Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Drámai gyorsasággal tűnnek el a vadon élő állatok a Földről

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
A tengeri állatok egyedszáma is jelentősen csökkent
A tengeri állatok egyedszáma is jelentősen csökkent   -   Szerzői jogok  Daniel Versteeg / WWF   -  

Átlagosan 69 százalékkal zsugorodtak a vadon élő állatok populációi 1970 óta a Természetvédelmi Világalap és a Londoni Zoológiai Társaság friss jelentése szerint. Négy éve ugyanez a szám még csak 60 százalék volt.

A kutatók több mint 20 ezer vadon élő emlős, madár, hal, kétéltű és hüllő populációját vizsgálták meg, ebből jött ki a 69 százalékos átlagos egyedszámcsökkenés. A helyzet földrészenként eltérő, erről részletesebben a WWF főigazgatója beszélt:

„A visszaesés az egész bolygót érinti, de vannak olyan régiók, ahol rosszabb a helyzet. Latin-Amerikában 94 százalékkal csökkent a vadállomány mérete. A kontinensen trópusi élőhelyek vannak, hatalmas biodiverzitással, ezért nem meglepő, hogy itt nagyobb arányú a létszámcsökkenés, mint Európában. Itt csak 15 százalékot mértünk, de ennek az az oka, hogy a vadállatok jó része már korábban eltűnt Európából" - mondta Marco Lambertini. A populációk csökkenésének mértéke Észak-Amerikában 20, Afrikában 66, a csendes-óceáni térségben 55 százalék.

Az emberiség okozza a tömeges pusztulást

Lambertini arra is kitért, hogy az emberi tevékenység, így például az erdőirtás nagyban hozzájárul a helyzet romlásához.

„Fel kell adnunk azt a tévhitet, hogy a természettel nem kell törődni. Nem folytathatjuk a fejlődést úgy, hogy közben pusztítunk, és nem vesszük figyelembe a környezeti hatásokat. A tetteinknek vannak következményei. Ha nem válunk szénsemlegessé a klíma, és természetbaráttá a biodiverzitás érdekében, a következő években még több következménnyel kell majd szembenéznünk" - magyarázta a főigazgató.

A jelentés 89 szerzője azt követeli a világ vezető politikusaitól, hogy a decemberi biodiverzitási csúcstalálkozón hozzanak konkrét döntéseket az élővilág megmentése érdekében.

A teljes jelentést itt lehet elolvasni angolul, a legfontosabb eredményeket pedig ezen a honlapon gyűjtötték össze.