NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szudánból csempészett arannyal is finanszírozza Putyin a háborúját

A kartúmi nemzetközi repülőtér
A kartúmi nemzetközi repülőtér Szerzői jogok AP Photo/Nariman EL-Mofty
Szerzői jogok AP Photo/Nariman EL-Mofty
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A CNN információja szerint az elmúlt másfél évben legalább 16 aranycsempész repülőgép szállt fel Kartúmból Moszkva felé.

HIRDETÉS

A CNN információi szerint az elmúlt másfél évben legalább 16-szor szállt fel olyan repülőgép Kartúmból Moszkva irányába, amelyen az afrikai ország aranyát csempészték ki tonnaszámra. Az amerikai hírcsatorna amerikai és szudáni illetékesekkel folytatott beszélgetéseiből dermesztő kép bontakozik ki.

Napokkal azután, hogy Moszkva megindította véres háborúját Ukrajna ellen, egy orosz teherszállító repülőgép állt a kartúmi kifutópályán, a hivatalos lista szerint süteményeket szállítottak. Szudán azonban ritkán, vagy egyáltalán nem exportál süteményt - írja terjedelmes riportjában a CNN.

A kartúmi nemzetközi repülőtér egyik irodájában heves vita alakult ki a tisztviselők között. Attól tartottak, hogy a gép ellenőrzése felbosszantaná az ország egyre inkább oroszbarát katonai vezetését, korábban már többször is leállították gyanús orosz légitársaságok átvizsgálását. Végül azonban a tisztviselők úgy döntöttek, felszállnak a gépre.

A raktérben színes süteményes dobozok terpeszkedtek előttük, ám alattuk Szudán legértékesebb nyersanyagát tartalmazó faládák rejtőztek: arany. Nagyjából egy tonna.

Puccsért aranyat

Ezt a februári esetet több hivatalos szudáni forrás is megerősítette a CNN-nek. Az eset egyike annak a legalább 16 orosz aranycsempész járatnak, amely az elmúlt másfél évben Szudánból, Afrika harmadik legnagyobb aranytermelőjéből indult.

Az amerikai hírcsatorna számára magas rangú szudáni és amerikai tisztviselőkkel készített interjúkból, valamint számos dokumentumból az derült ki: a Kreml célja Szudán gazdagságának kifosztása, hogy ezzel is erősítse Oroszországot az egyre erőteljesebb nyugati szankciókkal szemben, és segítsen finanszírozni az Ukrajn elleni háborút.

A bizonyítékok arra utalnak, hogy Oroszország összejátszott Szudán katonai vezetésével, annak érdekében, hogy a dollármilliárdokat érő arany megkerülje a szudáni államot, és több százmilliós állami bevételtől fossza meg a szegénység sújtotta országot.

Cserébe Moszkva hathatós politikai és katonai támogatást nyújtott Szudán egyre népszerűtlenebb katonai vezetésének, amely erőszakosan leveri az ország demokráciapárti mozgalmát.

Régóta tudjuk, hogy Oroszország kizsákmányolja Szudán természeti erőforrásait

- mondta a CNN-nek egy, az ügyet jól ismerő volt amerikai tisztviselő. "Annak érdekében, hogy továbbra is hozzáférhessen ezekhez az erőforrásokhoz, Oroszország bátorította a katonai puccsot".

Mint arról beszámoltunk, a puccs amúgy teljesen megszokott dolog a modern Szudánban: miután az ország felszabadult a brit fennhatóság alól 1956-ban, a rövid demokratikus időszakokat mindig államcsínnyel megdöntő tábornokok uralkodtak rajta. Kartúm, a főváros tavaly októberben azután süllyedt káoszba, hogy a hadsereg őrizetbe vette a demokratikus átmeneti kormány több civil tagját, majd feloszlatták a testületet, és rendkívüli állapotot hirdettek ki. Legalább 10 ember meghalt, amikor a katonaság a történtek miatt tüntető tömegbe lőtt.

A Moszkva segítségével hatalomra került junta vezetője egy hónapja közölte, hogy a hadsereg visszavonul az ENSZ égisze alatt folytatott politikai egyeztetésekből, teret engedve a politikai és forradalmi csoportoknak egy átmeneti - szakértői - kormány létrehozásához. Az ellenzék szerint "legfőbb feladatunk fenntartani a társadalmi nyomást minden békés eszközzel, hogy távozásra bírjuk a puccsistákat, helyükre egy teljes mértékben demokratikus polgári kormányzást állítva."

A Wagner-kapcsolat

A Moszkva és a szudáni katonai junta közötti alku kulcsfigurája Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha, Putyin elnök kulcsfontosságú szövetségese. A szankciókkal sújtott 61 éves férfi egy kétséges céghálózatához tartozik a Wagner félkatonai csoport, amely kínzásokról, tömeggyilkosságokról és fosztogatásokról híresült el több, háború sújtotta országban, köztük Szíriában és a Közép-afrikai Köztársaságban.

Szudánban Prigozsin fő eszköze az Egyesült Államok által szankcionált Meroe Gold nevű cég - ez a Prigozsin tulajdonában lévő M-invest leányvállalata -, amely aranyat termel ki, miközben fegyvereket és kiképzést biztosít az ország hadseregének és félkatonai szervezeteinek, a CNN által látott számlák tanúsága szerint.

A hírcsatorna szerint Szudán kulcsfontosságú aranybányászati, -feldolgozási és tranzitüzemeinek működését legalább egy magas rangú Wagner-ügynök felügyelte. Alekszandr Szergejevics Kuznyecov egy elítélt emberrabló, aki a szomszédos Líbiában harcolt, 2014-ben ő irányította a Wagner első támadó és felderítő századát. Négyszer kapta meg az orosz Bátorságrend kitüntetést, 2017-ben pedig Putyin és Dmitrij Utkin, a Wagner alapítója mellett volt látható egy felvételen. Az Európai Unió 2021-ben szankciókkal sújtotta Kuznyecovot.

Mint az a CNN videójából kiderül, a szudáni kormányzat igyekszik tagadni a Wagner-csoport jelenlétét az országban, a tényfeltáró stáb azonban kimutatta az illegális, szankciók elkerülését szolgáló együttműködést a fenti szereplők és a junta korábbi második embere, Mohamed Hamdan Dagalo között. 

Kartúmtól 320 kilométerre fekvő Al-Ibaidiyában a tulajdonos a Wagnerhez köthető Meroe Gold, dacára annak, hogy egy szudáni törvény a tulajdonlást csak helyieknek teszi lehetővé. Az orosz kapcsolat ráadásul nem is titok: a bányához érve orosz teherautó és egy vörös, sarló-kalapácsos, ma orosz nacionalisták által használt szovjet zászló fogadja a CNN stábját. A bejáratnál előbb elismerik, majd letagadják, hogy orosz cégről van szó, a riporternő pedig elmondja: fenyegetéseket kapott, amióta az országba érkezve bolygatni kezdte az oroszok és a szudáni rezsim közti kétes bizniszt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Civil átmeneti kormány felállításáról egyeztek meg Szudánban

Az átmeneti enyhülés után újra üldözik a rasztákat Szudánban

Az orosz fegyvereket dicsérte Putyin egy haditechnikai fórumon