NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lemondani készül a német védelmi miniszter, Scholz egyelőre hallgat

Christine Lambrecht védelmi miniszter a kabinet berlini ülésén
Christine Lambrecht védelmi miniszter a kabinet berlini ülésén Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hivatalosan eddig nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták a Bild hírét Christine Lambrecht tervezett lemondásról. Utóda a jelek szerint még nincs.

HIRDETÉS

Pénteken adta hírül a Bild c. lap, hogy lemondását tervezi a német koalíció legsikertelenebb kormánytagja. A kancellária eddig nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, hogy Christine Lambrecht vélhetően már hétfőn benyújtja a lemondását.

A bulvárlap információját sem a védelmi tárca, sem a kormányzat nem kommentálta, több másik lap viszont megerősítette.

A Lambrecht távozásával kapcsolatos bizonytalanság a legrosszabbkor jön Németország - és Scholz kancellár - számára: öt nap múlva a nyugati szövetségesek a rajna-vidék-pfalzi Ramsteinben található amerikai légitámaszponton találkoznak, hogy megvitassák az Ukrajnának szánt újabb fegyverszállításokat, miközben az a látszat keletkezik, hogy a Bundeswehrnek jelenleg nincs kompetens irányítója.

Most tetőzik Németországban a Leopard harckocsik Ukrajnába szállításának vitája is, egyelőre úgy tűnik, ez a jövő év előtt amúgy sem lenne lehetséges.

A Welt információja szerint sem a szociáldemokrata párt, sem a frakció nem volt beavatva a döntésbe. SPD-s forrásokra hivatkozva a lap azt írta, a huzamosabb ideje tarthatatlanná váló Lambrecht a napokban egyedül tárgyalt a kancellárral. Olaf Scholznak tehát most egy komoly személyzeti problémát kell megoldania, hiszen fajsúlyos tárcáról van szó.

Megfigyelők szerint Lambrecht gyakorlatilag egy romhalmazt hagy maga után: semmilyen érdemi reform nem kezdődött a Bundeswehrben, a néhány hónapja létrehozott 100 milliárd eurós különalapnál az a veszély fenyeget, hogy nem hatékony struktúrákba szivárog. Hab volt a tortán egy kínos, petárdazajban szinte érthetetlen szilveszteri videó közzététele, amelytől saját sajtóosztálya is elhatárolódott.

Retorika maradt mindeddig a kancellárnak az az ígérete, hogy a Bundeswehrt a NATO "legnagyobb hagyományos hadseregévé" és "legjobban felszerelt haderejévé" teszi Európában. Valójában ellenkező tendencia érvényesül: minden egyes Ukrajnának szánt fegyverszállítással egyelőre a Bundeswehr saját erői gyengülnek, és ebben Scholznak is megvan a felelőssége - írja a Welt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A nyugati világ a vonakodó Németországra vár, hogy oldja meg az ukránok tankproblémáját

A TikTokon is megpróbálja felvenni a harcot az AfD-vel Olaf Scholz német kancellár

Scholz: félő, hogy előretörnek az EP-választáson a jobboldali populisták