NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egy szexuális zaklatási ügy miatt számos másik visszaélést vizsgál a japán hadsereg

Rina Gonoi
Rina Gonoi Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az áldozat azt mondja, a zaklatás a napi, bevett kommunikáció szerves része, ám nem áll meg verbális szinten.

HIRDETÉS

A japán haderőnek szüksége van katonanőkre, ám a hadsereg hírnevét egy szexuális zaklatási ügy tépázza, aminek szakértők szerint egyenes következménye lehet, hogy nők nem fognak szolgálatra jelentkezni

Rina Gonoi azon kevés nők egyike, aki a japán szárazföldi erőknél szolgált. 2021-ben a védelmi minisztérium elé vitte ügyét, miszerint egységénél több férfi katonatársa szexuálisan zaklatta és bántalmazta, illetve közölte: a zaklatás olyannyira általános volt, hogy az „a mindennapi kommunikáció részének tekinthető.”

Gonoi ügyét elsőre ejtették, de 2022 elején ismételt kivizsgálást kért, amit részben azzal indokolt, hogy a zaklatás miatt volt kénytelen feladni katonai karrierjét. Idén nyitott fülekre talált: összefoglalójában az AP azt írja, hogy a japán hadsereg szeptemberben elismerte a visszaélések egy részét és bocsánatot kért Gonoitól, múlt héten pedig öt katonáját elbocsátotta, négy másikat pedig megbüntette. A védelmi minisztérium Gonoi eseténél mélyebbre ásott, és csütörtökön a folyó vizsgálat időközi eredményeit is bejelentette, miszerint eddig több mint 

  • 100 hasonló panaszt, és 
  • több mint 1400 visszaélést találtak.

Múlt héten csütörtökön Yoshihide Yoshida, a japán szárazföldi erők parancsnoka azt mondta, hogy felelősséget érez Gonoi bánata és fájdalma miatt, és leszögezte: komolyan veszi a problémát, és eltökélt szándéka véget vetni az ilyen visszaéléseknek.

Bántalmazás és indokolatlan fizikai kontaktus

Gonoi egy hétfői sajtótájékoztatón elmondta: 2020 áprilisában került egy fukusimai egységhez, ahol hamar a szexuális zaklatások célpontjává vált. Férfi felettesei többször megkérdezték a mellméretét, vagy csak úgy megölelték a laktanya folyosóján, illetve szükségtelenül léptek vele fizikai kontaktusba, például dzsúdótechnikákat próbáltak ki rajta. 

Arról is beszélt, hogy 2021 júliusában egy kiképzőtábor sátrában a mellét fogdosták az egység férfi vezetői, és arra kényszerítették őt, hogy megérintse a nemi szervüket. Egy hónappal később szintén férfi kollégák egy kiképzőtáborban a testük alsó részét az övéhez szorították, és arra kényszerítették, hogy tárja szét a lábait, mintha éppen szexuális aktust létesítenének vele. Gonoi elmondta: mindeközben tíz másik férfi katona, köztük két felettes csak nézték a jelenetet és nevettek, és egyikük sem próbálta leállítani a zaklatókat. 

Egyenlőtlenség

Az AP megjegyzi: a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos panaszokat gyakran figyelmen kívül hagyják Japánban. Az ország a 2022-es Világgazdasági Fórumra készített, a nemek közötti egyenlőtlenséget vizsgáló jelentésében Japán 146 országból a 116. helyen áll. Az áldozatokat gyakran azért is bírálják, ha felemelik a szavukat az elnyomás ellen.

Szükség van a katonanőkre

Japánban jelenleg kulcskérdés, hogy a hadseregnek legyen megfelelő létszámú katonája, a következő években ugyanis meg akarják erősíteni önvédelmi képességeiket. Szakértők állítják: mind a fiatal nők, és természetesen a szüleik körében is népszerűtlenné válhat a hadsereg, amennyiben a fentebbihez hasonló szexuális bántalmazás miatt kell aggódni a katonanőknek. Amennyiben a hadsereg nem oldja meg az ügyet, és fennmaradó hiány áll fenn a haderő létszámában, az később nemzetbiztonsági kockázatokhoz vezethet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A japán Jakuza bűnszervezet nukleáris anyagokat és fegyvereket csempészett Amerikába

Ukrajna újjáépítéséről tartottak konferenciát Tokióban

„Japán egyik legkeresettebb szökevénye vagyok” – mondta egy haldokló a rendőröknek