Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A szorongás manapság kollektív élmény, de tudunk tenni ellene

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
A zaporizzsjai atomerőmű egyik munkatársa erőt gyűjt az AP hírügynökségnek adott interjúja közben
A zaporizzsjai atomerőmű egyik munkatársa erőt gyűjt az AP hírügynökségnek adott interjúja közben   -   Szerzői jogok  Hanna Arhirova/AP   -  

Koronavírus-járvány, háború a szomszédban, atomfenyegettség, elszabaduló infláció, megélhetési nehézségek, energiaválság, klímaváltozás - az elmúlt időszakban egyáltalán nem alakulnak jól a dolgok a világban. Ezzel pedig még akkor sem könnyű megbirkózni, ha a saját életünkben nem történnek tragédiák. A lelki egészség világnapján a Mindset Pszichológia munkatársát, Zele Dorottyát kérdeztük arról, hogyan tudunk talpon maradni az áradatban, és ha ez nem sikerül, milyen jelek láttán érdemes szakember segítségét kérni.

Először is: laikusként az ember úgy érzi, hogy a mostani egy kifejezetten nehéz helyzet a lelki egészségünk szempontjából. Ugyanígy vélekedik a szakértő is?

Én azt gondolom, hogy igen. Az első, nagyon fontos dolog ezzel a helyzettel kapcsolatban az, hogy kezdjünk el arról beszélni, hogy ez mindenkinek nehéz. Az ilyenkor megjelenő negatív érzelmek kollektív élmények: én ugyanúgy megélem a félelmet, a szorongást, a bizonytalanságot, a kétségbeesést, mint mindenki más, aki benne van ebben a helyzetben. Ha elkezdünk arról beszélni, hogy ez egy kollektív élmény, akkor normalizálni tudjuk ezeket az érzéseket. Teljesen természetes, hogy ezek megjelennek egy ilyen szituációban, de ettől még ez pszichésen megterhelő.

Mi az, ami igazán megterhelő? Az egzisztenciális félelem?

Ez gazdasági és egzisztenciális félelem is. Ráadásul mindenki azzal szembesül, hogy nagyon kevés ráhatása van arra, hogy mik lesznek ezeknek a kríziseknek a következményei.

Hogyan lehet védekezni az olyan hatásokkal szemben, amelyek szorongást váltanak ki az emberből?

Nagyon fontos, hogy a szorongás funkcionális érzés. Felkészít bennünket egy potenciális veszélyhelyzetre, mobilizálja azokat a belső erőforrásokat, amiket egyébként tudatosan és tudattalanul is használunk, amikor valamilyen nehéz helyzettel állunk szemben. Ezeket hívjuk egyébként megküzdési stratégiáknak. Tulajdonképpen olyan kognitív és viselkedéses mankók ezek, amiket mindannyian használunk, annak érdekében, hogy helyreállítsuk a pszichés és az érzelmi stabilitásunkat.

Milyen példák vannak ezekre a megküzdési stratégiákra?

Mindenkinek magában kell megtalálnia, hogy mi az, ami neki működik, de azért vannak általánosan használható stratégiák, amik a legtöbb embernek szoktak segíteni. Ilyen például a személyes kapcsolatok ápolása. Ez segít ventilálni, kibeszélni azt, hogy min megyünk keresztül. A mozgás, a sport általában szintén működni szokott, de hasznos lehet a kreatív, önkifejező munka is. Ezek inkább viselkedéses stratégiák, de kognitívak is léteznek. Itt még inkább egyedi, hogy kinek mi működik, de például ilyen lehet a pozitív átkeretezés. Akármennyire sötét a helyzet, minden szituációban van egy fénypont. Ha a belső fókuszt erre a pozitív dologra helyezzük, akkor már nem is látjuk annyira negatívan a helyzetet és a következményeit. Ezt nem könnyű megcsinálni, mert most tényleg nehéz a helyzet - de az egyik pozitív következménye éppen az, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészségünk fontosságára.

Mindset Pszichológia
Zele Dorottya pszichológusMindset Pszichológia

Ha az elmúlt években nem merített volna ki bennünket a koronavírus-járvány, akkor könnyebben tudnánk megküzdeni a mostani nehézségekkel?

Valószínűleg igen, mert a stresszhatások összeadódnak - minél több stressz ér bennünket, annál nehezebb megküzdeni vele. Erre azonban máshogy is lehet tekinteni. A koronavírus-járvány jó terep volt arra, hogy megtapasztaljuk, hogy vannak belső erőforrásaink, és saját magunk képesek vagyunk helyreállítani a pszichés egyensúlyunkat. Ez egy nagyon fontos önismereti élmény. Az ember rájön, hogy képes stabilizálni a hangulatát, és meg tud küzdeni az életében történő nehézségekkel. Ezt az élményt pedig aztán fel tudja használni, önbizalmat tud meríteni belőle.

Amikor Joe Biden amerikai elnök arról beszél, hogy nukleáris armageddon fenyeget, vagy más politikusok azt mondják, hogy nem biztos, hogy lesz mivel fűteni télen, az segít felkészülni a nehézségekre, vagy inkább felesleges szorongást szül?

Ez egy érdekes kérdés, amire a válasz nem egyértelmű. Sajnos azt kell mondjam, hogy valószínűleg ebben is egyéni a mérce - mindenkinek máshol van az a határ, ahol már inkább szorongást okoznak és debilizálnak az ilyen megnyilvánulások ahelyett, hogy pusztán információkat nyújtanának a kilátásainkról.

Egyfajta megküzdési stratégia az is, ha felismerjük, hogy egy bizonyos fajta tartalom nem felkészít vagy mobilizál bennünket, hanem megbénít, mert szorongást és erős félelmet okoz. A határt nehéz megtalálni, de érdemes kevesebb ilyen tartalmat fogyasztani, megszűrni, hogy mit olvasunk el, mit nézünk meg.

A gyerekekkel hogyan kell kommunikálni a helyzetről?

Minél nyíltabban kell beszélni, és moderálni kell azt, ami elhangzik a médiában. Ha valamiről nem beszélünk a gyerekünkkel, akkor olyan képzetet teremtünk a fejében, hogy az egy veszélyes, nagyon fenyegető dolog, azért nincs róla szó. És ez nem jelenti azt, hogy a gyerek innentől nem lesz kíváncsi rá, sőt, egy sajátos értelmet tulajdonít majd neki, ami valószínűleg nem egyezik a valósággal. Fontos tehát beszélni a gyerekekkel, és úgy kell tálalni nekik a történéseket, hogy azoknak a pozitív kimenetelét hangsúlyozzuk amellett, hogy lássák: az élete során mindenkinek szembe kell néznie nehézségekkel.

Mikor érdemes szakemberhez fordulnunk, és milyen jelekre figyeljünk a környezetünkben?

Maga a stresszreakció, a félelem, a szorongás megjelenése teljesen természetes. Ettől még nem leszünk mentális értelemben zavartak vagy betegek. Akkor érdemes szakember segítségét kérnünk, ha ez a stresszreakció, a félelem, a szorongás, a hangulati instabilitás a helyzethez képest túlságosan intenzív, vagy túl hosszú ideig tart - és emiatt életvezetési nehézségeket okoz, például gátolja a munkavégzésünket, vagy valamilyen más szociális szerepben nem tudunk jól funkcionálni miatta.