Képes-e Putyin 300 000 tartalékost besorozni és harcképessé tenni?

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF/Artem Aslanian
Jelentősek voltak a kora őszi veszteségek
Jelentősek voltak a kora őszi veszteségek   -   Szerzői jogok  Kostiantyn Liberov/AP

Rejtélyek övezik Putyin elnök rendkívüli televíziós közleményét, amit moszkvai idő szerint kedd estére programoztak, majd több órán át halasztottak, végül lefújtak, majd másnap reggel közzétettek. Ennek okairól még a Kremlhez közel álló állami média munkatársai is csak találgatni tudtak. A bejelentés után az egyik fő kérdés az, hogy sikerülhet-e a mozgósítás végrehajtása, de még inkább, hogy a keleti országrészek bekebelezése esetén telepíthetők-e orosz nukleáris erők a körzetbe?

Még a Kreml-közeli véleményvezérek sem tudták, hogy mi folyik

A Kreml közleménye szerint a nyilatkozat fő adásidőre volt tervezve, majd késést, utána felfüggesztést, végül másnap esti főidős sugárzást jelentettek be. „Vártok?” – tette fel a kérdést Margarita Szimonyan, az RT televízió szerkesztője a Telegramon, majd 40 perc elteltével aludni küldte nézőit.

Mindezekhez képest a beszéd a nagyközönség elől némileg eldugva, sokaknak már munkaidőben, alacsonyabb hatókörű műsorperiódusban hangzott el.

A lehetséges témákról korábban már folytak találgatások, mivel egy héttel korábban, a szamarkandi ázsiai csúcsértekezlet során Putyin elnök 'komolyabb lépésekről' beszélt a háború kapcsán. Keringtek találgatások egy esetleges nukleáris csapás bejelentéséről, vagy a sorköteles férfiak utazási tilalmáról is. A finn-orosz határon máris 35 kilométeres autósor gyűlt fel, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző. 

Az elnöki beszéd lényege, hogy Moszkva minimális célja az eddig megszerzett területek stabilizálása, és felkészülés egy újabb széles offenzívára. Az ukrán ellentámadások legutóbbi sorozata lefékezte a kezdeti tempót, kibillentette Oroszországot egyensúlyából, és ezzel a tétek is növekedtek. Nem lesz tartható Moszkva terve, hogy olcsón vívja meg a háborút és mindezt úgy, hogy nem kell az értékes légierőt kockáztatni, vagy olyan váratlan veszteségeket elszenvedni, mint a Moszkva cirkáló elsüllyesztésének sokkja volt.

Oroszország korábban – a történelmi hagyományoknak megfelelően – hadköteles és besorozott férfiak tömegeire támaszkodott háborúinak megvívásában, így az első világháborúban, majd Hitler ellen, később pedig Afganisztánban és Csecsenföldön is. Ukrajna ellenében viszont kezdetben nem szerepelt a humán állomány nagyszámú kockáztatása. A most elrendelt 'korlátozott' mozgósítás elnevezés is jelzi, hogy most sem kívánják az orosz katonai potenciál teljes bevetését. 

A mozgósítás bejelentése egyben lélektani nyomás is a Nyugatra, ami egyelőre nem vált be, vagyis nem alkalmas egy Oroszországnak kedvező békeszerződés kikényszerítésére. Az ENSZ közgyűlése előtt Joe Biden amerikai elnök beszédét is átírták a moszkvai közlemény hatására.

A sietősségnek sokféle más oka is lehet. Így a Pentagon bejelentése arról, hogy decemberben nyilvánosságra hozza az új B-21 lopakodó stratégiai bombázó tervét, amit eddig titkosítottak. Szintén az elnöki bejelentés napján jött a hír, hogy Lengyelország 48 darab dél-koreai vadászgépet vásárol. A 3 milliárd dolláros beszerzéssel a lengyel légierő teljesen le tudja váltani a szovjet időkből származó állományát. 

Oroszországnak tehát fokozott katonai erőt kell mutatnia a nemzetközi színtéren, mert az elmúlt hónapokban sorozatosan érkeztek bejelentések a kínai és indiai haderő hatalmas fejlesztéseiről, miközben egyiküktől sem remélhet katonai támogatást az ukrajnai műveletekhez.

Megjegyzendő, hogy a súlyos nemzetközi feszültségek közepette is az orosz és amerikai felek tartják magukat a közös űrrepülési program végrehajtásához, aminek során most Francisco Rubio amerikai asztronauta indult a Nemzetközi Űrállomásra két orosz kollégájával, a Szojuz 2.1a típusú hordozón.

A 'részleges mozgósítás' végrehajtása is csak részlegesen sikerülhet

A beszéd tervezett időpontjában már készültek behívók, például a szentpétervári körzetben. Érkezett olyan hír is, hogy az orosz légitársaságok leállították a jegyek árusítását a 18 és 65 év közötti orosz férfiaknak, hacsak nem tudják felmutatni a védelmi minisztérium engedélyét az utazásra. Az összkép egyelőre kaotikus, és sokféle értesüléssel óvatosan kell bánni. 

Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint Oroszország hatalmas mozgósítási forrással rendelkezik, amit 25 millió tartalékosra becsült. A részleges mozgósítás az állomány valamivel több, mint 1%-a, vagyis a tartalékból 300 ezer katonát soroznak be szakaszosan az orosz hadseregbe.

A „különleges hadművelet” kezdetén nem történt jelentős sorozás, mert az elnök kizárta ennek lehetőségét és szükségességét. A hadsereg hivatásos szerződéseket ajánlott a fegyverforgatásra képes polgároknak, ami csábítóbbnak tűnt, mint a reguláris orosz hadsereg szokásos juttatásai. Mégis, már a háború első napjaitól kezdtek szállingózni információk a behívott sorkatonák ukrajnai bevetéséről, ám a Honvédelmi Minisztérium rendre tagadta ezt az információt, sőt hivatalosan ellenkezését is bejelentette egy ilyen megoldással szemben. 

Pavel Luzin katonai szakértő ez év augusztusában megjegyezte, hogy a mozgósítási megoldás "komoly belpolitikai kockázatokkal jár, és a végrehajtási kísérlet nehezen megjósolható következményekhez vezet". Figyelmeztetett a nagy léptékű mozgósítás súlyos előfeltételeire, elsősorban a kellő harci motivációra, a megfelelő kiképzésre. Ezekhez járulnak a katonai logisztikára nehezedő és eddig is döcögő feltételek, mint a szállítás, az ellátás és élelmezés, vagy a megfelelő orvosi felügyelet.

Mivel a hadsereg lehetséges veszteségeit súlyosan alábecsülték az invázió előestéjén, a hadsereg az ország szegényebb vidékein, így Dagesztánban, Burjátiában és Tuvában kezdett zsoldosokat felkutatni. A legtöbb holttest ezekbe a körzetekbe érkezett vissza. A Csecsen Köztársaság önként küldött egy kontingenst, amit Ramzan Kadirov elnök személyesen biztosított. Ezek a humán szállítmányok nem fordították meg a hadműveletek menetét, és jórészt meg is szűntek.

Szeptember elején, amikor az ukrán hadsereg ellentámadást indított szinte a teljes arcvonal mentén, az újoncok felkutatása a börtönökre és a más orosz felségterületekre is kiterjedt. A raboknak a büntetés elengedését és prémiumokat is ígértek, de egyelőre nem tudni, hogy ez a toborzó akció mennyire volt sikeres. 

Kérdés, hogy egyáltalán képes lesz-e a katonai vezetés a frontra vezényelni 300 000 tartalékos katonát, és mindezt a kívánt időpontra. Sok orosz hadköteles és családja mindent elkövetett, hogy elkerülje a besorozást. A 134 500 újoncból, akikre nyáron számítottak, csak 89 000 fiatalt sikerült beöltöztetni. Az őszi katonai kampány tervezésekor tehát Putyin elnök pontosan sejthette, hogy sokkal erőteljesebb eszközökre lesz szükség országszerte az újoncok felkutatásában, valamint a katonai regisztrációs és besorozási irodák működtetésében.

Kostiantyn Liberov/AP
Pótolni kell az őszi veszteségeket, és fel kell készülni a téli hadműveletekre isKostiantyn Liberov/AP

Márciusban és áprilisban rejtélyes gyújtogatások történtek egyes katonai hivatalokban, a nyilvántartásba vételi és sorozási dokumentumok megrongálása céljából. A háború kezdete óta megnőtt a kivándorlók száma, és vannak, akik személyes vagy anyagi okok miatt barátok vagy rokonok lakásában bújnak meg. Az ilyen magatartás immár a nagyon súlyos következményekkel járhat az Állami Duma szigorításai miatt, és a korábbi börtönbüntetés 2-3 évről 5-10 évre nőtt.

Kérdés tehát, hogy ezek a fenyegetések milyen hatással lesznek azokra, akik nem kívánnak az ukrán frontokon harcolni, és akár a keményebb szankciók elviselésére is hajlandók.

Mi történik azután, ha sikeres a népszavazás a keleti területek kiszakadásáról?

Már a Krím 2014-es annektálása során is kemény alkotmányos és nemzetközi jogi kérdéseket vetett fel, hogy legitim lépés-e egy másik országból területeket kihasítani és ezt népszavazással törvényesíteni. A moszkvai akciót akkor többen a katalán függetlenség ügyéhez hasonlították, ahol a szakadár erők szintén népszavazást fontolgattak a tartomány kiléptetésére a spanyol korona alól. 

Ez az érvelés nem pontos, mert Katalónia nem csatlakozott volna más ország joghatósága alá, hanem önálló államként működött volna tovább. Ez esetben elveszítette volna uniós és NATO tagságát, és kiesett volna az euróövezetből is. Ugyanígy járnának a kelet-ukrajnai régiók is, akik a későbbiekben nem lennének haszonélvezői Ukrajna uniós vagy NATO-csatlakozásának.

A legitimáció tekintetében sem a szakadárok, sem az orosz fél nem látszik túl érzékenynek. Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök már jelezte, hogy Oroszország mindenképpen bekebelezi a keleti tartományokat, és a népszavazás érvényessége vagy eredményessége mellékes kérdés. Annak ellenére, hogy egy népszavazásnak az adott állam törvényei szerint kell zajlania. Ez történt Katalónia esetében is, és ezért bukott el. 

Mivel a Donbasz még Ukrajna része, csakis a kijevi kormány vezetés dönthetne a kezdeményezés engedélyezéséről. Ám ez az érvelés azért nem lesz hatásos, mert a kérdéses területeket Oroszország tartja megszállva, és saját akarata és jogrendje szerint fog eljárni.

A kelet-ukrajnai szakadár népköztársaságok az Orosz Föderációba való belépést tervezik, ami gyakorlatilag a bekebelezésüket (annektálást) jelentené. Ha megtörténik, akkor az orosz alkotmány, választójog és egyéb törvények lesznek érvényesek rájuk nézve is, és vélhetően kormányzóságokká alakulnának át. Nemzeti valutaként is a rubelt kellene használniuk, és lakosaik – etnikumtól függetlenül – orosz állampolgárokká válnának.

Alexander Zemlianichenko/AP
Orosz nemzetiségű lakosok üdvözlik a Luhanszki Népköztársaság kikiáltását, 2014-benAlexander Zemlianichenko/AP

Kérdéses lenne viszont, hogy a kiszakadó területek lakossága megtartja vagy megtarthatja-e jelenlegi ukrán állampolgárságát. Óhatatlanul előkerülne a lakosságcsere és a családegyesítések kusza kérdéssora is. A kaotikus képet tovább bonyolítja Zaporizzsija és Herszon jövőbeli státuszának bizonytalansága.

Létezhet olyan variáció, hogy a két körzet önálló államként próbálja folytatni létezését, erős társult vagy szövetségi kapcsolatokkal Oroszország felé. Ez volna a legkevésbé átlátható megoldás, ami súlyos káosszal járna mindkét szakadárra nézve. Még akkor is, ha ezek ketten esetleg államszövetségben működnének tovább.

Jöhet-e atomfegyver a keleti régiókba?

Stratégiai tekintetben a legsúlyosabb kérdés az, hogy vajon ezekre a területekre Oroszország telepíthet-e nukleáris kapacitásokat, például silókat, ICBM-rakétákat. Az atomfegyverzetek elterjedésének megakadályozásáról szóló sorompó-egyezmények (proliferáció) ilyen rendkívüli esetre nem terjednek ki. Várhatóan egy ilyen lépést Belarusz és Észak-Korea kivételével egyetlen ENSZ tagállam sem ismerne el, és hatalmas mértékben növelné az amúgy is túlterhelt nemzetközi feszültséget. 

Mégis, ha a bekebelezés megtörténik, akkor a Kreml logikája szerint hatalmában áll tömegpusztító eszközök telepítése ezekre a területekre is, miként azt például Kalinyingrád esetében is láthatjuk, ahová Oroszország hiperszonikus rakéták telepítését határozta el. 

Meglepő, de nem az égből pottyant

Putyin elnök bejelentése mindazonáltal nem teljesen váratlan vagy meglepő, főként az ukrán haderők szeptember eleji sikeres hadműveletei után. Ukrajna nem várt ellenállása – párosulva a nyugati szövetség mindvégig szilárd és továbbra is kalkulálható támogatásával – az egész háborús koncepciót súlyos választási kényszer elé állította.

Hivatalosan egyik hatóság sem tett közzé teljeskörű adatot az orosz katonák részvételéről az ukrajnai háborúban. Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma szerint 5937 orosz katona halt meg Ukrajnában. Ez az adat kétséges, mert közülük többeket eltűntként jelölnek meg. 

Független források a halottak számát több tízezerre teszik. Az ukrán fél 55 ezer főnyi személyi veszteségről számol be, míg az orosz védelmi minisztérium szerint több mint 60 ezer ukrán katona veszett oda. Bármekkora is volt az orosz hadsereg vesztesége, a katonai hatóságok mostanra a részleges mozgósítás szükségességével szembesültek, ám a heteken át a Kreml halogatta a döntést. 

Az elnök mozgósító beszédéből világosan kiderül, hogy nem a békés, tárgyalásos megoldást látja a közeljövő útjának, hanem a katonai erőfeszítések növelését választotta. Ebben a vezérkar nyomása is érzékelhető, mivel Oroszország nem egyszemélyi diktatúra, és a hadsereg vezetése az elmúlt hetekben jelezte, hogy a kezdeti forgatókönyv szerint az ukrajnai pozíció veszélyben van. Mindez párosul a nyáron még feltűnően passzív Sojgu miniszter újjáéledő aktivitásával. Ha az elnök politikai célja Ukrajna felszabadítása, akkor neki is tudomásul kell vennie az ezzel járó katonai terheket.

Főként az erők kifáradásával, a váltáshiánnyal és sok harctéri parancsnok elvesztésével kell számolni az személyi állomány körében, tetézve a kapitulálók, dezertőrök és parancsmegtagadók magas számával. 

Fél év háborúskodás után az elnöknek több új lépést is meg kell tennie, amelyek korábban nem szerepeltek ilyen súllyal a stratégiában. Korábban csak a kelet-ukrajnai szakadár régiók felszabadításáról volt szó, de arról nem, hogy ezeket az Orosz Föderációhoz csatolnák, akár lazább kötelékkel, akár teljes mértékben. Ugyanakkor Putyin elnök Ukrajna-víziójába ez belefér, tehát nem olyan megdöbbentő újdonság, amivel ne lehetett volna korábban is számolni.

Az elnök már évek óta többször is élt a „a históriai fegyver” eszközével, vagyis az orosz történelem gyökereihez visszanyúlva érvelt Ukrajna alárendeltsége mellett, és jelezte Oroszország történelmi igényét a cári birodalom korábbi részeire. A Kreml honlapján tavaly nyáron közzétett nagyléptékű esszéje „Az oroszok és az ukránok történelmi egysége” címet viselte, és kétséget sem hagyott afelől, hogy Moszkva szinte bármilyen eszközt hajlandó bevetni az egység helyreállításának érdekében. 

Mikhail Klimentyev/Sputnik
Az orosz elnök és Sojgu védelmi miniszter a Flotta Napján, Szentpétervár, 2022 július 31.Mikhail Klimentyev/Sputnik

Mindez a Joe Bidennel lezajlott tavaly nyári, genfi csúcsértekezlet után történt, és előre vetítette, hogy az inváziós készültség igenis létező opció Putyin elnök számára. Ennek ellenére a nyugati kormányok nem számoltak komolyan egy ilyen lehetőség bekövetkezésével, és mellőzték a titkosszolgálatok figyelmeztető jelzéseit.