NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A hullazsákba helyezett Putyin portréja látható a cseh belügyminisztérium épületén

Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csehország Ukrajna egyik meghatározó támogatója: több száz milliárd forint értékű katonai felszerelést adtak az ország az orosz invázió kezdete óta.

HIRDETÉS

A molinót Vít Rakusan cseh belügyminiszter kezdeményezésére helyezték ki, Vlagyimir Putyin a cseh és az ukrán zászló között bújik meg

A cseh belügyminisztérium szóvivője a CTK cseh hírügynökségnek elmondta, a plakát célja rámutatni, hogyan kapcsolható össze a független Csehszlovákia megalakulása egy szuverén állam védelme melletti elkötelezettséggel.

A molinót péntek este helyezték ki a független Csehszlovákia megalakulásának évfordulója alkalmából, és a tervek szerint legalább egy hétig kint hagyják. „Azt szeretném, ha ezekben a nehéz időkben továbbra is meg tudnánk mutatni bátorságunkat és eltökéltségünket épp úgy, ahogy azt Csehszlovákia alapítói tették 1918-ban" – közölte Rakusan. Hozzátette: – Magától értetődőnek vettük azt a függetlenséget és szabadságot, amelyet akkor nyertünk el, de annak a korszaknak vége. Most szemtől szembe állunk az agresszorral, és megmutatjuk, hogy büszkén fogunk harcolni a függetlenségért és a szabadságért a cseh lobogó alatt.”

Az orosz sajtó élesen bírálta a képet. „Csehországban már minden határon túlment a gyűlöletkeltés Oroszország ellen" – írta az Eurasia Daily moszkvai hírügynökség a prágai esetre reagálva.

Az MTI megjegyzi: Csehország Ukrajna egyik leghatározottabb támogatója az Oroszország által indított háború kezdete óta. Jana Cernochová védelmi miniszter elmondta, hogy országa eddig 4,2 milliárd cseh korona, azaz 70 milliárd forint értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, az Ukrajnába eljuttatott katonai felszerelések értéke pedig eléri a 47 milliárd cseh koronát, azaz a 790 milliárd forintot. 

Petr Fiala miniszterelnök és több kormánytag hétfőn Kijevbe utazik, hogy a cseh és az ukrán kormány együttes ülést tartson. Pénteken több tízezren tüntettek Prágában a kormány politikája ellen. Sok demonstráló felszólalt a kormány Ukrajnát és az Oroszország elleni uniós szankciókat támogató politikája ellen is.

Történelem: az 1918. július 13-án megalakult Csehszlovák Nemzeti Bizottság az első világháború végén, 1918. október 28-án Prágában az antant támogatásával megszüntette az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságát Csehország felett és átvette a kormányzást, így megalakult a független Csehszlovákia.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elmarad a jövő heti V4-es találkozó: a csehek és a lengyelek nem tárgyalnak a magyarokkal

Scholz: Putyin nem fogja elérni a háborús céljait

Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdetett a négy annektált ukrán megyében