NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Cáfolja a Kreml, hogy zavart keltett volna Oroszországban a mozgósítás

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ukrajna egyre nyomul előre az ország eddigi orosz fennhatóság alatt álló területein, szakértők szerint a harctéri kudarcok miatt mozgósított Vlagyimir Putyin.

HIRDETÉS

A Kreml szerint a nagy létszámú sorozás pont úgy álhír, mint hogy tömegesen hagynák el repülővel az oroszok Oroszországot

Hazugságnak nevezte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön azt a híresztelést, mely szerint az Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás nyomán akár egymillió embert is besorozhatnak.

Az MTI szerint Peszkov emlékeztetett Szergej Sojgu védelmi miniszter szerdai nyilatkozatára, miszerint mintegy 300 ezer tartalékos behívását tervezik, de nem hívnak be mindenkit egyszerre. A besorozandók létszámára vonatkozó találgatások alapja az volt, hogy a szerdán egyenesen Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett részleges mozgósításról szóló, tíz pontból álló rendeletnek az orosz elnöki sajtószolgálat által nyilvánosságra hozott változatából a 7. pont hiányzik. Peszkov leszögezte: a 7. pont hivatalos használatra készült, ezért nem hozhatja nyilvánosságra a tartalmát.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt idézve Peszkov azt mondta, hogy a részleges mozgósítás elrendelését az ukrajnai helyzet megváltozása okozta, mert az ott elindított „különleges hadművelet” már kezdte elérni a kitűzött célokat, de Oroszország most már de facto a NATO-blokk egész logisztikai képességével áll szemben.

Peszkov túlzásnak nevezte az arról szóló híreket, hogy a részleges mozgósítás elrendelése rohamot indított el a repülőtereken és a határátkelőknél. Közölte, hogy minderről rengeteg „hamis” információ kering.

A Kreml szóvivője cáfolta azt az állítást is, hogy a fia, Nyikolaj megtagadta, hogy jelentkezzen a katonai sorozóhivatalban. Közölte: ismeri a fiával lefolytatott telefonbeszélgetést, de annak teljes tartalmát nem hozták nyilvánosságra, és az ügy különben is a fiára tartozik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Teljesen lezárhatja a határt Finnország az orosz turisták előtt

Oroszország az első stratégiai bombázóját vesztette el - a saját területe felett

Telegram-alapító: a Kreml nyomása miatt menekültem el Oroszországból