Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Brazil elnökváltás: Bolsonaro hamarosan elismeri Lula győzelmét

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
Kamionos blokád Bolsonaro mellett Sao Paulónál
Kamionos blokád Bolsonaro mellett Sao Paulónál   -   Szerzői jogok  AP Photo/Andre Penner   -  

Az elnökválasztás vesztese az eredményhirdetés óta hallgat, most azonban a brazil kormány egyik tagja bejelentette: a leszavazott elnök el fogja ismerni riválisa, Lula da Silva győzelmét.

Mint arról beszámoltunk, vasárnap óta hallgat a brazil elnökválasztáson nagyon szoros versenyben alulmaradt, radikális jobboldali Jair Bolsonaro. Többen attól tartottak, hogy nem fogja elfogadni az eredményt, hiszen erre a kampányban is többször utalt, például amikor közölte, hogy "csak isten" mozdíthatja el a posztjáról.

Bolsonaro támogatói viszont több helyen utakat zártak le, és tárgyakat égettek Brazília-szerte. Két kivétellel minden szövetségi államból jelentettek útzárlatokat, amelyek jelentős fennakadásokat okoztak és befolyásolták az élelmiszer-ellátási láncokat. (A kaminosok körében azért is népszerű az elnök, mert profitáltak az alacsony dízelárakból.)

A szélsőbaloldali jelölt győzelmét a hivatalban lévő elnök nem ismerte el, igaz nem is támadta meg az országot megosztó eredményeket. Ha megtámadja, igen bonyolulttá tehette volna a két hónapos átmeneti időszakot (Lula január 1-én teszi le a hivatali esküt).

Bolsonaro hallgatása a győztest is aggasztotta: "Bárhol máshol a világon a vesztes elnök már felhívott volna engem, és beismerte volna a vereséget. Még mindig nem hívott fel, nem tudom, hogy fog-e, és nem tudom, be fogja-e ismerni" - mondta Lula da Silva vasárnap este támogatóinak, mondván, "részben örül, részben aggódik" a hatalomváltás miatt.

Brazíliában a Legfelsőbb Választási Bíróság az, amely hivatalosan érvényesíti a választási eredményeket, és közli azokat a szenátussal, a képviselőházzal és az egyes államok parlamentjeivel.

A választási bíróság sajtószóvivője a CNN-nek elmondta: a szavazás eredményét érvényesnek tekintik, mivel a bíróság vasárnap kihirdette az eredményt. Egy későbbi időpontban tartandó bírósági ülésen hivatalosan is megerősítik a győzelmet, de ennek még nem tűzték ki időpontját - mondta.

Kedden végül egy kormánytag bejelentette: Jair Bolsonaro nem fogja megtámadni választási vereségét, és ezt még a nap folyamán hivatalos nyilatkozatban fogja közölni. Erről Fabio Faria kommunikációs miniszter beszélt a Reuters hírügynökségnek. Bolsonaro nem sokkal beszéde előtt találkozik a Legfelsőbb Bíróság bíráival.

A választási bíróság elnöke, Alexandre de Moraes már a választás éjszakáján telefonon tájékoztatta mind Lulát, mind Bolsonarót az eredményről. "Az eredményt kihirdették és elfogadták" - mondta Moraes. A választási hatóságok Amerika-közi szervezetének megfigyelői szabadnak, tisztességesnek és átláthatónak nevezték a választásokat, és nem találtak bizonyítékot választási csalásra.