Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az anyagias és a spirituális világ közötti építene hidat a lamborghinis jógi

Access to the comments Kommentek
Írta: Andrea Hajagos  & Laura Buckwell
Az anyagias és a spirituális világ közötti építene hidat a lamborghinis jógi
Szerzői jogok  euronews   -   Credit: Dubai

25 évesen milliomos lett, aztán belefáradt az anyagi javak hajhászásába, és a spiritualitás felé fordult. Az Interview vendége Sri Akarshana mester, a vállalkozóból lett motivációs tréner.

Sri Akarshana mester, akit inkább a lamborghinis jógiként ismernek, vállalkozóból lett motivációs tréner, aki 35 millió embert ért el a közösségi média csatornáin és az élő előadásain keresztül. A most Dubajban élő Sri mester Eric Ho néven született az Egyesült Királyságban, és édesapjának köszönheti vállalkozói képességeinek fejlesztését. "Az apám vállalkozó volt, több étterme is volt. Úgyhogy úgy nőttem fel, hogy megtanultam, mi az a banki hitelfelvétel, az üzletindítás, a cash-flow és hasonlók" - mondta az Euronewsnak.

25 éves korában lett milliomos, miután beszállt az acél és gumi újrahasznosításába. "Az egyik első üzlet, amit kötöttünk, körülbelül 15 millió dollárról szólt. Szóval, csak úgy megtörtént. Megragadtuk a lehetőséget, és bejött" - mondja.

Sri mester kiábrándult a pénzből, és "egy kicsit elveszett az anyagiak, szuperautók, órák, házak, jachtok hajszolásában". Egy találkozás egy himalájai jógival Indiából megváltoztatta az életútját, és megadta neki azt, amit ő "ébredésnek" nevez. A Himalája hegységben egy sor képzésen vett részt, és felvette a Sri Akarshana mester címet.

A lamborghinis jógi elnevezés abból a vágyból született, hogy áthidalja a társadalmi szakadékot a célorientált és a spirituálisabb beállítottságú emberek között.

„Nem kell az egyiket vagy másikat választani. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk a lélekjelenlétet, a légzéstechnikát, az ehhez hasonló dolgokat, valamint a boldogság kiteljesedését. Ugyanakkor egy anyagias világban élünk, ahol a pénz igenis számít,” mondta az Euronewsnak. „És amikor erre rájöttem, azt mondtam, el akarom érni, hogy az emberek rögtön eljussanak erre a pontra. Veszek egy Lamborghinit és továbbra is gyakorlom a jógát és a spiritualitást. És el fogom mondani az embereknek, hogy nem érdekel a Lamborghini. Így az üzenet célba érhet. Hiszen ha az anyagi javakat hajszoló emberek meglátják a Lamborghinit, azt mondják „ez nekem való, tanulni akarok valamit erről”, a spirituális emberek pedig azt kérdezik: „ miért vezet ez az ember egy Lamborghinit,” magyarázta Sri mester.

Mivel szilárdan hisz abban, hogy a mindfulness segíthet áthidalni a társadalmon belüli szakadékot, jelenleg egy 8500 négyzetméteres jógaközpontot nyit Dubajban. "Rengeteg embert fogunk elkísérni ezzel az útján, közösséget építve, segítve az egészséget, a jóllétet és a mentális egészséget is" – tette hozzá.

Sri mesternek van néhány tanácsa azok számára, akik egy tudatosabb életre vágynak: "Éljünk a jelenben! Legyünk hálásak a mostért!" - fogalmazott.

A lamborghinis jógival készült interjút a videólejátszóra kattintva nézhetik meg.