NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gorbacsov: Egy élet képekben

"A viszontlátásra!" - intett Gorbacsov a hagyományos, a moszkvai Vörös téren megtartott egyik felvonulás végén
"A viszontlátásra!" - intett Gorbacsov a hagyományos, a moszkvai Vörös téren megtartott egyik felvonulás végén Szerzői jogok AP Photo
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az első szovjet vezető, aki megváltoztatta a világ Szovjetunióról alkotott képét: magánletébe ugyanúgy betekintést engedett, mintha nem is a legnagyobb hatalom birtokosa lett volna.

HIRDETÉS

Mihail Gorbacsov 1985-től volt a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke, egészen annak széthullásáig. Ő volt a párt első és egyben egyetlen olyan főtitkára, aki az 1917-es orosz forradalom után született. Az ő nevéhez köthető a peresztrojka ("átalakítás"), a glasznoszty ("nyíltság"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása") fogalmai. Reformkísérletei a hidegháború végéhez vezettek, és végül a kommunista rendszer bukását, a Szovjetunió széthullását eredményezték - ezzel párhuzamosan azonban a nemzetközi kapcsolatok gyors javulását, a Nyugat elismerését is elnyerte.

Képes összeállításunkban a Szovjetunió első és egyben utolsó elnökének - a posztot még Gorbacsov életében eltörölték) - talán legfontosabb pillanatait szedtük össze.

AP Photo
A szovjet pártfőtitkár és felesége, Raisza - Gorbacsov volt az első olyan szovjet vezető, aki megmutatta és a hivatalos eseményekre is magával vitte feleségétAP Photo

Az 1980-as évek második felében, Gorbacsov felemelkedésével egy időben a világ csodálkozva vette tudomásul, hogy a szovjet hatalom arculata kezd megváltozni. A világ legnagyobb országának - mely egyben a legnagyobb atomhatalom és a kommunista országok zászlóshajója is volt - olyan vezetője lett, aki elődeinél sokkal emberközelibbnek tűnt. 

Gorbacsov a korábbi főtitkárokkal ellentétben gyakran vitte magával feleségét, Raisza Gorbacsovát, akivel még az egyetemen ismerkedtek meg, és aki a politikus hatalomra kerülésekor már 32 éve volt a felesége. Nyugaton Raiszát csak a "Glasznoszty First Lady"-jeként emlegették, a francia Paris Match pedig egyenesen "ifjú párként" ünnepelte őt és férjét, és még fotót is dedikáltattak maguknak a szovjet elnök feleségével. Házasságukból egy lány született: Irina Virganszkaja.

Gorbacsov 1999-ben, 67 éves korában vesztette el feleségét, akinek szervezete nem bírta tovább a harcot a leukémiával. 

AP Photo
Az utolsó szovjet vezető megpróbált "egy lenni a népből"AP Photo

Gorbacsov tudatosan törekedett arra, hogy a nép egynek tekintse maga közül. A főtitkár megértette a gazdasági reformok szükségességét, de emellett elkötelezett volt a Szovjetunió egybentartásában és az utolsó pillanatig azért küzdött, hogy a korábbi forma helyett szövetségi köztársaságot hozzon létre a tagországokból.

A gazdasági fejlődés felgyorsítása részeként a kis- és közepes vállalatok létrehozását jelölte meg az egyik legfontosabb lépésnek, eleinte "gazdasági munkaközösség" és "gazdasági együtműködés" néven emlegetve ezeket. Gorbacsov kormányának gazdaságpolitikája azonban fokozatosan az összeomlás határára sodorta országát. Az 1980-as évek végére olyan súlyos hiány alakult ki alapvető élelmiszerekből, hogy újra bevezették a háborúban használatos jegyrendszert.

AP Photo
Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov - a két vezető mindegyike híres volt jó humorérzékérőlAP Photo

Gorbacsov hivatali ideje alatt kezdett melegedni az addigi hidegháborús viszony a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, ennek folyományaként pedig a Nyugat egészével is javult az ország kapcsolata.

Gorbacsov nemzetközi fellépését, szereplését a mai napig sok szakértő legnagyobb elért eredményének tartja. Az első személyes találkozóra az USA elnöke és a szovjet pártfőtitkár között 1985 novemberében, Genfben került sor. Ekkor még senki sem tudta, hogy ez a csúcstalálkozó milyen eredménnyel jár majd - egy évvel később, 1986 októberében azonban Gorbacsov és Reagan ismét találkoztak, ezúttal az izlandi Rejkjavikban. A helyszín szimbolikus választás volt, miután Moszkvától és Washingtontól is nagyjából ugyanakkora távolságra van, így mindkét vezető félútig ment előre. Ez a találkozó volt az első lépés a hidegháborús korszak lezárásában és olyan új kezdeményezéseket indított útjára, mint az INF-szerződés, vagyis a "közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erők és rakéták felszámolása".

AP Photo
Reagan és Gorbacsov cowboy-nak öltözveAP Photo

A katonai szerződést Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov Washingtonban írták alá, 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.

Ez volt az első alkalom a Szovjetunió megalakulása óta, hogy informális kapcsolat alakult ki a két blokk vezetői között - a jó viszony pedig Gorbacsov hátrébb lépése után is megmaradt: a volt pártfőtitkár mind Reagannal, mind az idősebb Bush-al baráti viszonyt tartott fenn.

AP Photo
Gorbacsov és Margaret Thatcher brit miniszterelnökAP Photo

Gorbacsov nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy partneri viszonyba lépjen európai szomszédaival. A nyugat-európai vezetőkkel lezajlott találkozói nem csupán a Berlini Fal leomlását gyorsították, de a szorosabb gazdasági kapcsolatok kialakításához is hozzájárultak.

Nagy-Britannia miniszterelnöke ekkoriban Margaret Thatcher volt - a Vaslady több alkalommal is meglátogatta Gorbacsovot Moszkvában, ideértve az 1987 márciusi alkalmat is, mikor szovjet újságírók keresztkérdéseknek vetették alá a politikust egy, a televízióban sugárzott műsorban. Thatcher azonban állta a sarat és ügyesen válaszolt minden kérdésre, ami csak tovább segítette a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat.

AP Photo
Gorbacsov és II. János Pál pápa a VatikánbanAP Photo

1989 decemberében, Gorbacsov a Vatikánba látogatott, ahol találkozott II: János Pál pápával. A találkozó vízválasztó volt a Szovjetunió és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolatok szintjén. 

1990-ben Gorbacsov Nobel-békedíjat kapott a hidegháború befejezéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseképpen.

AP Photo
Gorbacsov és idősebb George W. BushAP Photo

Az amerikai-szovjet kapcsolatok melegedésével 1991 júliusában aláírták a nukleáris fegyverek csökkentéséről szóló, START I egyezményt is. A két szuperhatalom ezután még két másik, START-2 és START-3 néven futó szerződést írt alá a poszt-szovjet időkben. Külföldi utazásai alatt Gorbacsovot mindig ugyanaz a tolmács, Pavel Palazscsenko kísérte (a fotó hatterében), aki később a Gorbacsov-alapítvány egyik vezetője lett.

AP Photo
Az 1991-es puccs következményeképp a Gorbacsov által betöltött posztot eltörölték, a Szovjetunió pedig felbomlottAP Photo

1991 augusztusában Gorbacsov épp a Krím-félszigeten lévő kormányzati dácsában nyaralt, mikor távollétében Moszkvában megpróbáltak államcsínyt elkövetni, hogy visszaállítsák a Szovjetunió korábbi határait és korábbi államformáját. A szovjet hatalom keményvonalas tagjai, akik magukat Állami Vészhelyzeti Bizottságként határozták meg, el akarták távolítani Gorbacsovot a hatalomból és meg akarták akadályozni az új államszerződés aláírását. Bár a puccs elbukott, de a Szovjetunió sorsa ezzel megpecsételődött, Gorbacsovnak pedig már csak hónapjai maradtak a hatalomban, miután sem a szövetségi, sem az orosz hatalmi központok nem engedelmeskedtek már az utasításainak, helyette Borisz Jelcint támogatták.

AP Photo
Gorbacsov és Jelcin - a két vezető közti kapcsolat egyáltalán nem volt zökkenőmentesAP Photo

Talán nem meglepő a fentiek fényében, hogy a két vezető közötti viszony nem volt jó. A Szovjetunió volt elnöke és Oroszország leendő elnöke sok dologban nem értett egyet, de a legnagyobb szakadék talán mégis a Kommunista párt kapcsán alakult ki köztük: Jelcin a párt totális betiltását akarta, míg Gorbacsov inkább megújította volna.

HIRDETÉS

Ettől függetlenül az emberközeli vezető képét, a nép egyszerű gyermekének imidzsét utódja, Borisz Jelcin is átvette, és megpróbálta fenntartani ezt a hagyományt az orosz médiában.

AP Photo
A Szovjetunió összeomlása után Gorbacsov új szerepkörben debütált: nemzetközi szinten elismert, jótékonysági eseményekre járó filantróp lett - itt Bonóval és Bill ClintonnalAP Photo

Miután lemondott a Szovjetunió vezetéséről, Gorbacsov nem tűnt el a homályban, ehelyett továbbra is aktív maradt a közéletben. Létrehozta a saját nevével fémjelzett Gorbacsov Alapítványt, egy nonprofit, civil szervezetet, mely az oroszországi és nemzetközi történelmi folyamatokat kutatja. Számtalan jótékonysági projektben vett részt és többször is tartott előadásokat az Egyesült Államokban és más országokban.

2011-ben, 80. születésnapján egy, a londoni Royal Albert Hall-ban tartott koncertet rendeztek a tiszteletére, melyen több nyugati együttes is fellépett, köztük a német Scorpions is, akiknek a "The Winds of Change" című slágere örökre összefort a Peresztojka-érával.

AP Photo
Az elmúlt években Gorbacsov rendszeresen kritizálta a Putyin által vezetett rezsimet - ezen a könyvbemutatón a Nobel-békedíjat nyert újságíróval, Dmitri Muratovval láthatóAP Photo

Utolsó éveiben Gorbacsov folyamatosan kritizálta az orosz kormányt, az országban végbemenő változásokat. Nagyon rosszul érintette, hogy a Novaja Gazeta nevű lap, melynek társalapítója volt, egyre több kritikát kap az orosz hatóságoktól.

Minden állam politikájának középpontjában az emberi biztonságnak, az emberi egészség és a környezet védelmének kéne állnia, ennek érdekében pedig olyan feltételeket kell teremteni, mely tisztes életet biztosít minden, a Földön élő ember számára.
Mihail Gorbacsov
A Szovjetunió utolsó elnöke, Nobel-békedíjas politikus

Gorbacsov és a Novaja Gazeta főszerkesztője, Dmitri Muratov (képünkön) mindketten megnyerték a Nobel-békedíjat - 30 év különbséggel. Miután Oroszország február végén lerohanta Ukrajnát, Muratov úgy döntött, hogy saját díját árverésre bocsátja, a befolyt összegből pedig az ukrán menekülteket támogatja. Ugyanekkor az újság bezárását is bejelentette. Alexej Venediktov újságíró szerint a Novaja Gazeta bezárása felbosszantotta Gorbacsovot és azt mondta: Putyin tönkretette "élete munkáját".

HIRDETÉS
AP Photo
Utolsó éveibenAP Photo

Az utolsó szovjet vezetőt végakaratának megfelelően felesége mellé temetik a moszkvai Novodevicsi temetőbe. A szertartást szeptember harmadikán, szombaton tartják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Civilek és közjogi méltóságok rótták le kegyeletüket Mihail Gorbacsov ravatalánál

Más dolga van, Putyin nem megy el Gorbacsov temetésére

Mihail Gorbacsov volt szovjet vezetőre emlékeznek a világ politikusai