A fegyház legsötétebb éve 1988 volt, amikor az országos lázongások során ezrével hurcoltak ide demonstrálókat, és rövidített eljárás után végeztek velük. A helyszínen működő rögtönítélő bíróságok egyik vezetője Ebrahim Raiszi jelenlegi államelnök volt, aki önmaga négyezer halálos ítéletet írt alá.
HIRDETÉSHétvégén lángra kapott az iráni főváros hírhedt börtöne, az Evin fegyintézet, amit már „teheráni Bastille-ként” is emlegetnek, lévén az állami elnyomás szimbolikus helyszíne. Még nem tudni, hogy az esemény összefüggésben áll-e az ötödik hete zajló, és egyre erőteljesebb iráni tiltakozó mozgalmakkal, de a hatóságok mindenesetre órákra lezárták a körzet internetforgalmát és a börtönhöz vezető közutakat. A rabok családtagjai azóta is a környéken táboroznak és „halál a zsarnokra!” jelszavakat skandálnak, miközben a legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei ajatollah portréit égetik. Korábban nyugati diplomaták „nagyszerűnek” ítélték a börtön állapotait.
Füst fedi, hogy mi történt valójában
A teheráni állami televízió 4, a REUTERS 8 halottról tud, akik állítólag füstmérgezésben hunytak el. A sérültek száma magasabb és valószínűleg nem végleges. A szombati látvány távolról azt mutatta, hogy néhány rab kitörhetett a cellákból vagy a műhelyekből, mert a tetőkön kétségbeesetten integető embereket is lehetett látni, és gépfegyverlövések is hallatszottak.
Az iráni Forradalmi Gárda azt terjeszti, hogy a börtönben fogva tartott bűnöző csoportok közti elszámolási vita váltotta ki az összecsapásokat. Szerintük a tűz a börtön varrodájában tört ki, de semmilyen további részlet nem ismertettek.
Az iráni Legfelsőbb Igazságügyi Tanács viszont hétfőn már emelte a tétet és elővette az ügynök-klisét. Közleménye szerint „az ellenség ügynökei ráteszik a kezüket azokra a pontokra, amelyek a börtönszervezet erősségei a foglyok reszocializációjában. Az Evin elleni bűncselekményben is azokat a központokat gyújtották fel, amelyek a foglyok állapotát javítják és családjukat segítik.”
A Horror – ez a megfelelő szó a börtön jellemzésére
Az Evin börtönkomplexum Saadat Abad területén, Teherán északi részén található. A fegyintézetet 1972-ben, még a Sah idején emelték, és az uralkodó titkosszolgálata, a kegyetlenségéről szintén hírhedt SAVAK használta.
Tőlük vette át a Khomeini-rendszer és fejlesztette tovább koncentrációs táborrá, kivégzőhellyé és évekig is eltartó, válogatott kínzások helyszínévé.
Eredeti tervei szerint Evin 320 rab elhelyezésére volt alkalmas, de mára a létszám jócskán 1 500 felett van. Belső részlegében száz magánzárka várja a rendszer legveszélyesebb ellenfeleit, elsősorban az értelmiségieket.
A börtön neve a kegyetlenséggel és az extrém erőszakkal lett rokonértelmű az irániak szemében. Összekötözött házaspárok korbácsolása, amíg egyikük nem mond valami terhelőt a másikra, falakra akasztott emberek órákon át tartó ütlegelése, éheztetés, nemi erőszak – a kambodzsai Pol Pot rendszer elvadult szadizmusát meghaladó gyötrés jellemzi az itteni hétköznapokat. Aki ide bekerül, olykor nevetséges vétségek miatt, de gyakran teljesen ártatlanul, legtöbbször ne nagyon számítson ügyvédi védelemre.
A fogvatartottaknak hiányoznak olyan alapvető jogaik, mint a szellőztetés, a megfelelő élelmezés, a világítás, a látogatás. Az iráni börtönökben, különösen az Evinben történtekről kiszivárgott információk és videók csak egy kis részét ismertetik azoknak a kínzásoknak, amelyeknek a rabokat a cellákban alávetik.
A silány körülmények és a túlzsúfoltság miatt történtek járványos megbetegedések is. Az Amnesty International egyik iráni jelentése szerint az orvosi ellátás és a gyógyszerek megtagadása a börtönt "halálváró szobává" alakították. 2017-ben például egy Nader Alizehi nevű foglyot szívbaj szimulálásával vádolták, bélrendszeri gyógyszereket adtak be neki, majd szívinfarktusban meghalt.
A tanulmány kilencvenhat olyan fogoly haláláról számol be, akiktől megtagadták az orvosi ellátást. Szedte áldozatait a koronavírus járvány is, aminek elhárítására semmilyen lényegi intézkedés nem történt, és ebbe Baktash Abtin író-filmrendező is belehalt, aki rendszerkritikus nézetei miatt került Evin falai közé. Az óvintézkedések hiánya miatt ott kapta meg a koronavírust, de későn helyezték szabadlábra, és pár nap múlva elhunyt.
Tömegesek a terhelő bizonyítékok - de semmi nem történik
Ezek az esetek azért is feltűnőek, mert az elhunytak szinte mindegyike 19-39 év közti férfi volt, akik korábban jó egészségnek örvendtek. Közülük négyet magánzárkába csuktak ’betegség szimulálása’ címen, de onnan már csak holtan emelhették ki őket.
A börtönből 2014-ben megszökött egyik fogoly, Hassan Zarif Nazarian azt állítja, hogy több olyan cellatársa volt, aki már 5-6 éve ott sínylődött, de a hatóságok meg sem kérdezték és meg sem gyanúsították, csak verték őket. Hivatalos nyomozónak, vizsgálónak vagy bírónak a színét sem látták.
Nazarian 12 évet töltött el Evinben úgy, hogy még előállítási parancs sem volt ellene. „Engem egy kínzódeszkára kötöztek és megkorbácsoltak a kihallgatás során, míg a menyasszonyomat a szomszéd szobában kínozták meg, hogy információt adjon rólam. Egy másik foglyot, Jaafar Semsarzadeh-t addig verték, amíg a hús le nem hámlott a csontjairól”.
A fegyház legsötétebb éve 1988 volt, amikor az országos lázongások során ezrével hurcoltak ide demonstrálókat, és rövidített eljárás után végeztek velük. A helyszínen működő rögtönítélő bíróságok egyik vezetője Ebrahim Raiszi jelenlegi államelnök volt, aki önmaga négyezer halálos ítéletet írt alá.
A jogvédők tényfeltárásai ennél magasabb számot feltételeznek, mert sok ide hurcolt embert regisztráció és tárgyalás nélkül, gépfegyversorozattal öltek meg tömegesen a fegyintézet kivégző udvarain.
A börtön jó ideje a jogvédő hackerek támadásainak célpontja, akik több ezer órányi belső biztonsági felvételt szereztek meg, és az őrséget fenyegető szövegeket helyeztek el a zárt rendszerben. Ezekben arra figyelmeztetik őket, hogy a népfelkelés sikere esetén semmi jóra ne számítsanak, mert helyet fognak cserélni a cellák lakóival. Az üzenet ez volt:
A hackerek névválasztása Alī ibn Abī Ṭālibra, Mohamed próféta vejére és hadvezérére utal, aki a negyedik kalifa volt, és akihez a síita iszlám megteremtését kötik. (Ali Pártja). Neve szerepel a napi síita imákban, és a tömegek máig is a vallási ág egyetlen autentikus személyiségének tartják.
HIRDETÉSEnnek a csoportnak a nevéhez fűződik az iráni állami televízió adásának meglékelése is, amikor néhány pillanatra a Pokol lángjaiban égő Khameneit láthatták a nézők.
Az iráni iszlám ellenállók szerint a jelenlegi klérus méltatlan a vallás képviseletére, mert szakítottak Ali tanításaival, és átvették a politika irányítását, ami Ali tanításaival ellentétes.
A teheráni hatóságok viszont – becsípődéseiknek engedelmeskedve – kurd vagy izraeli kezeket sejtenek a biztonsági behatolások mögött, noha legtöbbjüket az emigráns perzsa ellenállási szervezetek (MEK) és azeri gerillacsoportok hajtják végre. Az ilyen viták éppúgy eldönthetetlenek, mint ami a híres Cinema REX mozi felgyújtását követte 1978-ban, ami 470 néző halálát okozta, majd a SAVAK és a mudzsahedin ellenállók egymást okolták.
Ugyanakkor a lázas hangulatban a Londonban élő perzsa jogtudós, Hamid Sabi arra int, hogy Irán jövőjét a haladásnak, és nem az ismétlődő bosszúállásoknak kell megszabnia. A papi rendszert meg kell dönteni, de nem léphet a helyére egy másik erőszakos szisztéma.
Sok neves személy megjárta Evint, és nem mindenki jött ki élve
Az iszlám forradalom óta legkevesebb ötvenezer személy volt a börtön kényszerű vendége, de csak keveseknek sikerült megúszni súlyosabb következmények nélkül. A szerencsések többsége olyan külföldi állampolgár volt (amerikai és brit), akiket fogolycserével sikerült kimenteni a rendszer karmaiból. Közéjük tartozik Saeed Abedini iráni-amerikai lelkész, akit 2013-ban ítéltek 8 éves szabadságvesztésre a keresztény hit evangelizálásának vádjával. Ebből három évet le is töltött, míg az Obama-kormány fogolycserével kimenekítette.
HIRDETÉSAmir Hekmati, egy iráni származású amerikai tengerészgyalogos naiv és óvatlan volt, amikor Teheránba utazott, hogy családjával együtt ünnepelje a Ramadánt 2011-ben. Sose láthatta őket többé, mert érkezésekor azonnal elfogták, mint CIA-kémet, és halálra ítélték. Az Evin-börtönben kínzásokkal csikartak ki belőle egy beismerő videó-vallomást, amit többször is levetített az állami televízió.
Végül őt is fogolycserével mentette meg az amerikai kormány, de mindez négy keserves évébe és az egészségébe került. Később kártérítési pert indított Irán ellen, 63 millió dollár értékben, amit meg is nyert, de még egy centet nem látott belőle, és valószínűleg nem is fog.
Ugyancsak diplomáciai úton sikerült kiszabadítani Evin fogságából Esha Momeni kaliforniai diáklányt, aki a nők jogairól akart tanulmányt készíteni Iránban. Bevett gyakorlat lett az is, hogy véletlenszerűen elfogott külföldieket (például belga hegymászókat) magas óvadék fejében engedtek el, vagyis az iráni kormány útszéli emberrablásokat és váltságdíjszedést valósít meg. Egy Sarah Sourd nevű amerikai turistanőt például félmillió dolláros óvadékkal engedték el, egy bloggertől pedig 66 ezer dollárt csikartak ki, hogy az USA-ba távozhasson.
A börtönökben a nemi erőszak teljesen megszokott, de persze ez is az ellenség hibája
Tömegesen indultak gyorsított, úgynevezett „háromperces perek”, igen gyakran újságírók, nővédelmi aktivisták, művészek, filmesek ellen vagy számítástechnikusok ellen, halálos ítéletekkel. Mások a bíróságig sem jutottak el, mint 2003-ban az Evin falai között megerőszakolt és agyonvert Zahra Kazemi iráni-kanadai fotóriporter-nő, akit kémkedéssel vádoltak meg, pedig csak a börtön főkapuját fényképezte.
Az Evint és más iráni börtönöket megjárt szemtanúk szerint a női (de alkalmanként férfi) foglyok sérelmére elkövetett nemi erőszak mindennapos eset, és szinte kötelező szertartásos része a megalázásnak és megfélemlítésnek.
HIRDETÉSEzekről a kegyetlen incidensekről Irán egykori második számú vallási vezetője, Huszein-Ali Montazeri ajatollah is beszámolt az államalapító Ruhollah Khomeininek, de nem sok sikerrel. 1994-ben azt írta a legfőbb vallási vezetőnek, hogy „Tudsz-e róla, hogy fiatal nőket erőszakolnak meg az Iszlám Köztársaság egyes börtöneiben?”. A választ nem ismerjük, de Khomeini álláspontját nem nehéz kideríteni, mert egy papot, aki bizonyítékokkal is előhozakodott, kizárt a testületből. Egy elnökjelölt pedig azért nem indulhatott a választásokon, mivel hasonló leleplező adatok nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg Mahmud Ahmadinezsád elnököt.
Az immár nyílt titok némileg zavaró lett a papi rezsimre nézve, és 2009-ben az állami rádióban maga Ahmadinezsád is elismerte a jogsértéseket. Ugyanakkor sietett leszögezni, hogy ezekért ’az ellenség a felelős’, mert az erőszakot idegen szabotőrök követik el. Ez a kínos magyarázkodás, ha nem kötődne emberi drámákhoz, a rossz viccek körébe tartozna.
Erősen felpörgetett képzelőerő szükséges ahhoz, hogy izraeli ügynökök surrannak be a legvédettebb iráni börtönbe, hogy ott perzsa rabokat erőszakoljanak meg, de Ahmadinezsád handabandázó megnyilatkozásait ismerve, ezt akár még komolyan is gondolhatta.
Evinben is van 101-es szoba
Ahogy George Orwell ’1984’ című disztopikus, vagyis a jövőt a mainál sokkal rosszabbnak leíró látomásában a Szeretetminisztérium működtet az alagsorban egy 101-es szoba elnevezésű kínzókamrát, úgy az Evin börtönnek is van egy teljesen elzárt belső területe, a ’209-es szekció’. Ezt a részleget az iráni Forradalmi Gárda és a titkosszolgálat közvetlenül felügyeli, és itt igyekeznek minél több kapcsolati információt kicsikarni a politikai foglyokból.
A 209-et ’Evini Egyetemnek’ is nevezik, mert foglyainak nagy része tudós, akadémikus, művész vagy újságíró.
HIRDETÉSA legszerencsétlenebb foglyokat hónapokra 50x80x140 cm-es kis koporsókba helyezik, hogy megtörjék akaratukat. Hamis vallomástételre kényszerítik őket áramütéssel, kábítószerekkel és a pszichés manipulálás sokféle eszközével.
A súlyos jogsértések és kínzások mellett itt zajlik a legtöbb kivégzés is. Ezekre általában 18 órakor, vacsoraidőben került sor, amikor a részleg foglyai a silány táplálék mellé megkapják az akasztófa alá hurcoltak sikolyait és könyörgéseit, növelve ezzel rettegésüket és rombolva a még megmaradt pszichés tartásukat.
A már említett Hassan Nazarian ezt a helyet egyszerűen mészárszéknek nevezi. Emlékszik, hogy 175 másik fogvatartottal kezdte meg börtönéletét, de csak 15-en élték túl a mészárlásokat. A rendszeres túlzsúfoltság enyhítésének egyik bevett módja a kivégzések sűrítése, melyek nem kerülnek be a nemzetközi statisztikákba, hanem balesetnek, betegségnek vagy szökésnek könyvelik el.
A börtönőrök, a nyomozók és a bírák úgy vélik, hogy a foglyok megérdemlik a kínzás legrosszabb eszközét és a maximális nyomást, különösen akkor, ha a Mudzsahed Népi Szervezethez tartoznak, vagy azt támogatták.
Sokakat a börtön területén – szó szerint – kaparnak el, hogy ne maradjon nyoma a kínzásoknak. Egy Navid Afkari nevű civiljogi aktivista holttestét a családja nem tekinthette meg, hanem éjnek évadján egyszerűen eltüntették.
HIRDETÉSA kormány olykor indít látszatpereket a „szükségtelen túlkapások” miatt, de ezek egy idő után szünetelnek, és sosem folytatódnak. Ez egyben bátorítás is a fegyintézetek személyzete felé, hogy folytassák nyugodtan a rabok bántalmazását, mert nem kell tartaniuk a következményektől.
Az Evin egyben Potyemkin-börtön is
Az iráni rendszer is tisztában van azzal, hogy nem csak a teheráni központi fegyintézet, de az ország más büntetőtelepei és börtönei is zavaróak a diplomáciai és más kapcsolatok építésében. Ezek létezését és kegyetlen szigorát igyekeznek leplezni – olykor kifejezetten primitív trükkökkel. Ezek viszont működnek.
Az Evinben is kialakítottak egy ’reprezentatív’ szárnyat, amit azoknak mutogatnak, akiket meg akarnak győzni a rendszer emberséges bánásmódjáról.
Ebbe a csapdába gyakran belelépnek, vagy behunyják a szemüket a nyugati diplomaták is. Ilyen eset volt, amikor 2017-ben az iráni igazságügyminisztérium protokolláris látogatást és kerti pikniket rendezett az Evin területén, hogy meggyőzze a meghívottakat az intézmény humánus jellegéről.
45 ország diplomatái fogadták el a hátborzongató meghívást, köztük a német nagykövetség is, amelynek női tagjai illedelmes hidzsáb-viseletben jelentek meg, élükön Marian Schuegraf ügyvivővel.
HIRDETÉSA protokollesemény előtt a körleteket kicsinosították és több rabot ideiglenesen más szárnyakba helyeztek át, hogy a hely tágasabbnak tűnjön. (4 óra elteltével visszavitték őket a részlegbe.)
Schuegraf később levélben köszönte meg a megnyugtató látogatás lehetőségét. Az otromba cselnek bedőlt Portugália és Dél-Korea nagykövete is, akik szintén lelkesedtek a látottak miatt.
A Forradalmi Gárda lapja a zsúr után arról számolt be, hogy „ez az esemény is mutatja, hogy az emberi jogok megsértésére és a börtönökben uralkodó körülményekre vonatkozó állítások, amelyeket egyes nyugati országok és média rosszindulatúan terjesztenek az Iszlám Köztársaság ellen, teljességgel megalapozatlanok.”
A börtöntűztől függetlenül az iráni népi ellenállás folytatódik, és az elmúlt napokban további városokra is kiterjedt. Az iráni nők is egyre merészebben lépnek fel az ósdi korlátozások ellen, és aktív részesei a rendfenntartók elleni tüntetéseknek.
A személyes bátorság jele az is, hogy Elnaz Rekabi sportmászó a szöuli Ázsia Játékokon az egyik körben hidzsáb viselete nélkül vágott neki a magasságnak.
HIRDETÉSA sportolónő azóta eltűnt, és hollétéről nincs biztos hír.