NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A NATO nagyobb figyelmet fordít az infrastruktúra védelmére

Német páncélozott harcjármű a litván hadsereggel közösen tartott hadgyakorlaton
Német páncélozott harcjármű a litván hadsereggel közösen tartott hadgyakorlaton Szerzői jogok Valda Kalnina/MTI/MTI
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A NATO-tagállamok elrettentő és védelmi képességük erősítéséről tárgyalnak.

HIRDETÉS

A NATO a korábbinál nagyobb figyelmet fog fordítani a létfontosságú infrastruktúra védelmére - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása előtt.

A szerdán kezdődő védelmi miniszteri tanácskozás résztvevői arra összpontosítanak majd, hogy a szövetség miként fokozza és tartsa fenn Ukrajnának nyújtott támogatását, illetve erősítse tovább a tagországok védelmét.

Jens Stoltenberg közölte: a NATO és a tagországok létfontosságú infrastruktúrája elleni bármi fajta támadásra, beleértve a hibrid támadásokat is, a szövetségesek egységes és határozott választ fognak adni. A miniszterek várhatóan megállapodnak a NATO elrettentő és védelmi képességének erősítését célzó intézkedésekről, köztük a hadianyag és a felszerelés készleteinek növeléséről. A NATO katonai ereje a legalkalmasabb arra, hogy megakadályozza a feszültség fokozódását Oroszországgal - mutatott rá.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: Vlagyimir Putyin orosz elnök burkolt nukleáris fenyegetései veszélyesek és felelőtlenek. Moszkva tudja, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni sem - hangsúlyozta a NATO-főtitkár.

Megerősítette, hogy a NATO továbbra is figyelemmel kíséri Oroszország nukleáris kapacitását, változást azonban nem lát az orosz nukleáris védelmi berendezkedés terén. A szövetség figyelme nem lankad, felkészült minden fajta fenyegetésre és támadásra, majd hozzátette: jövő héten a NATO megtartja régóta tervezett hadgyakorlatát, amelynek része a nukleáris fenyegetéssel szembeni gyakorlat is.

G7: addig fogjuk Ukrajnát támogatni, amíg szükséges

A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek elkötelezettek addig támogatni Ukrajnát, amíg az szükséges - derült ki az országcsoport vezetőinek keddi nyilatkozatából.

"Folytatni fogjuk a pénzügyi, humanitárius, katonai, diplomáciai és jogi támogatást, sziklaszilárdan kiállva Ukrajna mellett, ameddig csak szükséges" - olvasható a G7-ek videomegbeszélését követően közzétett közös állásfoglalásban.

"Egy életképes, háborút követő rendezést szem előtt tartva, készek vagyunk megállapodásokat kötni az érdekelt országokkal, intézményekkel és Ukrajnával a fenntartható biztonságról és egyéb elkötelezettségekről. Segítséget nyújtunk Ukrajnának abban, hogy megvédhesse magát, biztosítva ezzel szabad és demokratikus jövőjét, elejét véve mindenfajta jövőbeli orosz agressziónak" - áll a nyilatkozatban.

Az országcsoport vezetői egyben elítélték az ukrán polgári infrastruktúra és civil lakosság elleni rakétacsapásokat. Hangsúlyozták, hogy a polgári lakosság elleni támadások háborús bűncselekménynek nyilvánulnak. A G7 egyhangúlag elítélte és elutasította Ukrajna négy régiója: Zaporizzsja és Herszon megye, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság, valamint a még 2014-ben annektált Krím-félsziget elcsatolását.

A résztvevők felszólították a fehérorosz vezetést: hagyjon fel az orosz hadműveletben játszott közreműködésével, vagyis, hogy területét az orosz csapatok rendelkezésére bocsátja és támogatást is nyújt számukra. A G7-ek értékelése szerint fehérorosz-orosz közös katonai egység létrehozása újabb példája Minszk és Moszkva összejátszásának.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Zelenszkij elnök a G7-ek videomegbeszélésén történt felszólalásában javaslatot tett egy nemzetközi megfigyelő misszió telepítésére a fehérorosz-ukrán határon, ezzel csökkentve az esetleges provokációk esélyét, illetve azt, hogy Fehéroroszország közvetlenül is belépjen a konfliktusba Oroszország oldalán.

Putyin tárgyalna az ukrán atomerőműről

Oroszország kész a párbeszédre a zaporizzsjai atomerőműről - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor Szentpéterváron fogadta Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját.

Az orosz elnök "aggasztónak" nevezte az Ukrajna legnagyobb, az orosz hadsereg által március óta megszállt atomerőművénél kialakult helyzetet. Putyin október 5-én elrendelte az erőmű létesítményeinek orosz szövetségi tulajdonba vételét. Az erőmű térségében gyakori a tűzharc, amelyért mindkét fél a másikat teszi felelőssé.

Putyin arról is beszélt, hogy a nukleáris tevékenységet túlzottan átpolitizálták, amit veszélyesnek minősített.

"Számítunk az önök erőfeszítéseire, hogy a retorikát lecsillapítsuk, és tevékenységünknek és együttműködésünknek ezt a területét normalizáljuk, a világ színpadán zajló zavaros és bonyolult folyamatok ellenére" - mondta Putyin a NAÜ főigazgatójának.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rakétazáport zúdítanak az oroszok Ukrajnára

5 ok, amiért Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz egyhamar

Ballisztikus rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet