NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az anyja szerint radikalizálódott muszlim volt Salman Rushdie támadója

Salman Rushdie író egy 2018-ban készült fotón
Salman Rushdie író egy 2018-ban készült fotón Szerzői jogok Rogelio V. Solis/AP
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nő arról beszélt, hogy a fiú vidám és népszerű volt, egészen addig, amíg 2018-ban el nem utazott Libanonba, ahonnan vallási fanatikusként tért haza.

HIRDETÉS

Egy 2018-as, közel-keleti úton radikalizálódhatott a merénylő, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette Salman Rushdie írót múlt hét pénteken. A 24 éves elkövető átalakulásáról édesanyja beszélt a nemzetközi sajtónak. A nő azt mondta, többé nem áll szóba a fiával.

Az elmúlt négy évben teljesen elzárkózott a külvilágtól férfi, aki múlt hét pénteken rátámadt Salman Rushdie íróra New Yorkban. A merénylő édesanyja, Silvana Fardos a Daily Mailnek azt mondta, hogy az Egyesült Államokban nevelkedett fiú 2018-ban elutazott édesapjához Libanonba, ahonnan egy hónappal később vallási fanatikusként tért haza. A korábban laza és népszerű fiú bezárkózott a házuk alagsorába, és alig kommunikált az emberekkel, hónapokig hozzá sem szólt a családtagjaihoz.

Pedig az utazás egyáltalán nem indult jól. Fardos arról beszélt, hogy fia az érkezése után egy órával már fel is hívta őt, hogy haza akar menni az Egyesült Államokba, és az út hátralévő részén is egyedül érezte magát.

A libanoni születésű, a muszlim vallástól eltávolodott Silvana Fardos azt is elmesélte a brit lapnak, hogy a fia erősen kritizálta, amiért nem szigorú muzulmán szellemiségben nevelte fel. Mindettől függetlenül azt egyáltalán nem gondolta volna, hogy ilyen tettekre is képes a fia, akit felelősnek tart a tetteiért, és teljesen megszakítja vele a kapcsolatot. A nő ezt az FBI-nak is elmondta, és azt is hangsúlyozta, hogy most a legfontosabb feladata a két 14 éves, traumatizált lányának gondozása.

Az elmúlt napokban az elkövetőről az is kiderült, hogy se komoly munkája, se romantikus kapcsolata nem volt még, három hónappal ezelőtt viszont beiratkozott egy boxklubba, ahol a múlt héten szüntette meg a tagságát. Az edzőterem tulajdonosa szerint a férfi maga volt a megtestesült magány. 

Régóta az iszlamisták célkeresztjében

A Booker-díjas, indiai származású brit író, Salman Rushdie éppen a Chautauqua Institution egyik rendezvényén beszélt New Yorkban, amikor rátámadtak. Szemtanúk láttak egy férfit a színpadra rohanni, aki elmondásuk szerint megszúrta Rushdie-t és a műsorvezetőt, Henry Reese-t is, ő kisebb fejsérülést szenvedett. Később kiderült, hogy az írót mintegy tíz késszúrás érte, és bár már eszméleténél van, minden valószínűség szerint elveszíti az egyik szemét.

Rushdie A sátáni versek című regénye megírása után éveken át halálos fenyegetéseket kapott, az iráni iszlamista rezsim fatvát mondott ki rá. Irán legfelsőbb vezetője, Khomeini ajatollah személyesen szólított fel Rushdie kivégzésére, és 3 millió dollár jutalmat ajánlott fel. A fenyegetések miatt az írónak kilenc évig bujkálnia kellett, a regénye több fordítóját is támadás érte.

A brit és amerikai állampolgársággal rendelkező szerző a szólásszabadság hangos szószólója, és többször is megvédte munkáját. Az iráni vezetés azonban őt magát okolja a merényletért, az ország külügyi szóvivője így fogalmazott: „azzal, hogy Salman Rushdie megsértette az iszlám szent ügyeit, és átlépte a több mint másfél milliárd muszlim és az isteni vallások valamennyi követőjének vörös vonalát, kitette magát az emberek haragjának és dühének."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Salman Rushdie-t díjazták a Frankfurti Könyvvásáron

Továbbra is kritikus a megkéselt író, Salman Rushdie állapota

Megkéselése óta először jelent meg nyilvános eseményen Salman Rushdie