NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az örökös hercegből két napon belül király lesz - de mit várhatunk tőle uralkodása első napjaiban?

Károly herceg épp távozik egy Ottawa-ban, Kanadában tartott kerekasztal-beszélgetésről 2022 májusában
Károly herceg épp távozik egy Ottawa-ban, Kanadában tartott kerekasztal-beszélgetésről 2022 májusában Szerzői jogok Justin Tang/AP
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Károly többmillió fogyatékkal élő, fiatal életét könnyítette meg és olyan ügyek mellett állt ki, mint a fenntartható városi fejlődés, a klímaváltozás és a környezet védelme.

HIRDETÉS

73 évesen, évtizedek óta tartó várakozás után végül megörökölte a trónt II. Erzsébet királynő elsőszülött fia, Károly herceg. Károlynál hosszabb ideig senki sem várt a trónra a brit monarchia történetében. Királlyá koronázásával a világ legfontosabb alkotmányos demokráciájának lesz az uralkodója, egyben feje egy legendás családnak. Hogy fog-e olyan megbecsülést, tiszteletet és szeretetet érezni, mint édesanyja, még nem tudni.

A walesi herceg hercegsége hosszú évtizedei alatt több alapítványt is létrehozott a számára fontos ügyek felkarolására. Ilyen például a Prince’s Trust, mely többmillió fogyatékkal élő, fiatal életét könnyítette meg és olyan ügyek mellett állt ki, mint a fenntartható városi fejlődés, a klímaváltozás és a környezet védelme. Többször is beszélt nyilvánosan a vallási toleranciáról és az iszlamofóbia ellen.

Sokak számára mégis a Dianával, a walesi hercegnővel kötött házassága és annak kudarca, a bulvárlapok címlapjai ötlenek fel, ha nevét meghallják. A kölcsönös hűtlenségi vádak majd a válás rányomták a bélyegüket Károly további életére. Ex-felesége halál fordulópontot jelentett: Károly Tony Blair akkor kormányfővel próbálta meggyőzni anyját, a királynőt, hogy tartson nyilvános beszédet Diana emlékére és rehabilitálja megtépázott imidzsét. Az 1996-os és 1997-es botrányok után 2005-ben feleségül vette korábbi szeretőjét, Camillát, akivel azóta is együtt vannak. 

Alberto Pezzali/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved
Károly és Camilla a királnyő jubileumán tartott szentmiséről távozóban, 2022 júniusábanAlberto Pezzali/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved

Hogy a III. Károly néven uralkodó új királynak milyen hosszútávú tervei vannak a jövőre nézve, még nem tudni. Az viszont évek óta nyílt titok, hogy karcsúsítani akarja a monarchiát, a kiterjedt uralkodó családot - II. Erzsébetnek és Fülöp hercegnek négy gyermeke, nyolc unokája és 12 dédunokája volt - szeretné szűkebbre, csak a trónörökösre és családjára redukálni, nem mellékesen azért, hogy így csökkentse a királyi családra költött összegeket. Királyként lehetősége lesz ezt a tervet a gyakorlatba is átültetni.

Roland Hoskins/Roland Hoskins
A "karcsúsított" királyi család - kérdés, Károly tényleg meglépi-e régóta dédelgetett ötletétRoland Hoskins/Roland Hoskins

A botrányok azonban árnyékot vetnek Károly uralkodására: a kisebbik fia, Harry herceg és menye, Meghan Egyesült Államokba költözésével, illetve több, a családi szennyest kiteregető interjú, könyv, podcast és nyilatkozat után a viszony nem felhőtlen apa és fia között - bár ha hinni lehet a palota belső köreiből érkező információknak, elsősorban nem Károly, hanem  Vilmos herceg az, aki nagyon haragszik az öccsére. 

Ezt nem említve is ott van Károly öccsének, András hercegnek a Jeffrey Epsteinhez kapcsolódó ügye - a herceget szexuális erőszak miatt perelte be egy amerikai nő, aki még tinédzser volt, mikor állítása szerint András szexuális kapcsolatba kezdett vele. Az ügyben sikerült peren kívül megegyezni idén februárban - források szerint azonban ez jókora összegbe került Andrásnak. A botrány kipattanása óta András herceget megfosztották legtöbb címétől és megtiltották, hogy nyilvános eseményeken képviselje a királyi családot. 

Ki ki lesz az új felállásában?

II. Erzsébet halálával Károly hercegből III. Károly király lett, vagyis az új trónörökös a fia, Vilmos herceg lett. Vilmos eddig feleségével, Katalinnal együtt a Cambridge hercege és hercegnője címet viselte, a királynő halálával megkapták a Cornwall hercege és hercegnője címet is. 

Kérdés, megkapja-e Vilmos a walesi herceg címét is, melyet 1301 óta hagyományosan a trónörökös visel. A címet eddig Károly viselte, és átadhatja ugyan fiának, de ez nem működik automatikusan. Károlyt édesanyja 1958-ben ruházta fel a címmel - őt megelőzően Erzsébetnek a nagybátyja, VIII. Eduárd használta ezt a megnevezést. Vagyis a cím továbbadása Károly kezében van: hogy mikor és kinek adja, egyelőre nem tudni.

Ha Vilmos herceg tényleg walesi herceg lesz, akkor felesége Katalin a walesi hercegnő címét fogja viselni, melyet utoljára anyósa, Diana használt. Camilla ugyan szintén Károly felesége, de a címet - a hozzá kapcsolódó rossz emlékek miatt - sosem használta. Szintúgy rájuk száll a Chester earl-je és hercegnője cím is, sőt, megörökli az eddig Camilla által használt Rothesay hercegnője címet is (ez utóbbi Skóciában található).

Jonathan Brady/AP
Vilmos és családja szeptember 7-én szerdán a gyerekek új iskolájába menetJonathan Brady/AP

Vilmos és Katalin gyermekei pedig szüleik címeit veszik át: így lesz a 9 éves György herceg és a 4 éves Lajos herceg Cornwall és Cambridge hercegei, lánytestvérük, a hétéves Sarolta pedig Cornwall és Cambridge hercegnője.

Károly walesi herceggé történő beiktatását 1969-ben tartották, az esemény pedig közel akkora felhajtás volt, mint egy koronázás. Szóval ha Károly koronázása után Vilmos esetleg tényleg megkapja a walesi herceg címet, a következő években viszonylag sok és drága eseményen kell részt venniük a briteknek.

Frank Augstein/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved
Károly legkisebb unokájával, Lajos herceggel a júniusi jubileumi ünnepségekenFrank Augstein/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved

A fentiekhez hasonlóan Károly kisebbik fia, Harry herceg és felesége Meghan gyermekei is hercegi és hercegnői rangot kapnak a királynő halálával. A házaspár botrányt okozó, Oprah Winfrey-nek adott interjújában Meghan Markle annak idején arról is beszélt, hogy milyen "fájdalmat" okozott neki az, hogy fiától megtagadták a hercegi címet és a királyi családtagoknak kijáró 0-24-es rendőri védelemben sem részesült. 

Mikor a műsorvezető arról kérdezte, fontos volt-e számára, hogy elsőszülöttjét, Archie-t kitüntessék a címmel, Meghan azt válaszolta: bár számára nincs semmilyen "nagyság" a hivatalos címben, mégis, a tény, hogy "a fiunk nincs biztonságban, és hogy ő az első színesbőrű családtag ebben a családban, aki nem kapta meg azt a címet, ami minden egyéb unokának kijárt addig", igenis zavarja.

Martin Meissner/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.
Harry és felesége Németországban, 2022. szeptember 7-énMartin Meissner/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.

Ha Károly tényleg ragaszkodik a karcsúsított királyi család eszméjéhez, lehetősége van rá, hogy Harry két gyermekét megfossza a hercegi és hercegnői címtől - ám amíg ez meg nem történik, Archie-nak és Lilinek is kijár a megszólítás.

Mi most az új király menetrendje az első napokban?

III. Károly király első uralkodói döntése az volt, hogy a hivatalos, tíz napon át tartó nemzeti gyászt még héttel megtoldotta a királyi család számára. A király pénteken délelőtt feleségével Balmoralból Londonba utazik, ahova délután három órakor érkeznek, ezután a Buckingham-palotában audiencián fogadja majd Liz Truss miniszterelnököt. Később, előreláthatólag este hét körül televíziós beszédet intéz a nemzethez, este nyolckor pedig gyászmisét tartanak az elhunyt királynőért - valószínűleg ezen is részt vesz.

A londoni alsóház délelőttre tervezett vitáját törölték, és a képviselők déltől késő estig tartó - várhatóan tízórás - ülésen adóznak megemlékező felszólalásokkal II. Erzsébet királynő emlékének. Délben megszólalnak az ősi londoni koronázó templom, a Westminster apátság, valamint a Szent Pál székesegyház és a windsori kastély harangjai. A londoni Hyde Parkban délután 96 ágyúlövésből álló díszsortűzzel emlékeznek meg a 96 esztendősen elhunyt királynőről.

Kirsty Wigglesworth/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved
Folyamatosan gyűlik a tömeg a Buckingham-palota előttKirsty Wigglesworth/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved

Az országban törölték szinte az összes sporteseményt - köztük labdarúgó és krikett-mérkőzéseket a következő napokra. Ugyancsak törölték a világ egyik legnagyobb zenei rendezvénysorozata, a BBC Proms pénteki eseményeit és a szombatra tervezett nagyszabású zárókoncert, a Last Night of the Proms is elmarad. A színházi előadások nem maradnak el, de a közönség és a színészek egyperces néma főhajtással emlékeznek meg II. Erzsébet királynőről az előadások kezdete előtt.

A legnagyobb brit közlekedési szakszervezet, az RMT pénteken bejelentette, hogy törli a vasúti dolgozók jövő hétre meghirdetett kétnapos sztrájkját, és lefújták az ugyancsak a jövő hétre tervezett országos postássztrájkot is.

HIRDETÉS

A királynőt egykori legnagyobb angliai vidéki rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor kastélyában helyezik végső nyugalomra, ott, ahol néhai édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király és II. Erzsébet tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Katalin hercegné belepiszkált II. Erzsébet királynő utolsó unokás képébe is

75 éves lett III. Károly, a királyi pókember

Mi változott II. Erzsébet halála után a királyi családban?