Szijjártó szerint a szankciók nem hoznak békét, Borrell viszont úgy véli, hogy érezhető a hatásuk

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
Szijjártó Péter és Josep Borell
Szijjártó Péter és Josep Borell   -   Szerzői jogok  AP Photo   -  

Brüsszeli tudósítónk Luxemburgban, a külügyminiszterek tanácskozásán ugyanazt a kérdést tette fel Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek és Josep Borrell külügyi főképviselőnek is. Újságírónk arra volt kiváncsi, hogyan értékelik azt, hogy a magyar kormány szerint az uniós szankciók nem működnek, a legújabb kormányzati kommunikácóban, a nemzeti konzultációhoz kapcsolódva pedig egyenesen egy bombához hasonlítják az uniós büntetőintézkedéseket.

Szijjártó Péter a kérdésre válaszolva azt mondta, az eddigi nyolc szankciós csomagot azért támogatta a magyar kormány, mert a legnegatívabb intézkedések alól, mint például az olajembargó, Magyarország mentességet kapott. Azt is hozzátette, hogy a magyar kormány nem akarta bomlasztani az EU egységét.

Arra a kérdésre, hogyan akarja a magyar kormány érvényteleníteni a szankciókat, Szijjártó Péter azt válaszolta: "például azzal, hogy sikerül elérni a békét, tehát ha nemcsak egy ország beszélne a 27-ből a béke nyelvén".

Azt is fontosnak tartaná, ha nem zárnák el a kommunikációs csatornákat az európai országok és Oroszország között - véleménye szerint a hamarosan kezdődő G20-as csúcson is találkozhatna egymással az amerikai és az orosz elnök.

„És jó lenne egy őszinte szembenézés és egy világos elemzés, hogy mit értünk el a szankciókkal. Jelenleg az európai gazdaság van a térdén, a háború meg több száz napja zajlik, úgyhogy itt lenne az ideje, ha észhez térne mindenki Brüsszelben, és nem erőltetne egy olyan szankciós politikát, ami csak károkat okozott Európának” - fejtegette Szijjártó.

A magyar külügyminiszter erről annak a tanácskozásnak a szünetében beszélt, ahol egyedüliként az uniós külügyminiszterek közül nem támogatta - de nem is vétózta meg - azt a kezdeményezést, hogy Ukrajna számára katonai kiképző missziót indítson az EU. Szijjártó Péter élt a konstruktív tartózkodás lehetőségével, amikor nem szavazta meg a javaslatot, s mint jelezte, nem is vesz részt abban.

Borrel szerint a magyar kormány is mindent megszavazott

Amikor Josep Borrelltől megkérdeztük, mit szól a magyar állásponthoz, az EU külügyi főképviselője először leszögezte: “Meg vagyok győződve arról, hogy az orosz gazdasággal szembeni szankciók működnek és egyre jobban fognak működni”.

Aztán hozzátette, hogy a szankciók nem fognak hatást kiváltani egyetlen éjszaka alatt, ehhez időre van szükség, de az intézkedések már elkezdték éreztetni és folyamatosan éreztetik hatásukat.

Borrell felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország eddig az összes szankiós intézkedést támogatta, tehát nem utasította el. Kitért a legfrissebbre, vagyis a kiképző misszióra, amivel kapcsolatban így fogalmazott: “A konstruktív tartózkodás révén hozzájárultak ahhoz, hogy a katonai kiképző misszió az ukrán haderő számára működni tudjon és nem akadályozták meg a folyamat továbbvitelét.”

Borell arra is emlékeztetett, hogy Magyarország támogatta, hogy az Európai Békekeretből újabb 500 millió eurót fordítson az EU Ukrajnának szánt fegyverek vásárlására. Így az európai közösség összesen már több mint 3 milliárd eurót költött erre a célra. Magyarország eddig mind a hat ilyen döntést támogatta (500 millió eurónként folyósították a pénzt), amelyre Szijjártó Péter szerint több tízmillió eurót fordított a magyar kormány.