NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egy hónap alatt építhető iskola Ukrajnában 3D nyomtatással a Team4UA mozgalom szerint

Gyerekek egy bombatölcsérnél a nyugat-ukrajnai Lvivben, 2022 novembere
Gyerekek egy bombatölcsérnél a nyugat-ukrajnai Lvivben, 2022 novembere Szerzői jogok AP Photo/Mykola Tys
Szerzői jogok AP Photo/Mykola Tys
Írta: Euronews/Ács Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az újjáépítés lehetőséget adhat arra, hogy az elavult iskolák helyett korszerű oktatási intézmények épüljenek.

HIRDETÉS

Az ukrajnai orosz háború az oktatásra is rendkívüli, nehéz körülményeket kényszerít. Az ország nyugati felén, ahol még működnek az iskolák, a gyerekek tudják, hogy ha megszólal a légiriadót jelző sziréna, azonnal össze kell pakolniuk, és az óvóhelyre menniük.

Oleg Pohranyicsnyi, egy lvivi iskola igazgatója szerint az újjáépítést ki kell használni arra, hogy ne az 50-es, 60-as évek elavult épületeit állítsák helyre, hanem a jövőbe tekintő, korszerű iskolák épüljenek, ahol a diákok versenyképes tudást örömmel szereznek meg.

Nem csak az intézmények funkcionalitása, építésük módja is korszerűsödhet. A Team For Ukraine nevű civil összefogás egyik eredménye, hogy egy iskola 3D-s nyomtatással épül. Az alapok már elkészültek, a falakat megalkotó hatalmas nyomtató érkezését várják. Az építkezés márciusban folytatódik, amikor a hőmérséklet 5 Celsius-fok fölé emelkedik, és alig egy hónapig fog tartani.

Jean-Christophe Bonis, a Team For Ukraine mozgalom alapítója bízik abban, hogy az első iskola nyomtatással történő építése megmutatja, hogy milyen gyorsan létesíthető egy intézmény egyedi igények alapján. Ugyanígy kórházakat, lakóépületeket is lehet nyomtatni. Ha sikeres lesz ez a projekt, az meghozhatja a többit.

Az ukrajnai orosz háború elől menekülő 7 millió ember jelentős része gyerek. Már most készülni kell arra, hogy a háború lezárása után legyen hol tanulniuk.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kudarcba fulladt az első 3D nyomtatással készült rakéta kilövése

Kijevben átmeneti melegedő pontokkal, Bahmutban fatüzelésű kályhákkal segítenek

Norvég külügyminiszter: „Putyin a hideget használja fegyverként az ukránok ellen”