NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Hazaárulás" miatt ítéltek 22 évre egy orosz újságírót

Szafronov (középen) a moszkvai tárgyalásán
Szafronov (középen) a moszkvai tárgyalásán Szerzői jogok AP/Moscow City Court
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

2001 óta most először ítéltek el újságírót állítólagos hazaárulásért. Ivan Szafronov tagadja a vádakat, szerinte kizárólag nyílt forrásokból dolgozott.

HIRDETÉS

Egy moszkvai bíróság 22 év börtönre ítélt egy orosz oknyomozó újságírót, amiért állítólag orosz katonai titkokat adott át a cseh hírszerzésnek. Ivan Szafronov visszautasította a vádakat.

Ivan Szafronov egy évtizeden át dolgozott újságíróként, katonai és biztonsági témákról tudósított a Kommerszant című vezető orosz üzleti napilapnak, majd 2020 májusában a Roszkozmosz orosz űrvállalat vezetőjének tanácsadója lett.

Állítása szerint munkája során csak nyílt forrásokból gyűjtött információkat, és semmi törvénybe ütközőt nem tett. Tagadta, hogy katonai információkat adott volna át cseh kémeknek. A Roszkozmosz azt is közölte, hogy Szafronov nem férhetett hozzá államtitkokhoz, és a vádak nem kapcsolódtak az ottani munkájához.

Nyílt államtitkok

A Proekt tényfeltáró lap a múlt héten közzétette a vádirat egy példányát, amiből kiderül, hogy "államtitkok", amelyeket Szafronov állítólag továbbadott, többnyire nyíltan elérhetőek az interneten.

Emberi jogi aktivisták Szafronov szabadon bocsátását követelték, némelyikük szerint Moszkva azért akarja elhallgattatni, mert tudósításaival orosz katonai incidenseket és illegális fegyverüzleteket leplezett le. Valószínű, hogy az eljárás megtorlás a Kommerszantban 2019-ben megjelent, Oroszország Egyiptomnak történő vadászrepülőgép-eladásáról szóló cikkéért, amely diplomáciai botrányt váltott ki.

Az újságíró védői közölték, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen, amely egyébként két évvel kevesebb, mint az ügyészek által kért 24 év.

Oroszországban 2001 óta most először ítéltek el újságírót "hazaárulás" vádjával. Akit ezzel vádolnak meg, gyakran nehezen tudja megvédeni magát, mivel az ügyeit titok övezi, és a nyilvánosság nem fér hozzá az információkhoz. 

Háború a média ellen

Szafronov esete jól tükrözi, milyen körülmények között kénytelenek dolgozni az orosz újságírók Moszkva Ukrajna elleni háborújának idején. Hétfőn egy orosz bíróság visszavonta a Novaja Gazeta, az ország egyik utolsó független hírügynökségének engedélyét is.

Az oknyomozó újság már korábban felfüggesztette működését, miután megfenyegették, ha úgynevezett "álhíreket" oszt meg az orosz hadseregről.

Néhány héttel korábban 50 ezer rubelre (körülbelül 860 euró) pénzbírságra ítélte egy moszkvai bíróság az egyik legismertebb orosz disszidens újságírónőt. Marina Ovszjannikova volt az, aki március 14-én egy háborúellenes transzparenssel a kezében jelent meg az orosz állami tévé esti híradója közben a hírolvasó mögött. 

Még március elején, a háború első napjaiban Oroszországban betiltották az Ekho rádió és a Dozhd tévé (TV Rain) működését, valamint lekapcsolták számos más, független médiaszervezet weboldalát. Előtte, február 26-án a Roszkomnadzor, az orosz médiafelügyelet legalább tíz hírügynökséggel tudatta, hogy "korlátozni kell a hamis információkhoz való hozzáférést a tudósításaikban."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bebörtönzött orosz politikus kapta az idei Václav Havel-díjat

"Külföldi ügynökök": 28 független újságíró van bebörtönözve Oroszországban

Vádat emeltek a Szabad Európa újságírója ellen Oroszországban