Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

WHO: látni már a koronavírus-járvány végét

Access to the comments Kommentek
Írta: Reuters
Mintavétel Pekingben
Mintavétel Pekingben   -   Szerzői jogok  Andy Wong/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved   -  

A világ sosem volt közelebb, jobb helyzetben ahhoz, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója egy virtuális sajtókonferencián.

Egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne hagyjon fel a világszerte több mint hatmillió halálos áldozatot követelő vírus elleni küzdelemmel.

„Még nem tartunk ott. De a végét már látni” – fogalmazott az etióp szakpolitikus.

Az ENSZ szakosított szervezete a múlt héten jelentette, hogy a halálozási adatok 2020 március óta nem tapasztalt alacsony szinten vannak.

“Aki maratont fut, az nem áll le a célvonalat meglátva. Hanem gyorsabban kezd futni, minden maradék erejét beleadva. És így teszünk mi is” - tette hozzá Gebrejeszusz. “Mindannyian látjuk a célvonalat és győzelemre állunk, de ez volna a legrosszabb pillanat, hogy megtorpanjunk.”

Salvatore Di Nolfi/AP
A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom GebrejeszuszSalvatore Di Nolfi/AP

A WHO járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szervezet továbbra is számít a koronavírus-járvány hullámaira, de a világnak most az oltóanyagokkal és a vírusellenes gyógyszerekkel olyan eszközök vannak a kezében, amelyekkel meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket.

A mostani nyilatkozat volt a legoptimistább a WHO részéről azóta, hogy a COVID-19-et nemzetközi vészhelyzetnek nyilvánította, és 2020 márciusától kezdve világjárványként azonosították.