nem tett egy videót erről a pillanatról a Twitteren és Facebook-on.

Rónai videója több ezer megtekintést könyvelt el, és felháborodást váltott ki a többi képviselőből.

Delara Burkhardt német EP-képviselő szerint az Európai Parlament azon tagjainak megsértése, akik kritikus kérdéseket tesznek fel, sérti a képviselői munkát.

Az idióták legalább tudják, mikor van bekapcsolva a mikrofonjuk. Ez különbözteti meg őket a nagy idiótáktól

- viccelődött Valérie Hayer francia EP-képviselő.

HIRDETÉS

Az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek "azonnal menesztenie kell a biztost... különben azt kockáztatja, hogy elveszíti az egész Európai Parlament bizalmát" - írta Guy Verhofstadt belga EP-képviselő, a liberális Európa Megújul (Renew) frakció tagja.

Egyes EP-képviselők hamar összefüggésbe hozták Várhelyi kommentárját Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit többször is kritizáltak amiatt, hogy enyhébb Oroszország-politikával aláássa az EU politikai egységét.

"Nagyszerű hallani, mit gondol Orbán embere Brüsszelben az (EU-s) demokráciáról" - mondta Damian Boeselager német EP-képviselő. "Várhelyi Olivérnek le kellene mondania. Nem szeretném újra a parlamentben látni."

"Elfogadhatatlan a Parlament azon megvetése, amelyet Orbán biztosa ma tanúsított" - mondta Thijs Reuten holland EP-képviselő. Gaby Bischoff szocialista EP-képviselő egyszerűen csak annyit mondott: „Ideje cselekedni”.

A reakciók Várhelyi és a képviselők egyre feszültebb viszonyát tükrözi.

HIRDETÉS

A múlt hónapban a képviselők azzal vádolták a biztost, hogy a tagjelölt országok csatlakozási folyamatában "szándékosan elkerüli és gyengíti" a demokratikus reformok és a jogállamiság kérdését.

A képviselők „független és pártatlan” vizsgálatot szorgalmaztak Várhelyi magatartásával kapcsolatban, és aggodalmukat fejezték ki a Bosznia-Hercegovinán belüli szeparatista mozgalom boszniai szerb vezetőivel szembeni vélhetően barátságos hozzáállása miatt.

Várhelyivel még decemberben interjút készített az Euronews, és az EP-képviselőkkel ápolt viszonyáról faggatták.

"A jogállamiság lekicsinylésével vádolni engem... Hogyan is fogalmazzak? - mondta. - Inkább politikai játéknak hangzik, mint valódi és megalapozott kritikának."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Migrációs paktum: Orbán mellett Tusk is tiltakozik, de a belügyi biztos szerint végre fogják hajtani

Jön a magyar elnökség, pont az EU menekültügyi megállapodásainak idején

A gyűlöletbeszéd kezelése is a kultúrharc részévé vált – interjú Berecz Tamás szakértővel