Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Beleszólnának a saját jövőjükbe: megalakult a Gyerekek Közgyűlése

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Gyerekmunka Afganisztánban: 9 éves lány egy kabuli téglagyárban
Gyerekmunka Afganisztánban: 9 éves lány egy kabuli téglagyárban   -   Szerzői jogok  AP Photo/Ebrahim Noroozi

A dániai Billund Lego House-jában tanácskozik egy új világszervezet: egy év előkészület után megalakult a Gyerekek Közgyűlése, amely máris párbeszédet kezdett a "felnőtt" ENSZ-szel a gyerekek helyzetéről, jövőjéről a világban.

A gyermekek közgyűlését a dániai Lego House-ban tartják, ahol 43 különböző országból, minden kontinensről 80 kiválasztott 10-17 éves gyermek vesz részt abban a párbeszédben, amelyet a New York-i ENSZ-közgyűlésen résztvevő ENSZ-vezetőkkel, miniszterekkel és nagykövetekkel folytatnak.

Egy éven át folytak az előkészületek, hogy a világ gyermekei számára fontos témákról egyeztessenek, mielőtt megkezdték volna a jövőjükről szóló tanácskozásukat az ENSZ Közgyűléssel. A 11 éves olasz Michele Trapani, a Közgyűlés szóvivője úgy nyilatkozott:

Meg kell hallgatni minket, mert ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a problémákról, meg kell hallgatni minden lehetséges nézőpontot. Máskülönben soha nem fogod teljesen megérteni.

Mogens Lykketoft, az ENSZ Közgyűlésének korábbi dán elnöke egyetértett azzal, hogy az idősebb generációnak is van mit meghallgatnia: "Ezek a fiatalok nagyon erősek, és nagyon jól ismerik az emberiség valódi kihívásait".

A Gyerekek Közgyűlése kiáltványt is megfogalmaztak: "Olyan korban élünk, amikor mi, a világ gyermekei azt tanuljuk meg, hogy az igazság vitatható. Hogy a tények alternatívak lehetnek. És hogy a hírek hamisak is lehetnek" - írják egyebek között.

Kiáltványukban a fiatal küldöttek "globális, biztonságos térben történő oktatásra" szólítanak fel - amely mentes a cenzúrától, a félretájékoztatástól, a diszkriminációtól és az erőszaktól. A kiáltvány kijelenti, hogy az oktatás segít megoldani a világ számos problémáját, beleértve az éghajlatváltozást is.

A klímaváltozást a gyerekek "a legközvetlenebb" problémának tekintik: "Ez hatással lesz ránk. Már most is hatással van ránk. Azzal fenyeget, hogy kihúzza alólunk a talajt, amin állunk". Felhívják a figyelmet a mélyszegénységre is, amely "becslések szerint 356 millió gyermeket kényszerít naponta arra, hogy alig napi 2 dollárért küzdjön azért, hogy élelem kerüljön a tányérjára és fedél legyen a feje fölött."

"Innovációra, kreativitásra, a problémamegoldás új módozataira van szükségünk. Ezért sürgetem mindig, hogy több fiatalabb ember legyen a politikában, több nő legyen a politikában, mert minél sokszínűbbek a döntéshozó testületeink, annál sokszínűbbek lesznek a megoldásaink. annál kreatívabbak lesznek a megoldásaink" - jelentette ki Jayathma Wickramanayake, az ENSZ-főtitár megbízottja.