75 éves a CIA - kell-e még, vagy legyen helyette valami új?

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
75 év tapasztalatai és titkai a Langley-i épület mélyén
75 év tapasztalatai és titkai a Langley-i épület mélyén   -   Szerzői jogok  Susan Walsh/AP   -  

"Mi vagyunk a Nemzet első védvonala. Elvégezzük azt, amit mások nem tehetnek meg, és elmegyünk oda, ahová mások nem mehetnek" - ez volt a CIA öndefiníciója 1947-es alapításakor, és ugyanez ma is. Ám a világ sokat változott azóta, új ellenfelek léptek színre, és a globális egyensúly is megroppant. A vita újra kezdődik, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség jelen állapotában megfelel-e a politikai megrendeléseknek, vagy másféle rendszerben kell-e gondolkodni. A válasz valószínűleg az lesz, hogy a CIA maradjon meg, de változzon. Mégis, ha a szervezet történetét nézzük, a CIA most van a valaha volt legjobb állapotában, és sokak szerint ezt veszélyes volna megpiszkálni.

Olyasmiket is meg kell tenni, amiket a kormány letagadhat

Fennállása során a CIA seregnyi ország hatalmi-kormányzati viszonyaiba nyúlt bele változatos módokon, a hátsó befolyásolásoktól kezdve a merényleteken és politikai gyilkosságokon át a nyílt katonai puccsok megszervezéséig. Dominika, Guatemala, Chile, Irán, Nicaragua, Thaiföld, Kuba, és sorolhatnánk azokat az országokat, melyeknek politikájába az ügynökség mélyen beavatkozott, és gyakran sikerrel.

A CIA létrejöttekor – a III. Birodalom közös legyőzése után – Amerika fő geopolitikai ellenfele a Szovjetunió lett, és más jelentős ellenfél nem is látszott a horizonton. Ezért a beavatkozások fő mozgatója nem is mindig az amerikai befolyás erősítése, hanem a szovjet behatolás megakadályozása vagy visszaszorítása volt. 

Ez az oka annak, hogy az ügynökség alapító eszméje az antikommunizmus lett, és ez olyan mélyen beivódott fejlődéstörténetébe, hogy hatása máig érezhető, miközben a világban jelentkező új ellenfelek egyáltalán nem kommunisták, és maga a Szovjetunió is már 30 éve megszűnt létezni. 

Zavaros viszonyok 75 év után

Nem az amerikai hírszerzés buktatta meg a szovjet rendszert

Az ügynökség első évtizedeinek vezetői olykor paranoiás szinten követelték meg a titkosságot, gyakran olyan ügyekben is, amik ma már egy kisebb újsághír szintjét sem ütik meg. Amikor a Szovjetunió felbomlott, Patrick Moynihan demokrata szenátor kampányt indított a CIA felszámolásáért, mert szerinte a titkosság ilyen beteges elterjedése már a demokráciát veszélyezteti.

A hírszerző közösség 30 éven keresztül szisztematikusan félretájékoztatta az egymást követő elnököket a szovjet gazdaság méretéről és növekedéséről… Elemzőink tudatát teljesen ellepte és megbénította a szovjet világnézet megfigyelése, míg más ügyek elsikkadtak.
Patrick Moynihan
The New York Times, 1991

Kongresszusi beszédében Moynihan a klasszikus kémregény-szerzőre, John Le Carré-ra is hivatkozott, amely szerint a Szovjetuniót nem a CIA döntötte meg. Nevetségesnek mondta, hogy az amerikai politika abban a hitben ringatja magát, hogy egy másik világhatalmat titkosszolgálati eszközökkel le lehet rombolni. „A Szovjetunió nem azért omlott össze, mert rejtélyes alakok feldúlták a Kreml urának irodáját, vagy üvegcserepeket csempésztek a fürdővízébe” – idézte Le Carré egyik megjegyzését.

IRA SCHWARZ/AP
Jimmy Carter elnök és Moynihan (jobb szélen) - John Le Carré kémregény-íróIRA SCHWARZ/AP

A hidegháború záró szakaszában, vagyis a Szovjetunió bomlási folyamatának két évében Robert Gates állt a CIA élén, aki úgy szerzett PhD-fokozatot szovjet politikából, hogy életében nem tette be a lábát orosz földre. A Szovjetunió, illetve utódai elleni szabotázs-akciók folytatódtak, és ezeknek szerepük volt abban, hogy a poszt-szovjet társadalmak stabilizációja sikertelen volt. Jennifer Lynn Gaudemans, aki a szovjet ügyek főreferense volt a hírszerzésnél, azzal a keserű érzéssel hagyta ott a szervezetet, hogy Gates továbbra is minden sarokban szovjet összeesküvést lát, és betegesen ragaszkodik a merev ideológiai szembenállás gyakorlatához, pedig akkor már az együttműködés lehetőségeit kellett volna keresni. 

Szenátusi meghallgatásain Gaudemans többször is beszámolt arról, hogy a CIA szovjet elemzőit frusztrálta, hogy Gates eltitkolta a Fehér Ház elől, hogy a Szovjetunió nem szervezett valóban jelentős akciókat Iránban, Líbiában és Szíriában, hanem sokkal inkább Irak, Egyiptom és Afrika volt a célpontja. Állítása szerint még különvéleményeiket vagy a lábjegyzeteket is törölték. A szovjet osztály főnökeit rendszeresen elbocsátották, mert „túl lágyak” voltak olyan kérdésekben, mint a szovjet politika a fejlődő világban, vagy a fegyverzetellenőrzés.

Az viszont kétségtelen, hogy a CIA helyes vázlatokat készített Reagan elnök számára a Gorbacsovval folytatott egyezkedéseken, de ezek nem az ideológiai, hanem inkább a gazdasági és katonai kérdésekre vonatkoztak. A demokráciában vagy a polgári szabadságjogokban remélt amerikai próbálkozások sokkal kisebb sikerrel jártak. 

"Hazánkban nem Donald Trump, Amerika, vagy a CIA-kémek okozták a problémákat. Bajaink a rossz kormányzati rendszerben, a szabad választások, a független bíróságok és a szólásszabadság hiányában gyökereznek". Ezt Xénia Szobcsak állítja, annak a volt szentpétervári polgármesternek a lánya, aki alatt Vlagyimir Putyin is szolgált KGB-s pályáját követően, és aki megnyitotta számára a Kreml felé vezető utat. 

Az orosz célpont lassan elhalványult

Moynihan szerint a Szovjetunió bukását nem a CIA, hanem a gazdasági és haditechnikai előnyszerzés váltotta ki. Ahogy Larry King, a CNN világszerte ismert műsorvezetője akkor fogalmazott: „A Szovjetunió kiszállt a bizniszből”. A hidegháború lezárása újra érvet érvet adott a CIA ellenfeleinek kezébe, hogy lássanak neki végre a túlhatalomhoz jutott hírszerzés megnyirbálásához.  

A túlzott befolyás annak ellenére is fennmaradt, hogy Ronald Reagan elnök 1981-ben rendelettel hozta létre a hírszerző szervezetek közösségét (IC). Azért, mert az ügynökségek gyakran egymással rivalizálva, a kapacitásokat megosztva küzdöttek „az elnök füléért” – vagyis a nagyobb befolyásért, és persze a költségvetési forrásokért. Emiatt szükség volt egy áttekinthetőbb, és az elnöki alá közvetlenül koncentrált hírszerzői rendszerre, aminek feje közvetlenül jelent az elnöknek. (Ezt a posztot jelenleg Avril Haines tölti be, aki az első nő a bonyolult szervezetrendszer csúcsán.)  

A briliánsan érvelő Moynihan akciója azonban heves ellenállásba ütközött, és nem járt eredménnyel. Ő a külügyminisztérium alá rendelte volna a hírszerzést, de kritikusai szerint ezzel mindig egy adott kormány aznapi aktuális érdekeit szolgálta volna ki, nem pedig a releváns és használható információk megszerzését. 

Nem fogadták el azt az érvelését sem, hogy ezzel szélesíteni lehetne a közvélemény rálátását a titkosszolgálatok munkájára, ami elősegítené a szervezetek ellenőrzését és számonkérését.

Az oroszországi átalakulások után a hírszerzés fókuszát folyamatosan állították át, előbb a Közel-Közép-Keletre (Irak, Irán, Afganisztán) és a terrorszervezetekre, majd a gyorsan feltörekvő Kínára. Ez a folyamat egyben az erőforrások átcsoportosításával is járt, ami most kissé visszaütött az ukrajnai háború folytán, de nem végzetesen.   

Allen Dulles árnya még ott van a háttérben

A szervezet munkájára továbbra is a máig legnagyobb hatású vezető, Allen W. Dulles öröksége nyomta rá a bélyegét, aki messze túllépett a CIA hatáskörén, és nem csak a külföldi hírszerzésbe, de a belpolitikába is sűrűn beavatkozott, gyakran karöltve J. Edgar Hoover FBI igazgatóval. A két hírszerző és kémelhárító valódi veszélyt jelentett az elnöki hatalom autoritására.

Byron Rollins/AP
Allen W. Dulles CIA igazgató, 1960Byron Rollins/AP

Őket megelőzően a képlet fordított volt. A hatalom megosztásának demokratikus alapelve már az első elnök, George Washington idején sérült, aki viszont szigorúan saját hatáskörébe rendelte a hírszerzést, titkos pénzalapokat kanyarított le a költségvetésből, nem osztotta meg a kódokat és a titkos iratokat senkivel. 

Az általa létrehozott, gyakorlatilag elnöki árnyékszervezetnek nevezhető Culper-hálózat ügynökei rendre megszegték a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyensúlyának követelményét, például azzal, hogy eldugták a Kongresszus elől a kormányzat bizalmas iratait, és lábbal tiporták a polgárok alkotmányos jogait, kínzással, önkényes házkutatásokkal, vagy akár gyilkosságokkal is. 

Ha így nézzük, akkor Donald Trump gyönge kezdő George Washingtonhoz képest, már ami a Mar-a-Lago történetet illeti. Persze ma már ezt nem lehet így kezelni, hiszen az USA területén jelenleg nincs fegyveres ellenség és nem áll háborúban senkivel a saját földjén. 

Vezetői jövés-menés a CIA élén

Egy-egy elnök átlagosan két CIA igazgatót „fogyasztott el”. Ez nagyon magas arány, mivel olyan közhivatalról van szó, aminek nem lenne szabad feltétlenül egy újabb elnök ízlését kiszolgálnia. A Langley-i központ élén 24 vezető fordult meg, vagyis átlagosan 3 évnél sűrűbben cserélődtek. Ez jelentheti a stabilitás hiányát vagy az aktuális elnök bizalmatlanságát a szervezet felé, de azt is, hogy – talán csak Dullest kivéve – senki nem volt képes uralma alá hajtani a hírszerzést. 

Az igazgatók közül többen később magasabb pozíciókba katapultáltak, mint például George H.W.Bush, aki elnök lett, vagy Mike Pompeo, aki Donald Trump külügyminisztereként szolgált. 

Mások is kerültek később kormányzati pozíciókba, így James R. Schlesinger, aki hadügyminiszter lett, de legtöbbjük nevét elsodorta a történelem, és nem futottak be jelentős politikai karriert. A hírszerzés legfontosabb vezetői posztja nem lett belépő a magasabb politikai pozíciókhoz.  

Hasonló forgatagot mutat a másik nagy nemzetbiztonsági szervezet, a kémelhárításért felelős FBI története is, ahol szintén egy személy alapozta meg a későbbi irányvonalat, de utána már inkább szürke közhivatalnokok sorakoztak, akik nem hagytak mélyebb nyomot a politikatörténetben. Közülük James Comey igazgató volt az egyetlen, aki nyílt politikai konfliktusba keveredett az elnökkel (Donald Trump). 

Az 1917-es kémtörvény óta eltelt száz évben hírszerző ügynökségek, szervezetek, igazgatóságok, titkos egységek tömege jött létre, szűnt meg vagy olvadt össze, és sok elnöknek okozott fejfájást eligazodni a napi több ezer jelentés és operatív javaslat között. A CIA-ről szóló tengernyi leírás általában az id. Busht tartja a CIA valaha volt legjobb igazgatójának, aki rendkívüli precizitással vezette a szervezetet, és hírszerzői kapcsolatrendszerét sokrétűen használta is elnöksége során.

Később a lelkére is kötötte fiának, G.W.Bushnak, hogy a napi hírszerzői anyagokat elsőként olvassa el, és soha ne mulassza el a részvételt a biztonsági tájékoztatókon. Ez az intelme nem talált teljes fogadtatásra, és emiatt teszik többen is felelőssé az elnököt, amiért a 9/11-terrortámadás bekövetkezhetett, vagy hogy nem voltak megalapozottak az Irakról szóló jelentések Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereiről, amire az Irak elleni inváziót alapozták.

DOUG MILLS/ASSOCIATED PRESS
Az amerikai vezetés a 9/11-terrortámadás után (balról) Donald Rumsfeld védelmi miniszter, Colin Powell külügyminiszter, G.W.Bush elnök és Dick Cheney alelnökDOUG MILLS/ASSOCIATED PRESS

Az Oszama bin-Laden által megszervezett támadás kirívóan rávilágított arra, hogy a CIA képtelen lett teljesíteni alapító küldetését, hogy megakadályozzon egy újabb Pearl Harbor-stílusú támadást az Egyesült Államok ellen. A 2004-es hírszerzési reform és terrorizmus-megelőzési törvény az iraki háború kezdetén megfosztotta az ügynökséget a hírszerzési információk értékelésében betöltött központi szerepétől, és átadta a feladatot a nemzeti hírszerzés új és független igazgatójának, John Negropontének.

Nagyobb szerepet kapott a hírszerző szervezetek irányításában Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó és Dick Cheney alelnök is, vagyis a Fehér Ház visszavette a marsallbotot az ügynökségektől.

A hírszerzési pánik miatt a korábbi lezserebb ügymenetet extrém szigor váltotta fel. A máig ható Snowden-botrány azt igazolta, hogy a nemzet védelme a külső fenyegetésekkel szemben immár az amerikai civil lakosság szabadságjogait is fenyegetni kezdte. Azóta csak a választók fele érzi védettnek magát saját információs jogaiban. 

Donald Trump idején a kapcsolatok mélypontra jutottak

Az elnök és a hírszerző közösség ellentétei korábban nem látott mértékben kiéleződtek Trump elnökségének során, aki többször is kifejezte bizalmának megrendülését, és egyre kevésbé vette figyelembe az ügynökségek adatait és elemzéseit. Ezekből gyakran csak azokra épített, melyek külpolitikájához jobban illettek, és egyre több információt használt fel nem azonosítható vagy bizonytalan forrásokból, tévéműsorokból vagy a bulvársajtóból. 

A hírszerző közösség olykor nem egyszer döbbenten figyelte, hogy az elnök ellenőrizetlenül kiadott Twitter-üzenetei bizalmas hírszerzési anyagokat tartalmaznak, például egy iráni nukleáris létesítmény elleni támadásról, vagy amikor titkosügynökökre vonatkozó (Izraeltől kapott) érzékeny információkat osztott meg Lavrov orosz külügyminiszterrel. A Fehér Ház az utóbbi esetet tagadta.  

„Trump olyan volt, mint Nixon; gyanakvó és bizonytalan a hírszerzési munkát illetően, és egyre gyakrabban támadta a szervezetet a nyilvánosság előtt” – állítja egy memorandum-gyűjtemény, amit a nemzetbiztonsági közösség rendszeresen frissít. James Clapper, a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatója úgy emlékezik, hogy bár az elnök többnyire meghallgatta a hírszerzési tájékoztatókat, úgy viselkedett, mint aki valahol máshol jár. Legtöbbször a külpolitikáját leginkább meghatározó kínai kapcsolatokból csemegézett, de azokból is egyre ritkábban.

Elnökségének második szakaszában a növekvő bizalmatlanságnak több oka is volt Trump részéről, elsősorban a nevezetes Christopher Steele-dosszié, ami a Trump-stáb orosz kapcsolatait vizsgálta a 2016-os választások után. Az elnök csak jóval később tudta meg, hogy Gina Haspel CIA-igazgatónak is volt szerepe az egykori brit hírszerző jelentésének előkészítésében még akkor, amikor az ügynökség londoni irodáját vezette. Haspel volt az, akire illegális kínzások vagy extrém kihallgatások gyanúja vetült thaiföldi tevékenysége idején. 2002-ben több táviratban is beszámolt a vizestörülköző-módszer (waterboarding) alkalmazásáról al-Kaida tagok esetében, akiket titkos börtönökben tartottak fogva.    

AP Photo
Donald Trump elnök Gina Haspel CIA-igazgató beiktatásánAP Photo

Clapper szerint az elnök a tájékoztatókon 'disszociatív' (többszörös személyiségre mutató) jeleket produkált, előre nem látható reakciókkal, amikben a dühkitörések váltakoztak a felületes érdeklődéssel vagy a teljes közönnyel. Az ellentét jórészt abban állt, hogy a hírszerző közösség bizonyítékokkal dolgozott, míg Trump „a tényeket kerülő volt, ha a bizonyítékok nem estek egybe a nézeteivel". A Fox Newsnak ő maga mondta erről, hogy "én egy okos ember vagyok, és nem kell, hogy minden nap ugyanazt elmondják, ugyanazokkal a szavakkal, nyolc éven át" (amiből végül négy lett).

Az ellentétek és a bizalmatlanság olyan fokra emelkedtek, hogy valóságos Twitter-cunamikat váltottak ki az elnökből, amik rombolták a hírszerzés tekintélyét és az iránta való közbizalmat. Gina Haspel szerint Trump úgy viselkedett a hírszerzéssel, mint egy hisztis hatéves gyerek, akit ilyenkor a legjobb békén hagyni, és megvárni, amíg lenyugszik. 

Ez a reménykedése nem vált valóra, mert az elnök továbbra is ragaszkodott nézetéhez. hogy a CIA és társai a „mélyállam”, és nem egyszer fenyegette meg őket a finanszírozás és a kapacitások csökkentésével. 

Erre a bizarr helyzetre jellemző a tálibokkal 2020-ban megkötött Doha-i egyezmény a nyugati szövetség kivonásáról Afganisztánból. A CIA egyik volt igazgatója, David Petraeus (Obama elnök egyik kiválasztottja), azt mondja erről, hogy a tényekkel mit sem törődő és a titkosszolgálatok jelentéseit teljesen mellőző megállapodás született, amire ráadásul a fő érintettet, az afgán kormányt meg sem hívták. 

Az USA belesétált a csapdába, hogy a tálibok biztosra vehették a végleges kivonulási szándékot, és maguknak kedvező előfeltételeket támaszthattak. Így például ötezer tálib fogoly elengedésének kicsikarását az afgán kormánytól, még a kivonulás előtt. Ezek a harcosok azonnal csatlakoztak a Talibánhoz, ám ennek katonai következményeit már Biden elnöknek kellett viselnie a 2021 nyári nagy tálib offenzívák során.  

Joe Biden nagyobb nyíltságot vár a hírszerzéstől

Az afganisztáni katasztrófa során az elnök többször is kijelentette, hogy elvárja a hírszerzéstől a nagyobb nyíltságot, és minden olyan jelentős információ hozzáférhetőségét a közvélemény és az üzleti élet számára, ami nem tartalmaz hadititkokat vagy nem veszélyezteti amerikaiak életét. Ennek a követelménynek vannak is jelei, mert az elmúlt évben megszaporodtak a hírszerző közösség ügynökségeinek nyilvános tájékoztatói és adatközlései.

A CIA 75. születésnapján a Langley-be látogató elnök kiemelte, hogy a hírszerzés pótolhatatlan teljesítményt nyújtott az ukrajnai háború kapcsán, már jóval az invázió előtt nyilvánosan jelezve a fenyegető veszélyt, és szinte órára megjósolva annak bekövetkezését. Ezeket az adatokat a Fehér Ház is közzé tette. 

Susan Walsh/AP
Joe Biden elnök köszönti a CIA vezérkarát a 75. születésnaponSusan Walsh/AP

Biden már jóval a támadás megkezdése előtt engedélyezte az orosz csapatok mozgására vonatkozó információk titkosításának feloldását, megfosztva ezzel a Kremlt a meglepetés eszközétől, és előkészítette a nyugati katonai és gazdasági támogatás rendszerét, ami gyakorlatilag azonnal életbe is lépett.

Biden szavai szerint „Putyin forgatókönyvének leleplezése óriási lyukat ütött az oroszok színlelésébe, és hiteltelenné tette a hazugságaikat arról, hogy mit csinálunk és mire készülünk Ukrajnában”.