3500 dolgozóját bocsáthatja el a Twitter

Access to the comments Kommentek
Írta: FT
Elon Musk
Elon Musk   -   Szerzői jogok  Fotó: AP

Pénteken a Twitter e-mailben tájékoztatja a dolgozóit arról, hogy maradnak a vállalatnál, vagy elbocsátják őket. Az alkalmazottak azóta bizonytalanok a cég jövőjével kapcsolatban, hogy Elon Musk múlt héten átvette az irányítást. Várható volt, hogy súlyos létszámleépítés következik, információk szerint a vállalat 7 ezer alkalmazottjának a felét elbocsáthatják.

A Twitter csütörtökön küldött levelet a dolgozóinak, ebben azt írta, hogy pénteken San Francisco-i idő szerint reggel 9 óráig értesíti a dolgozókat a létszámleépítésről. A Reuters idézett az általa is olvasott levélből: "A Twitter egészséges pályára állításának érdekében pénteken nehéz folyamaton megy keresztül a vállalat: globális létszámcsökkentés következik." A levél azóta elkezdett terjedni magán a Twitteren: 

A Reuters tudomására jutott az is, hogy azok az alkalmazottak, akik a munkahelyi e-mail címükre kapják a pénteki levelet, azok biztosan a cégnél maradnak, míg az elbocsátott kollégákat a személyes e-mail címükön értesítik.

Néhány alkalmazott faramuci módon már épp a Twitteren közölte, hogy a cég informatikai rendszeréhez való hozzáférését blokkolták, és attól tartanak, hogy ez az elbocsátásukra utal. "Úgy néz ki, munkanélküli vagyok. A laptopomon nem tudok belépni a belső rendszerbe, és a Slackről is eltávolítottak” – írták egy tweetben arról a fiókról, melyet korábban a Twitter egyik vezető közösségi menedzseréhez kapcsoltak.

A Reuters kereste a Twittert a létszámleépítésekkel kapcsolatban, de a cég nem válaszolt a kérdéseikre.

Az elbocsátásokról szóló értesítés az egy hete tartó vállalati tisztogatás csúcsponta. Elon Musk egy héttel ezelőtt vette át a céget, és már akkor bejelentette, hogy költségcsökkentés lesz. Az ügyre rálátó források azt mondták a Reutersnek, hogy egy belső üzenetben arra utasították a vezetőket, hogy évi 1 milliárd dolláros megtakarítást kell véghezvigyenek. Musk számos vezetőt elküldött, többen pedig maguktól mondtak fel. A milliárdos az első munkanapján kirúgta a vezérigazgatót, valamint több pénzügyi és jogi vezetőt, a reklám-, a marketing- és humánerőforrás osztályról pedig számos kolléga távozott.

Musk több megbeszélést is bejelentett, majd le is mondta ezeket, belső információk szerint a médiajelentésekből rakták össze a vállalattal kapcsolatos kirakóst a dolgozók. Kiderült, hogy az elbocsátások miatt hűvös a hangulat, pedig a Twitter híres volt nyílt, a dolgozók által is nagyra becsült vállalati kultúrájáról.

Trump visszatérhet

A cégben így is tengernyi változás lesz. Az Euronews is megírta, hogy az amerikai félidős választások után a QAnon-hívőkkel és a neonácikkal együtt akár Donald Trump is visszatérhet a Twitterre, már ha az újonnan alapított, úgynevezett moderációs bizottság ennek megfelelően dönt. 

A Twitter annak ellenére a dezinformálás melegágya, hogy az utóbbi időben több iráni és kínai bázisú kamuprofilt is töröltek, mellyel az amerikai félidős választások kimenetelét akarták befolyásolni.