NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Akár hétfő délutánra meglehet Liz Truss utódja

Rishi Sunak, Penny Mourdant és Boris Johnson
Rishi Sunak, Penny Mourdant és Boris Johnson Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ez abban az esetben történhet meg, ha csak egy jelölt kap 100-nál több törvényhozói támogató voksot.

HIRDETÉS

Rishi Sunak volt pénzügy-, Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, és Boris Johnson volt miniszterelnök neve is benne lehet a kalapban

Hétfő délutánig lehet jelentkezni az Egyesült Királyságot kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, miután Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott a pozícióról. 

Az MTI közleménye szerint Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért felelős alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke csütörtök este tartott rövid tájékoztatóján bejelentette, hogy az utódválasztási folyamat elindult, a jelentkezési határidő pedig hétfőn, brit idő szerint 14 órakor, magyarországi idő szerint 15 órakor jár le.

Brady elmondta azt is, hogy azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább 100 tagjának támogatását megszerzik. A Reuters mindehhez hozzáteszi, hogy a korábbi versenyekben a jelölteket heteken át tartó törvényhozói szavazások révén két jelöltre szűkítették, mielőtt a tagság kiválasztotta a győztest. De erre most nincs idő. 

A párt közölte, hogy amennyiben a hétfői határidőig csak egy jelölt lépi át a 100 fős küszöböt, akkor automatikusan ő lesz a miniszterelnök, ha pedig két jelölt marad, a párttagok online szavazhatnak.

A várható jelöltek között van 

  • Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, akinek nyár eleji felmondása vezetett Truss elődje, Boris Johnson lemondásához, 
  • illetve Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, aki a Truss elleni párt-és miniszterelnöki harcban Sunak után a harmadik helyen végzett.

 

A párton belüli források szerint a szerdán lemondott belügyminiszter, Suella Braverman is indulhat Truss helyéért, de aligha kap 100 jelölést, illetve Boris Johnson indulása sem kizárt. 

A Reuters megjegyzi, hogy Johnsonnak bőven akadnának támogatói. James Duddridge konzervatív törvényhozó csütörtökön azt írta a Twitteren, hogy „bízom benne, hogy élvezted a nyaralást, főnök, de itt az ideje visszatérni", majd elengedte #bringbackboris hashtaget a közösségi felületen. 

A párttagok körében a hét elején végzett közvélemény-kutatás szerint a legtöbben Johnsont akarták visszatérni, de a fogadási oddsok szerint Sunak a favorit, amivel megelőzi Mordauntot, Ben Wallace védelmi minisztert és Boris Johnsont is.

Truss a legrövidebb hivatali idővel rendelkező miniszterelnökként kerül be a történelemkönyvekbe, a második George Canninget váltva, aki 1827-ben bekövetkezett halála előtt 119 napig töltötte be a tisztséget.

Liz Truss has just announced she will step down as Prime Minister of the United Kingdom. With 44 days in office, she now...

Posted by Gareth Russell - Historian/Author on Thursday, October 20, 2022

Jake Berry, a Konzervatív Párt elnöke csütörtökön közölte: az utódválasztás folyamatának jövő péntekig véget kell érnie, és be kell jelenteni, hogy ki váltja Liz Trusst.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rishi Sunak az új brit miniszterelnök

Rekordszámú menedékkérő érkezett az Egyesült Királyságba

Ellenséges kibertevékenységgel vádolja Kínát az Egyesült Királyság