NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Másképp számolja a Google a légiipar szennyezését

A Lufthansa Boeingje Frankfurtban
A Lufthansa Boeingje Frankfurtban Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: BBC, Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

a cég jelenleg kizárólag a széndioxid-kibocsátással számol.

Megváltozott a mód, ahogyan a Google kiszámítja a repülőjáratok éghajlatra gyakorolt hatását – fedezte fel a BBC.

HIRDETÉS

A keresőóriás szerint a repülőjáratok jóval kevésbé gyakorolnak negatív hatást a környezetre, mint korábban, ennek pedig a legfontosabb oka, hogy a cég jelenleg egyetlen tényezőt, a széndioxid-kibocsátást veszi számításba egy járat szennyező hatásának megállapításakor.

A keresőóriás júliusban meghozott döntése egyes szakértők szerint azt eredményezte, hogy a járatok klímára gyakorolt hatása a Google felületén ma körülbelül feleakkora, mint a valóságban.

"Ez jelentősen alábecsüli a repülés éghajlatra gyakorolt globális hatását "
David Lee
professzor, Manchesteri Egyetem

Mivel 10 online keresésből kilenc a Google-nél landol, a lépés komoly hatással lehet az emberek utazási döntéseire. A vállalat azt mondja, hogy a változtatást az iparági partnerekkel folytatott konzultációt követően hajtotta végre, ez pedig érinti a Google Flights nevű szolgáltatásába ágyazott szén-dioxid-kalkulátort. A Google szerint ezt a funkciót úgy tervezték, hogy segítsen fenntarthatóbb utazási döntéseket hozni.

Jeff Chiu/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved
a Google kaliforniai kampuszaJeff Chiu/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved

A repülés az üzemanyag elégetése során keletkező szén-dioxidon kívül számos módon befolyásolja az éghajlatot, elég csak a kondenz csíkokra gondolni. A légkör magasabb rétegeiben kialakuló hosszú vékony felhők felfogják a Föld által kisugárzott hőt, ami melegíti a bolygót.

Bár a légiközlekedés közvetlenül a globális CO2-kibocsátás 2 százalékáért felelős, az ágazat egészére vetítve ez a szám 3,5 százalék és az arány várhatóan nőni fog. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2000 óta a kibocsátás 50 százalékkal nőtt, és az iparág évente várhatóan 4 százalékkal bővül a következő két évtizedben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kiugró környezetszennyezéssel járt a dugó a Szuezi-csatornán

Igazi tömeggyilkos a légszennyezés Európában

A légszennyezés növeli a koronavírus okozta halál kockázatát