NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bíróság elé állítják Imran Hán volt pakisztáni kormányfőt

Imran Hán
Imran Hán Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: MTI / FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A volt kormányfő szerint politikailag vezérelt lejáratókampány folyik ellene.

HIRDETÉS

A gyanú szerint a volt pakisztáni miniszterelnök még kormányzása kapott méregdrága ékszereket külföldről, ám azokat eladta, a befolyt összeget pedig nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában

Bíróság elé állítják Imran Hán volt pakisztáni kormányfőt, mivel hivatali ideje gyaníthatóan eltitkolta a külföldről kapott ajándékokat – közölte csütörtökön az illetékes iszlámábádi törvényszék. Az ügyészség szerint főleg gyémántékszerekről, különleges órákról 

és egy arannyal bevont AK-47-es karabélyról van szó,

melyeket a volt kormányfő az Arab-öböl menti államoktól kapott. A vádhatóság azt állítja, hogy Khan az említett vagyontárgyakat eladta Dubajban, az ebből szerzett pénzösszeget pedig nem tüntette fel később a vagyonnyilatkozatában. 

Hán pere január 9-én kezdődik, elítélése esetén börtönbüntetéssel nézhet szembe. 

Az említett vádak miatt Hánt októberben az ország választási bizottsága öt évre eltiltotta közhivatal viselésétől. A volt kormányfő mindössze annyit mondott az eljárással kapcsolatban, hogy nem követett el szabálytalanságot.

A 70 éves politikust áprilisban buktatta meg az ellenzéke egy bizalmatlansági indítvánnyal. Azóta rendszeresen tüntetésekre buzdítja híveit, az egyik megmozdulás alkalmával novemberben merényletet kísérletek meg ellene. Hán ekkor könnyebben megsebesült. Tavasz óta többször is azt mondta, hogy lejárató kampány folyik ellene, amit kizárólag politikai indíték vezérelhet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Összecsaptak Imrán Hán támogatói rendőrökkel, a volt kormányfő meghallgatását elnapolták

Fűbe haraptak az iszlamista merénylők, akik japán mérnököket akartak megölni Pakisztánban

Keserű a húsvét sok százezer kereszténynek a világon – rohamosan növekszik az üldöztetés és a terror